Kedves Online-Ballagó Társaim!

Drága Diáktársak!

Eljött a nap, amire mind izgatottan vártunk. A búcsúzás napja, amire szeptemberben még úgy gondoltunk, hogy majd feldíszített iskolánk falai között, elegáns öltözetben, súlyos virágcsokrokat tartva ünneplünk meg. A ballagásunk napja, ami most rendhagyó módon teljesen eltér a hagyományostól.

Elmaradt a szerenád, a bolondballagás, s nem lesz érettségi-afterparty sem, így mindezt gondolatban kell most átélnünk.

Ezek is fontos mérföldkövek az életünkben; s míg sokan örülnek, hogy a ballagási formalitások most elmaradnak, a legtöbben mégis bánjuk, hogy a vidám, meghitt ünnepségre jelenleg nincsen lehetőségünk.

Éppen ezért, szeretnék Nektek adni egy kis útravalót; pár biztató, elismerő, szívből jövő sort. Szavakat, gondolatokat, érzéseket, amelyek az elmúlt évek során találtak rám, amelyeket a középiskolai légkör kölcsönzött számomra. Mert most valami fontosnak szakad vége.
De nyugi, az én ballagási beszédem szösszenet csupán a hosszú igazgatói beszédekhez képest. ;)

Nekünk a tablófotózás is elmaradt, hát készítettem egyet magamnak. :D

Mindannyiunknak mást jelentett a középiskola: kinek rengeteg tanulást és tudást, kinek élményeket, kinek sok nevetést és bulizást, kinek gyötrelmet, kinek a jövő megalapozását, kinek egy teljesen új világot, kinek a szürke mindennapokat, kinek új lehetőségeket... Mind más és más tapasztalatokat gyűjtöttünk, mind különféle társaságban koptattuk a padokat, és mind másmilyen érzésekkel búcsúzunk most el életünk egyik legszignifikánsabb szakaszától.

Szokás mondani, hogy a középiskola nem készít fel a nagybetűs életre, pedig ha jobban belegondolunk, ez nem teljesen igaz: ráeszmélünk, hogy bármennyire is küzdünk, az élet rengetegszer igazságtalan. Megtanít arra, hogy igenis együtt kell működni másokkal, alkalmazkodni kell az embertársainkhoz, és minden, amit teszünk következményekkel jár. Muszáj felelősséget vállalnunk, és kiállnunk önmagunkért.

Ha hagyod magad, eltipornak. Ha bátran kitartasz, győztél.

Rengeteg kudarc ér bennünket; olykor hibázunk, hibáztatnak, nem ismernek el, nem dicsérnek meg, megbántanak, kihasználnak, háttérbe szorítanak... sérüléseket szerzünk. Sérül a lelkünk, az önbizalmunk, az egónk. Sérül az önbecsülésünk. De minden atrocitás, ami a középiskolában ér, csupán impulzusok halmaza, amikből tanulhatunk. A siker felé törekedve is elbukunk olykor, de ezek a törések ösztökélhetnek minket arra, hogy ne adjuk fel. Sose maradjunk elesetten, s küzdjünk önmagunkért. Tegyünk meg mindent azért, amit szívből akarunk. Ha pedig valaki a segítő karját nyújtja, fogadjuk el, mert nem vagyunk egyedül.

Bolond-ballagás házilag. :D

Alakoskodás lenne azt mondani, hogy a búcsúzás pillanata kizárólag szomorú lehet. Vegyül bele izgatottság, megkönnyebbülés, és felszabadulás is. Akik színtiszta vidámságot hagynak most maguk mögött, szemükbe az elmúlás fájó könnycseppje szökik. Akiknek nem volt felhőtlen az elmúlt pár év, most fellélegezve lapoznak az új fejezethez, örömmel várva önfeledtebb napokra.

Egy valami közös: tárt karokkal kell fogadnunk a jövő lehetőségeit, s merítenünk kell az elmúlt évek tapasztalataiból. A középiskolás napjainkra visszatekintve realizálhatjuk, hova tovább: mit értünk el eddig, és mi az, amit fejlesztenünk kell még. Lassan felszáll a köd, mutatva az utat, amin járnunk kell; ha pedig elágazáshoz jutunk, nos tán egyszerűbb lesz eldöntenünk, melyik utat válasszuk.

