2019. február 13., szerda

7 dolog, amiről a Szent Johanna Gimi hazudik

Sziasztok!

(SzJG fanok! Csak hogy tisztázzuk, ez nem egy gyűlölködő bejegyzés lesz! Béke van.)

A 2000 körül született fiatal lányok (és néhány fiú) körében a Szent Johanna Gimi szinte kötelezőnek számított, mindenki olvasta, rengetegen imádták és imádják most is. Ez a sorozat volt a fiatal tinik bibliája, ha valaki azt mondta, Cortez, mind jól tudtuk, kiről is van szó.
2010-ben berobbant Rentai Reni ikonikus naplója a gimis éveiről, amit a felső tagozatosoktól kezdve a gimiseken át, még a felnőttek is a kezükbe vettek. Egyszóval mindenki oda volt, meg vissza.
És én tudjátok mit mondtam? „- Nem fogom olvasni, mert mindenki ezt olvassa. Túl nagy a hype körülötte, biztos csak azért olvassák, mert valaki elkezdte és divat lett."
Aztán pár hónap múlva mégis elkezdtem olvasni és mondjuk rá, hogy fan lettem. Leginkább a humora miatt fogott meg, na meg egy általános iskolás tökre kíváncsi, milyen a gimi meg a szerelem stb. Na, igen jó a humora, ezt mai napig így látom, de azóta átéltem pár dolgot... 6 év alatt tapasztal az ember, új meglátásai lesznek, és amikor visszatekint arra, mit szeretett 13-14 évesen, hát lehet körberöhögi az akkori önmagát.

Én sem tettem másként és pár napja összegyűjtöttem azokat a dolgokat, amikről az SzJG hazudik. Nem is pontosan a hazugsággal definiálnám ezt, inkább mondjuk úgy, hogy olyan sztereotípiákat állít, amikkel nem értek egyet.


Minden történetnek megvannak a maga hibái, így ez nem egy, a könyv fikázására íródott bejegyzés! Csupán a saját gondolataimat, észrevételeimet szeretném megosztani Veletek, kérlek ne sértésnek vegyétek. Elfogadom a könyvsorozat sikerét, látom benne a sok pozitívumot, ám most a negatív oldalára is szeretnék rávilágítani. Tudjátok, ízlések és pofonok - a SzJG sem lehet mindenki kedvence. ;)

Nézzük is, milyen dolgok szúrnak szemet 6 évvel a SzJG fanságom után, középiskolásként, úgy, hogy kapcsolatban vagyok! :D



1. A jó tanulók/olvasni szeretők sem olvasnak el minden kötelezőt.
Az első sztereotípia. Azért, mert valaki jó jegyeket szerez és/vagy szeret regényeket olvasni, az még nem azt jelenti, hogy minden egyes kötelezőt elolvas az illető. Én is szeretek olvasni, mégsem olvastam az Egri csillagokat, sem a Kőszívű ember fiait. Volt olyan kötelező, ami tetszett, de nem vagyok megszállott, aki mindegyiket nagy gonddal olvas el.
Kötelezők 5/3
Olvasás 5/5

2. Cortez és Reni kapcsolata egy vicc.
Cortez menő, mindenkinek a haverja, csomóan követik meg lájkolják, a suli nem túlzottan érdekli, irtóra helyes, minden lány elolvad tőle, rengeteg nyelven beszél, gitározik, mindig kólázik, sokszor bunkó, laza és lusta.
Mindezek ellenére megvan a magához való esze, tud kedves lenni és épp ezekért imádja mindenki. Ez az ultra menő fiú pedig beleszeret Renibe, aki csak áhítozik Cortez után, akire még ránézni se mer.
Reni ezzel ellentétben tanul ezerrel, nem káromkodik, unalmasan öltözködik és egyetlen örömét abban leli, hogy minél régebbi könyveket olvasgat.
Ez a kettő nem tudom, hogy talált egymásra, de annyira valószínűtlen Reni és Cortez szerelme, mint hogy Dave iPhone helyett Samsung mobilt vesz. :D
       Ha most Renit és Cortezt kihelyezném a való világba, akkor Reni egy bunkó gyökérnek gondolná Cortezt, Cortez pedig egy unalmas strébernek látná Renit. Annyira nem illenek össze, hogy az már fáj. Cortez személyiségéből adódóan az a srác lenne, aki ha meg akarja kapni Renit, az tesz érte és nem kerüli a csajt. Bár, Antai-Kelemenünk azért valamennyit mégis csak tesz Rentai szívének elnyeréséért, Reni a balfasz balfácán, hogy nem lép egyetlen kurva lépést sem. (Reniről később.)
Mindegy, csodával határos módon összejönnek, Corteznek megismerjük a kedves-aranyos oldalát és jól elvannak minden reggel egy csókkal és öleléssel.

