2017. május 29., hétfő

Miért nem fogadják el a kiskorúak véleményét?

Így az elején pár szót szeretnék szólni az ügyviteli ismeretek óráimról. Amikor elkezdtem a blogomat, tettem is rá említést, hogy egy ilyen órán fogalmazódott meg bennem a blogom ötlete. Beismerem, néha nagyon tudok unatkozni ezeken az órákon, ezért nem meglepő, hogy egy ügyirat írásakor töprengtem el mindezen (azaz amit írnom kellett volna).
Habár elég fontosnak tűnik a tantárgy a nevéből adódóan, annyira mégsem nehéz. Pontosan nem tudom, kinek milyen nehézséget okoz a tananyag, de azzal tisztában vagyok, hogy igazából teljesen evidens dolgokról tanulunk. És sokszor ezért unatkozom.. 😄

Az utóbbi időben a viselkedési formákról, etikettről, a kommunikációról és az emberi érzelmi világról beszélgetünk. Vélhető, hogy mivel ez tényleg mindenkinek meghatározza a mindennapjait, nincs nehéz dolgunk az órákon. Az udvarias viselkedésre és az etikettre nagyobb hangsúlyt fektet a Tanárnő, ezzel kapcsolatban ki is töltöttünk egy kisebb tesztet.

Az egyik kérdés így szólt:
Illik-e beleszólni egy gyermeknek a felnőttek beszédébe?

Három válaszlehetőség közül (igen, nem, néha) egy volt a helyes. Nos, lévén hogy nem vallom magamat hülye gyereknek, igennel válaszoltam. Amikor ezt a Tanárnőnek megemlítettem, Ő azt mondta, hogy a helyes megfejtés a "nem", ugyanis 18 év alatt még gyereknek számítok, és nem illik beleszólni a felnőttek társalgásába.

Na, akkor felforrt az agyvizem, teljesen kiakadtam, hogy mégis miért ne lehetne beleszólása egy 18 éven aluli gyerkőcnek? És amikor jobban belegondoltam, eszembe jutott a körülöttem élő felnőttek arckifejezése, amikor egy beszélgetésükhöz hozzáteszek a saját gondolataimból. Hogy hogyan néznek rám olyankor? Lenézően. Mert 17 évesen csak hülye lehetek, igaz? Mert nem lehet hozzáértésem az élethez, semmilyen saját véleménnyel nem rendelkezhetek?
A legnagyobb probléma az, amikor teljesen más véleményen vagyok, vagy éppen rájönnek, hogy nekem van igazam, és akkor már csak azért is kiakadnak, hogy egy 17 éves már nehogy megmondja nekik. Pedig de, meg fogom, ha úgy gondolom, hogy van igazság a mondandómban. Rengetegen fordulnak el tőlem, csak mert más véleményen vagyok. Nem csak felnőttek, hanem velem egykorúak is néznek rám hasonló megvetéssel, mert éppen a "rangban felsőbbrendűen gondolkozó személynek" nem hódolok be. Sokan makacsnak hívnak, meg azt mondják, hogy ha egyszer a főnökömnek mondom oda a véleményemet, akkor majd megnézhetem magamat. A főnök ugyanolyan ember, mint bárki más. Neki is ugyanúgy meg fogom mondani az észrevételeimet, az már mások egyéni problémája, ha nem merik kinyitni a szájukat bizonyos esetekben.

Tehát ez a "a-gyerek-ne-szóljon-bele-a-felnőttek-beszélgetésébe" szöveg szerintem hatalmas megkülönböztetés egy 18 éven alulira nézve. Főleg úgy, hogy sosem voltam tájékozatlan, és nem egy olyan kiskorút ismerek, akinek igenis van fogalma az élet dolgairól. Politikába nyilván nem szólok bele, ha nem követem az eseményeket, és amúgy sem kedvelem a témát. De ha olyan témát vetnek föl, ami érdekel, és hozzá is tudok szólni, akkor miért is ne szólhatnék hozzá? A gyereknek is vannak elképzelései, neki is vannak gondolatai és van véleménye. Az a felnőttek gondja, ha úgy gondolják, hogy csak ők érthetnek mindenhez. Oké, tapasztalatokat még kell szereznem innen-onnan, de nyitott szemmel járok a világban, és látom, mi vesz körül. Nem megváltó szeretnék lenni, aki majd túltesz a felnőtteken - mert nyilvánvalóan nem okoskodni és feltűnősködni akarok - csupán arról van szó, hogyha valamiről van egy kiforrott véleményem, akkor azt teljes önbizalommal meg is jegyzem a beszélgetőknek. Mivel merem úgy gondolni, hogy egy társaságban beszélgető tagok között egyenrangú kapcsolat van, továbbá ha az orrom előtt diskurálnak valamiről, nekem is lehet hozzászólásom.