Mit kívánok Nektek, kedves Ballagótársak? Hogy bármelyik utat is választjátok, ne feledjétek az álmaitokat, céljaitokat és önmagatok megvalósítását, jelentsen ez számotokra bármit is. Ne mások vágyait valósítsátok meg, hanem éljetek olyan életet, amely számotokra ideális! Ne hagyjátok, hogy bárki átformálja az egyéniségeteket! Törekedjetek a kiteljesedésre: gondolataitokat, érzéseiteket és véleményeteket ne rejtsétek véka alá! Igenis merjétek megmutatni azt, kik is vagytok valójában! Hiszen az él igazán, aki önmaga tud lenni minden egyes helyzetben, aki elhessegeti mások elvárásait annak érdekében, hogy saját céljait vigye véghez. Döntsetek és cselekedjetek úgy, ahogyan azt a szívetek diktálja!

Valószínűleg rengeteget fogunk még hibázni. Őszintén, ki az, aki nem hibázik sohasem? Minél több hibát vétünk, annál inkább mutatkozik meg, hogy emberek vagyunk; a fontos az, hogy felismerjük és tanuljunk abból, amit elrontottunk. Éppen ezért kívánom, hogy sose futamodjatok meg egy-egy baklövés alkalmával és sose törődjetek bele abba, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt elterveztétek – az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzük ki minden egyes másodpercét.

Nem lesz érettségi afterparty sem, de azért zártkörűen
ünnepeljétek meg! ;)

Jövőhéten megvívjuk a csatát a vizsgatermekben, ami a jelenlegi helyzetre tekintettel még inkább feszélyezettebb hangulatban fog telni. Ám, ezután egy teljesen új élet vár ránk: még több felelősség, na meg újabb és újabb építőkövek, amelyek mind hozzátesznek önvalónkhoz. Tán szokatlan és ismeretlen lesz az érzés, de nem szabad csüggednünk. Előttünk még sok-sok év, hogy megtapasztaljuk milyen is az, amit való életnek hívunk.

Kívánom, hogy legyetek sikeresek a középiskola "utolsó játszmájának" alkalmával, hogy az érettségi megszerzése után minden álmotokat megvalósítsátok! Kívánom, hogy bármit is gördítsen elétek az élet, legyen bármilyen nehéz is, sose hagyjátok kialudni a lelketekben tomboló erőt!

Szívből remélem, hogy minden érettségizőnek a lehető legnagyobb biztonságban lesz lehetősége átadni az évek alatt felhalmozott tudását, s hogy a szabályokat betartva egészségünk épsége háborítatlan marad!

Sok sikert és egészséget kíván: Tina! :)

Ez lehetne a ballagós tarisznyánk tartalma. :D

13 ok az öngyilkosságra? | hypebeastek | depresszív tinik az Instán

Szijjasztok Dylokáim! <33

Ma egy olyan $itte$ témával jöttem bá$tyáim, hogy leesik az állatok. Szerintem nagyon pacek lett, én szanaszét adom, de kajakra.

Ebből a köszönésből szerintem rögtön rájöttetek, hogy milyen bejegyzést is hoztam. :D Lesz itt szó trendeket követő, komplexusos tinikről, menci instás lánykákról és fiúkákról, figyelem és szeretethiányról, iskolai bántalmazásról, testképzavarról, a 2019-2020-as hypebeast jelenségről, naivitásról, elhanyagoltságról és a kommunikáció hiányáról.

Mindezt összefűztem korunk egyik legismertebb regényének kiértékelésével, Jay Asher: Tizenhárom okom volt... című ifjúsági drámájával. A könyvön alapuló sorozat pedig még a regénytől is nagyobb hírnévre tett szert, amire személy szerint irtó kíváncsi vagyok, de mindaddig nem akartam elkezdeni, amíg az eredeti történetet nem olvastam.

Szóval Dylokáim, vágjunk bele ebbe a szarkazmussal teli, igencsak változatos témákat felölelő véleményáradatba, mert van miről beszélni. Akinek nem inge, nem veszi magára; ez az én látásmódom, ezek az én személyes gondolataim.

/A bejegyzésben elhelyezett képek (és a videó) poénból készültek, a való életben nem készítek ilyesmi jellegű fotókat. A helyzet érzékletessége miatt, s a személyi jogok megsértése elkerülése végett úgy gondoltam, leutánzom a posztban említésre kerülő személyek képeit, sokszor kissé eltúlozva azokat. A képeken én, és esetenként az ismerőseim látszanak, amiknek elkészítése egyszerre volt vicces és szánalmas érzés. A fotók nagy része PicsArt-tal lett szerkesztve; aki esetleg szeretne ilyen képeket, nyugodtan szóljon nekem, mert hihetetlenül belejöttem az alkotásba. :D Kérlek, ne vegyétek komolyan ezeket a fotókat (pláne a videót)./

Soha többé nem leszek már tinédzser - bye bye 2010-es évek!