 Cortez a Ramones-pólójában, Reni pedig a könyvtárban.

       1 évig várnak és azalatt az idő alatt nem történik semmi. Nem azt mondom, hogy rögtön feküdjenek le, épp ellenkezőleg: semmi sem utal arra, hogy valamennyire is feltérképeznék egymás testét. Semmi petting, de még félmeztelenül sem látják egymást szerintem. Egyáltalán nem történik semmi, pedig 17-19 év körüliek (Cortez ugye 1 évvel idősebb Renitől!). Előfordulhat, hogy csak én gondolkozom úgy, hogy mielőtt elérkezne a "nagy este" lehet máshogy is örömet szerezni a másiknak; mégis Reni felettébb puritán, Cortez meg ezt való életben tuti nem bírná (bár arról nincs infónk, hogy esténként milyen meg mennyi pornót nézett). Mondjuk Renit sem tudnám elképzelni, ahogy könnyít Cortezen... na jó, abbahagyom a párocska nem létező szexuális életének kivesézését, a lényeg, hogy szerintem egy egészséges fiatal pár tuti többet akarna. Persze nem szabad figyelmen kívül hagynom a tényt, miszerint az írónő nem akarta korhatárossá tenni a cselekményt; éppen ezért nem fejt ki semmilyen intim mozzanatot sem. Ettől függetlenül mégis csak hamis képet fest a tini-szerelemről, hiszen ha zavar, ha nem, a tinik is szexelnek (és egy évben nem csak egyszer)! :D
Reni és Cortez 5/1

3. A rockerek nem mind igénytelenek és balhésak.
Andris és Robi.
Ő annyira Andris. :D
Andris és Robi mindig csinál valami őrületes nagy hülyeséget, sokszor büdösek és tesznek a tanulásra. Fekete bandapólóban járnak, láncok lógnak róluk, bakancsot hordanak meg állandóan headbangelnek és pogóznak. Ez is olyan hülye sztereotípia, mert nem minden rocker ilyen; nem minden rocker cigizik, meg igénytelen, sőt vannak jó tanuló rockerek is, meg olyanok, akik nem balhéznak. Leiner Laura olyan rossz képet fest róluk, mintha minden rock/metal kedvelő ember őrült/buta/büdös lenne. Ugyanígy az emo stílusú személyekről is negatív festésben ír: Virágon állandóan ott van a világfájdalom, Dorián meg egy tahó. Na, meg ott van a goth csaj is, Gábor barátnője (az ő neve nem fog eszembe jutni), aki meg Poe verseket olvas állandóan. Annyira általánosítva van minden stílus képviselője, na és mindig inkább a negatív irányba billen a mérleg. Ismerek rockereket és olyanokat akik valamilyen alternatív stílust követnek; mind más és más, a legtöbbjük pedig tök normális, némelyik cigizik (ami nem érdemel megrovást, mert mindenkinek joga van eldönteni, mit használ), sok közülük érdekes és egyedi, nem mellesleg pedig jó beszélgetőpartner.
Sztereotípiák: 5/1
Alternatív stílus 5/5
Cigizés 5/???

