Felperzselte a metalcore a Budapest Park színpadát!

Sziasztok! :)

Életem első koncertjét éltem át 2018. június 18-án és el sem hittem, hogy mindez tényleg megtörtént velem. Három hónapja vártam már tűkön ülve a pillanatot, hogy az Asking Alexandria-t és a Bullet For My Valentine-t élőben halljam és lássam. Nos, azt az élményt, amiben részem volt szavakkal ki nem lehet fejezni, de valahogy mégis megpróbálom átadni az írásommal azt a csodát, amit a koncert nyújtott.

"Az Asking Alexandria színpadra lép."

Elsősorban azt mondanám el, hogy a két bandát olyan január környékén ismertem meg. Egyre többet és többet kezdtem őket hallgatni, aztán amikor az egyik barátom, a fent említett együttesek nagy rajongója, Boti említette, hogy Ő biztosan elmegy a közelgő magyarországi koncertjükre, úgy döntöttem, vele tartok én is. Így tehát márciusban meg is vettük a jegyeket a jobb első teraszra, mert őszintén féltem volna a pogózó tömegben állni (amúgy sem vonz a sok lökdösődő ember, na de főleg nem életem első ilyen koncertjén). :D
Szóval három hónap lázas várakozás után, amikor már ezredjére is kitomboltam magamat itthon az AA és a BFMV legtöbb zenéjére, végre valahára eljött A NAP, amikor is átlépve a Budapest Park kapuját egy teljesen új világba csöppentem.

Sárkányhajóval a csapatért

A hajó sárkányfeje

Nemrég részese lehettem egy igazi csapatépítő programnak, amit Budapesten, a Kolonics György Vízisport Központban rendeztek meg. Az esemény főszervezője Csabai Edvin tizenhétszeres maraton kenu világbajnok-, és Németh Szabolcs válogatott kenus volt, továbbá számos segítő kéz járult hozzá a feladatok bökkenőmentes lebonyolításához. Szerencsére kellemes időjárásnak örvendhettünk, tehát a különböző játékok, versenyek igazán élvezetesnek bizonyultak a szabad ég alatt.

A szervezési folyamat a helyszínen már korán reggel elkezdődött; a sörpadokat, az asztalokat, a pavilonokat, az ebéd elkészítéséhez szolgáló üstöket, és a feladatok kellékeit előre kipakolták, hogy a lehető legeredményesebbre sikeredjen a fél napos program. Igazán színes lett a feladványok sora, mivel a legfőbb cél az volt, hogy a résztvevők jól érezzék magukat együtt, továbbá behatóbban is megismerjék egymást.

Mindez elengedhetetlen a gördülékeny csapatmunkához, ezért is gyűlt össze az embersereg a korai órán; egy közösség pótolhatatlan eleme a csapatszellem. Annak érdekében, hogy simulékonyan és kedélyesen végezzük munkánkat, fontos az együttműködés, ezáltal nem csak saját feladatainkat végezhetjük kiválóan, hanem együttes erőnkkel a csoport teljesítményét is tökéletesíthetjük. A szóban forgó esemény versenyszámai is a csapatok összetartását erősítette; a sárkányhajózás, az 1 perc és nyersz! ügyességi feladatmegoldás, az együtt töltött idő mind hozzátesz az eredményes csapatmunkához, továbbá a munkavégzéshez.

Látogatás a budapesti Sziklakórházba

Osztályunk azon tanakodott, hogy mégis hová kéne ellátogatnunk a második kirándulásunk alkalmával. A paintball után egy kicsit pihentetőbb utazást szerettünk volna, így egy hirtelen ötlettől vezérelve a Sziklakórház Atombunker Múzeum mellett döntöttünk. Mivel még nem jártam arrafelé, és nem is igazán hallottam róla, kíváncsian vártam, mégis milyen élményekkel fogok gazdagodni.

Nos, meg kell mondjam, a tárlatvezetés nagyszerű és egyben megrettentő is volt.

Budapestre vonattal érkeztünk; a reggeli órában jól is esett az ülésbe süppedve olvasni és zenét hallgatni a hosszú séta előtt. A pályaudvaron mindig megcsap a nagyvárosi szellő, az emberek sietnek és intézik az ügyeiket. Az utcán, az aluljáróban, és a villamoson is emberek mindenhol; hiszen a pesti élet sosem áll meg.

Az Utcakép egy 2014-es felvétele.

Budán nyugodtabbá vált a séta, a környék igazán csendes. Utunk során a Bugát lépcsőt is meg kellett másznunk, ami festői környezetében gyönyörű, és még az izomzatnak is jót tesz. 😊

Sajnos nem készítettem róla képet, de az Utcakép felvételén is remek látványt nyújt.

Mire odaértünk a Sziklakórházhoz, csak egy kis árnyékra vágytunk, hiszen az időjárás már a nyár felé fordul, ezért a tűző naptól igazán perzselt a bőrünk. Enyhülést hozott az Atombunker hűvös levegője, egészen az első kiállítóteremig, ahol szembe találhattuk magunkat egy sebesült ellátásával. Igaz, csak viaszfigurák "játsszák el" a jelenetet, de az arcok úgy vannak elkészítve, hogy azok hihető érzelmeket tükröznek. Én egészen ideáig nem is tudtam, hogy ezen a helyen a II. világháború és az '56-os forradalom idején megsebesült embereket ápolták.

A kiállított jelenetek, viaszfigurák, és az idegenvezető információi eddig egy számomra ismeretlen helyzetet mutattak be.
(A hely belterében sajnos nem lehetett fotózni, így képekkel nem szolgálhatok.)