Az a baj, hogy a lenézés nem csupán a gyerekekre irányul, hanem azokra a személyekre is, akik véleményünk szerint kevesebbek tőlünk. Meghatározó mércénk a pénz, ebből következőleg a márkás termékek birtoklása, a luxusnyaralásról készített fotók a Facebook-on, gyémánt gyűrű lánykérésre, a minőségi sminktől eltorzult arcunk és minden egyéb, ami anyagi. Nos, szomorú látni, hogy az életünket az határozza meg, milyen tárgyakat tudunk felmutatni, és nem a tudásunkkal, személyiségünkkel villogunk. Azaz említem itt azokat, akik meghatározó értéknek gondolják a márkaneveket és a szálloda csillagainak számát. De ez már egy másik téma. Csak annyit szerettem volna ezzel bemutatni, hogy sokszor látom a megvetést a tehetősebbek szemében azokra nézve, akik nem vehetik meg maguknak a drágább dolgokat. És félre ne értsen senki, tudom, hogy vannak olyan pénzügyileg előnyös helyzetű személyek, akik teljesen egyszerűen és kedvesen viselkednek egy átlag keresetű-, vagy nehezebben megélő emberrel. Szerencsére vannak azok, akik nem szállnak el saját maguktól és nem verik nagy dobra a vagyonukat. Természetesen bunkó lehet bárki, nem feltétele a pénz; a pénz hiánya, és bősége is okozhat keserűséget. Bármilyen körülmények között is élünk, emberségünket nem szabad elveszítenünk. És nem utolsó sorban, semmi sem jogosít fel minket arra, hogy korunktól, vagyonunktól függően magas lóról beszéljünk másokkal.

A képek forrása a We Heart It.

3 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy még ekkora korodban is csendre intenek téged. Mert az azért megszokott (az sem jó, majd le is írom, miért), hogy egy 6-8 évessel ezt teszik. Az én környezetemben azért 16-17 éves korom óta, már szinte felnőttként kezelnek minket. Na de szerintem azért nem jó ez a leintés azon kívül amiket már leírtál, mert a beszélgetéssel tanulhatna a gyerek, és még okosabb lehetne. Akik pedig ezt nem akarják, azok önző és buta felnőttek. Nagyon jó hogy ezt így megfogalmaztad, ritkán, szinte soha nem esik erről szó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, ezek a felnőttek inkább csak meglepődnek azon, hogy megosztom a véleményemet. Azért a legtöbben elég jól viszonyulnak hozzám, és "kis-felnőttként" tekintenek rám. Csak az a baj, hogy nem mindenkinél van ez így, és a gyerek (vagy tinédzser) véleményét nem (is) kérdezik olyan témákban, amihez mondjuk lenne mit szólnia. És igen, ezt nagyon jól megfogalmaztad, ezáltal elfojtják a gyerek fejlődését, emellett nem alakul ki a saját személyisége sem teljesen.

      Törlés
  2. Érdekes téma, szerencsémre nagyon kevés ilyen esetben volt részem, mivel általában olyan felnőttekkel beszélgetek, aki az ilyesfajta "gyerek ne szóljon bele a beszélgetésbe" dolgokat hülyeségnek tartja, mivel nem az életkor függvénye az, hogy ki mennyit tud bizonyos dolgokról, sőt szívesen tanulnak akár tőlem, akár bármelyik korombelitől bizonyos témákban. Általában az ilyen elveket valló felnőttek vagy sokra vannak magukkal, vagy egyszerűen buták, és nem akarnak butának tűnni, főleg nem egy "gyerekhez" képest. Mindenképpen azon a véleményen vagyok, hogy az értelmes társalgáshoz nem megfelelő életkor, hanem megfelelő érettség és értelmi szint kell.

    VálaszTörlés