4. Renit mindenki okosnak tartja, de közben életképtelen.
Az a bizonyos csók.
       Cortez megcsókolja Szilveszterkor. Ilyenkor mit tesz egy normális lány? Megkérdezi, hogy most akkor hogyan tovább, van-e jelentősége a csóknak. És akkor ha a srác azt mondja:
„- Nagyon is teccessz, meg kellesz azért csókoltalak meg." -, akkor minden happy és egy pár lehetnek.
Reni, aki egy nem normális lány, nem kérdezett semmit és csak vegetált tovább, hiszen Cortez biztos nem gondolta komolyan. Ezért várt egy évet addig, amíg egy nagy csoda folytán Cortezhez jutott a levele, (amit amúgy oda sem adott volna neki) és összejöttek, mint egy cuki tündérmesében. Tulajdonképpen Virág miatt jöttek össze, aki azt az ominózus levelet belerakta Cortez csomagjába. Renike nem csinált semmit, éppen ezért kellett 2,5 évet szenvednie, meg sírnia, amíg a deszkán érkező lovag berontott a suli udvarára és megkérdezte:
„- Melyik szeptember 8?"
      Nem tudja, milyen okostelefont vegyen magának. Cortezt rángatja magával, na meg ugye, Dave és Macu meghallja, hogy "telefon" és már rohannak is velük... Kingának meg épp a plázában van dolga. Annyira szerencsétlen szegény Reni, hogy a három fiú betolakszik elé és úgy gondolják, majd ők választanak Reninek valami jó kis mobilt. Persze ezt a helyzetet is Kinga oldja meg; ő az egyetlen olyan karakter, akinek véleményem szerint kiforrott személyisége van. Na igen, Kinga a kedvencem. :D
       Reni nem képes megmondani az anyjának, hogy szarul főz. De tényleg, az is jobb lenne, ha rendelnének egy kifőzdéből; nagyon nem helyén való az állandó kamuzásuk az apjával és aztán meg éjjelente csemegéznek titokban.
Hirtelen ennyi jutott eszembe, ezeken kívül biztos vannak még ilyen bénázásai. Ha eszetekbe jutna még valami, írjátok meg kommentben, kíváncsian olvasnám. ;)
Reni bénázásai 5/1*
Pótvacsora 5/1
Kinga 5/5*

5. A színes hajú, piercinges lányok nem lökdösnek idős néniket a buszon.
Ha valaki netán kérdezné, ez én vagyok. :D
Üdv, egy színes (jelenleg lila ombre) hajú, orr piercinges lány vagyok, jelentem nem lökdösök idős néniket a buszon, de amúgy se. Sőt, senkit sem lökdösök. Meglepő mi? :D
Szegény Viki, kapott ő is sztereotípiákból. Vagy nem is tudom, ez nem sztereotípia, inkább negatív festés azokról a személyekről, akiknek 15-16 évesen piercingjük van meg festett hajuk. A felé irányuló utálat amúgy is Reni miatt van, aki úgy gondolja, hogy Viki sokkal menőbb nála. És ha az öltözködését meg a stílusát vesszük figyelembe, akkor ez igaz is. Az viszont az írónőn múlt, hogy egy nagyon pofátlan, szemét csajnak alkotta meg és emiatt utálat tárgya lett. Én azért sajnálom kicsit, mert a viselkedése alapján tuti, hogy szeretethiányos. Mindenesetre kár, hogy ennyire borzasztó személyiséget kapott.
Azért mert valaki extrém kinézetű, még nem azt jelenti, hogy időseket lökdös, állatokat bántalmaz, vagy épp rossz tanuló és drogozik meg bulikba jár minden pénteken. Kicsit feldühít, hogy Leiner Laura a legtöbb alternatív karakterét negatív jellemvonásokkal ruházta fel. Nem mindenki ilyen, csak a Szent Johannában van ez ennyire hypeolva.
Színes haj 5/5
Piercing 5/5
Nénik lökdösése a buszon 5/1*