Sziasztok és egyben Boldog Új Évet! :)

A "new year new me", azaz az "új év új én" hashtag még 2020-ban is elég népszerű, mint ahogyan az ilyenkor rendszerint meghozott tervek és fogadalmak is. Számomra csak "new year old me" - "új év régi én" létezik, és egy kívánságlista arról, hogyan is szeretném megélni az új esztendőt. Persze, kinek mi.

Mindenki degeszre ette magát lencsével és virslivel, plusz pár pohár (vagy épp üveg) pezsgő is lecsúszott éjfél után. Nem vagyok babonás, így a lencse és a pezsgő elmaradt, de mivel a diszkóban, - ahol az Újévet köszöntöttük - megvendégeltek virslivel, kihasználtam ezt a soha vissza nem térő lehetőséget. :D

Szóval most nem lesz lista a fogadalmaimról, sem a terveimről, ráadásul tippekkel sem készültem arra vonatkozóan, hogyan lehettek vérbeli #girlboss-ok, akik megmutatják 2020-ban, hogy erősek, függetlenek és trendik. (Ilyen praktikákat biztosan találtok máshol.)

Lezárultak a 2010-es évek. Nem, az évtized még nem, mert minden évtized/évszázad 1-essel kezdődik: a XXI. század 2001. január 01-től számítandó, ezért is jelenthetem ki büszkén, hogy én még a XX. században születtem, 2000-ben. :D Sokak szerint ez nonszensz, de mivel a tudomány így számítja az éveket, én is eszerint fogom. Mindenki döntse el magának, hogy számára most vagy egy év múlva kezdődik az új évtized; erről nem érdemes vitatkozni. (ITT van egy friss cikk erről a témáról.)

Visszatérve: LEZÁRULTAK A 2010-ES ÉVEK!

Ez azt jelenti, hogy ezennel lassan vége a tini éveimnek is. Mivel 2000-es vagyok, nekem ez a 10 év jelentette a kamaszkorszakomat: rengeteget változtam kívül-belül, átformálódott a környezetem, a baráti-, ismerősi köröm, kialakultak a hobbijaim, meghatározhatóvá vált a személyiségem, stílusom, érdeklődési köröm.

Tényleg ijesztő belegondolni, mennyi minden történt velem ez idő alatt, mennyi mindent tapasztaltam meg, éltem át, és mennyi vár még rám.

36 nap múlva 20 éves leszek. Az első 10 év nagyon messzinek tűnik, hiszen a gyerekkoromra nem emlékszem annyira tisztán, mint a tini éveimre. Nem is volt annyira sűrített időszak, hiszen a "jelentősebb történések" a felső tagozatban és a középiskolában kezdődtek el.

Javarészt olyan behatások értek, mint egy átlagos tinédzser lányt: barátkeresés, az identitás kialakulása, első szerelem, nővé érés, csalódások, beilleszkedési problémák, kisebbségi komplexusok, sikerérzet, hobbik kipróbálása, kapcsolatok, első bulik, vizsgák, nagyobb hangsúly fektetése az ápoltságra, stílus kialakítása, tervek/álmok szövögetése, és még sorolhatnám.

Viszont voltak olyan tényezők, amik nem minden tini életében vannak jelen: betegség, kórházba járás, gyógyszerszedés, gyógyászati segédeszközök használata/viselése, ilyen-olyan családi problémák.

11 és 19 évesen.

Hihetetlenül nosztalgikus állapotba kerültem a gondolattól, hogy hamarosan NEM tini leszek, hanem FIATAL FELNŐTT. Igaz, továbbra is 16-18 év körülinek fognak nézni, de a tudat, hogy 20 leszek még is izgalommal tölt el (és persze egy kis félelemmel is).

Vegyes érzésekkel telt el a kamaszkorom: imádtam az egyre nehezedő kihívásokat és felelősségvállalást, az újabb s újabb tapasztalatokat, a sikerélményeket, a testi-lelki változásaimat, a nevetéssel töltött perceket. Ám rengeteg negatívumot is megéltem az emberi kapcsolataimban, az iskolában, a testem hibái miatt, a nem mindig megfelelő viselkedésem által, és az agyam hülye összeesküvés-elméletei miatt. Meg kell hagyni tartalmas évek voltak. :D