6. Virágot felvételizni se engedték volna, olyan butus szegény.
Virág.
Komolyan, amikor azt hitte prosztatagyulladása van, majdnem eldobtam a könyvet. Ennyire hülye
nem lehet egy 17 éves lány. *nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek*
Szóval aki olyan elmeállapotú, mint Virág, azt nem engedik el felvételizni, bár lehet már alig várták az általános iskolás tanárai, hogy kitehessék a suliból. Aztán, ha valaki mégis eljut a felvételiig, egy magánsuliba már könnyebben bekerülhet az ember. Sajnos a fizetős gimiknél, középsuliknál tényleg az a fontos, hogy a szülők fizessenek a csemetéik taníttatásáért és nagyrészt tesznek rá, hogy a diák milyen tudással rendelkezik. (Viki barátnőméknél például bárkit átvesznek másik középsuliból, legyen az egy sokadszorra bukott-, vagy nagyon gyengén teljesítő diák. A lényeg, hogy a művészeti profil miatt valamennyire konyítania kell a rajzhoz az oda jelentkezőnek.)
       És itt nem is azzal van a problémám, hogy Virág megbukik matekból, meg úgy majdnem mindenből, hanem hogy nincs intelligenciája az élethez. Egyáltalán, semmi. A többiek is sok mindenből buknak, illetve rosszul teljesítenek, de értelmesek és képesek korukhoz méltóan lereagálni egyes helyzeteket. Virág erre teljesen képtelen. Nagyon aranyos, meg kedves és bohókás személyiség, de a naivsága és az együgyűsége számomra elfogadhatatlan és bosszantó. Szerencse, hogy Ricsi karakterével került párba, aki nagyon is szerethető, így valamennyire vissza van szorítva Virág butuska személyisége.
Virág buta 5/1
Virág stílusa 5/5
Köki 5/1*
Fizetős sulik elvárásai 5/2

7. Zsolti és Dave kapcsolata nem lenne ilyen felhőtlen (az utolsó kötetekben).
Mindenki tudja, hogy Zsolti Kinga hatására kezdett edzeni, akik az 5. részben (Remény) jönnek össze, majd szakítanak és a 7. résztől (Útvesztő) Kinga párja Dave lesz.
Zsolti és Dave ugye elválaszthatatlan barátok, mégis amikor Kinga összejön Dave-vel, Zsolti szinte örömtáncot jár és a két fiú barátsága ugyanolyan felhőtlen marad. HOGY MI???
Az, hogy Kinga az ex-barátja legjobb barátjával jön össze, igenis reális. Az érzelmeknek nem lehet parancsolni, ha ők ketten jobban megértik egymást, akkor miért ne legyenek együtt!? Viszont az már böködi a csőrömet, hogy Zsoltiban egyáltalán nincs semmilyen rossz érzés sem. Nekem ez furcsa.
       Oké, tény és való, hogy Kinga meg Zsolti állandóan összevesztek és kibékültek, de szerintem szerették egymást. Azért 1-1,5 év együtt töltött idő után, ha a pár úgy dönt, jó viszonyban marad szakítás után, elég nehéz alkalmazkodni (főleg, ha egy osztályba is járnak). Nyilván szar elengedni a másikat; a sok közös emlék és az együtt töltött szép percek ilyenkor mind felkavarodnak az emberben és azért el is csüggeszti az illetőt.

  
A mobil-bolond, mindig-elegáns Dave, a letisztult, aktivista Kinga, és a kondis, izompacsirta Zsolti.

       Mit éreznél ott legbelül, ha a legjobb barátod/barátnőd eléd állna és közölné, hogy szerelmes az exedbe? Hogy össze akar vele jönni? Azért a felhőtlen boldogság és nyugalom érzése szerintem 1:100000000-hez aránylik. Akarom mondani rohadt ritka. :D
Végül is teljesen elképzelhető az, hogy az ember úgy érezze, ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy nem érez egy cseppnyi bút sem és még örül is annak, ha a legjobb barátja/barátnője összejött az exével. Előfordulhat ilyesmi. Viszont nem érzem úgy, hogy a könyvben ez teljesen reális képet mutat a fiatalok számára, illetve felmerül bennem egy kérdés: „Ezzel a cselekményszállal Laura jó példát mutat, vagy inkább csak elgörbíti a valóságot?".
Mert ha úgy vesszük, valamit "taníthat" is: ha Zsolti szituációjába kerülsz, ne kezdj utálkozni, ne hordd el minden szar szemét szaralaknak egyikőjüket se. Szimplán maradjatok jóban.
De viszont! Ferdíthet is a valóságon: ha Dave helyzetébe kerülsz, tuti biztos, hogy a barátod az áldását adja rátok... meg a fenét! Egyáltalán nem 100%, hogy az ominózus barát örömtáncot fog járni a hír hallatán, sőt lehet, hogy még a barátságotok is rámegy majd. Ezért jó mérlegelni, átbeszélni a dolgot és az egészet diszkréten kezelni.
Kinga és Dave 5/5
Görbe valóság 5/1


Ez a 7 dolog jutott eszembe, amiről a Szent Johanna Gimi hazudik. Ha jobban beleásom magamat a témába, lehet össze tudok szedni még pár olyan tényezőt, ami számomra hasonlóan furcsa és nem valósághű a történetben.

Számotokra mi szúrt szemet a regényben? Mi az, amivel nem értettetek egyet, ami szerintetek ferdíti a valóságot? Írjátok meg egy hozzászólásban gondolataitokat/ötleteiteket, gyűjtsünk még ilyeneket!

A csokorba gyűjtött véleményeket és észrevételeket pedig egy második részben vesézem ki, összeadva a Ti és a saját gondolataimmal! :)

Köszönöm, hogy velem tartottatok, további szép és tevékeny napot kívánok!
Tina:)

A képek forrása a Pinterest, kivéve természetesen azt, amin én vagyok. Egyébként a képek keresése/szerkesztése több időd vett igénybe, mint maga a bejegyzés megírása. :D

76 megjegyzés:

  1. Miééért, miért van mindig ennyire igazad mindenben?! :D Ráadásul annyira összeszedetten és választékosan írsz, annyira szeretem olvasni az írásaidat! ^^
    Ez a mai is egy csúcsszuper bejegyzés lett, örülök, hogy a te véleményedet is olvashattam a sorozatról. Én nem fűzök hozzá semmit, már megmondtam a magamét egy évvel ezelőtt a saját oldalamon :)))
    Szép reggelt/napot/estét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belém van kódolva az igazságérzet. :D Na jó bevallom, igazából szörnyű, mennyire fel tudom magamat idegesíteni azon, hogyha valaki nem ismeri el az igazamat és nem tudom a másikkal elhitetni, hogy márpedig amit mondok, az úgy van. :D Szerencsére ezzel a bejegyzésemmel "sikert arattam", mert nem kellett győzködnöm senkit; örülök, hogy Neked is így tetszett az írásom és köszönöm szépen ezeket a motiváló szavakat. :3
      Miééért, miért vagy ilyen aranyos velem mindig? :))
      (Amúgy olvastam a 9-ei és a 15-ei bejegyzésedet is, jobbulást kívánok, és most megyek és végre odakommentelem azt, amit akartam. :D)

      Törlés
    2. Hat engem ez elszomoritott;(

      Törlés
    3. Enyém is ha ennyire baja van vele me olvassa El:(

      Törlés
  2. Szia!
    Az egész bejegyzés nagyon tetszett, főleg a vége. Egyébként nagyon furcsa, nekem volt egy olyan ismerkedésem, amiből nem lett kapcsolat, hogy a srác az osztálytársamnak volt az egyik haverja (aki titokban a crushom volt), de köztünk nem működött, mert én a barátját szerettem. Aztán valami csodával határos módon összejöttünk és az ő barátságuk rögtön tönkrement. Viszont, a párom egy másik barátja osztálytársa a párom exének, és össze akartak jönni, a párom pedig ezt támogatta. Úgyhogy mindkét szemszögből van egy kis rálátásom, bár aláírom, hogy az első valószínűbb.
    Örülök hogy nem csak én láttam ennyire életképtelennek Renit, már idegesített hogy semmit sem csinál színre önállóan, kivéve az olvasást.
    Na mindegy, szuper bejegyzés volt😂💗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Jó végre egy ilyen pozitív kimenetelű "összejött-az-exe-a-legjobb-barátjával" szituációról olvasni, hogy tényleg létezik a Zsolti-Dave féle barátság.
      Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a tapasztalatodat, tényleg ritka szerintem az ilyen támogató hozzáállás. :)
      És nagyon örülök annak, hogy tetszett Neked a bejegyzésem!😍💝

      Törlés
  3. Szia!
    Bár a Szent Johanna Gimit nagyon régen olvastam (kb.4 éve), de Reni és Cortez kapcsolata elég erősen megmaradt bennem. Első olvasatra teljesen el voltam tőlük ájulva, aztán ahogy tovább gondolkoztam a sorozaton, ráébredtem, mennyire nonszensz is az egész. Reni és Cortez -bármennyire is úgy akarta megírni az írónő-, nem illenek össze. Nem hiszem, hogy hosszútávon boldogok lennének együtt.
    Számomra az volt zavaró a regényben, hogy olyan sokszor elsütötték a "Gábor nincs itt, de mégis" poént. Egyszer-kétszer vicces volt, aztán már nem. Gáborral kapcsolatban van még valami. Tudom, hogy mindenkinek van/volt egy csendesebb osztálytársa a suliban, de az képtelenség, hogy a személyisége soha, egy kicsit sem mutatott volna meg. Ő elvileg egy nagyon humoros figura (legalábbis Kata, a gót lány :) elmondása szerint), de ebből a humorból csak annyit ismerünk, hogy Kata milyen jókat nevet vele.

    A bejegyzésed nagyon tetszett, egyetértek veled.
    Bocsi a hosszú kommentért. Várom a 2.részt!

    U.i.: Reni és Arnold kapcsolatához mit szóltál? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Igen, Renivel és Cortezzel kapcsolatban én is így érzek; ha a amúgy nem történt volna meg a könyvben, el sem tudnám képzelni, hogy ezek ketten Párizsba költöznek együtt (és aztán majd gyerekeik lesznek, stb).
      Gábort sajnáltam, mert a nyolcadik részben a beszédéből nem az derül ki, hogy egy jelentéktelen személyiség lenne és ugye ahogy írtad, Kata (köszi az emlékeztetést😉) elmondása szerint is egy vicces srác. Nálunk is van egy Gáborhoz hasonló fiú az osztályban, de ő azért több mindenkivel beszélget és a jelleme is megmutatkozik.
      Örülök, hogy tetszett a bejegyzésem, remélem össze tudok hozni egy második részt.:)

      Arnoldot sosem szerettem különösebben, de azt sem mondhatnám, hogy utáltam. Sokszor "uralkodott" Renin: többször is befolyásolta a lány döntéseit és gondolatait, de emellett mindig volt közös témájuk és jól elszórakoztak (már ha a tudományos diskurálások szórakozásnak számítanak). Arnoldot is megértem valahol, mert nyilván azért próbálta Renit korlátozni, mert tetszett neki a lány, és ő látta azt, amit a többiek nem: Reni és Cortez nem illenek össze. Mindezek ellenére Arnolddal sem tudnám elképzelni Renit, mert ők ketten barátként jól elvoltak, de mint egy pár... nos, nem igazán működne az sem szerintem.
      (Én legalábbis így gondolkodtam róluk mindig is.)
      :))

      Törlés
  4. Szia!
    {bocsánat a komment hosszúsága miatt}
    Nekem a Neveletlen hercegnő naplója volt az, ami neked a Szent Johanna Gimi, jópár súlyos hibáktól hemzsegő sorozat. Bár igaz, hogy én is olvastam Laura könyveit - együtt a kiadásokkal. Alapvetően ezeknek a lányregényekben nem véletlenül használnak Renihez hasonló főszereplőt, ez igaz egyébként általánosságban a romantikus ponyvairodalomra. Kell az, hogy az olvasó kislány, aki 10-13 éves ténylegesen bele tudja élni magát. [szerintem ezért is lett a többi karakter is két dimenziósan, sztereotipikusan megalkotva. Kisebb gyerek még nem rendelkezik annyira összetett világképel, ezért szerintem tévesen megpróbálják az írók a lehető legegyszerűbben ábrázolni a szereplőket.] Ehhez pedig olyan karaktert kell felépíteni, akire nagy valószínűséggel bárki ráhúzható. Adott esetben a főszereplő esetlenségének sem kellene, hogy ilyen erős ellenreakciókat váltson ki az olvasókból, mint ahogyan Reni tette. Viszont ott csúszott félre az ő ábrázolása, hogy abszolút nem utal arra semmi, hogy Reni ténylegesen annyira művelt lenne, mint ahogyan a tanárok és a környezete vélekedik róla. Elsősorban nem arra gondolok, hogy a fogalmazás módja a naplójában sem ezt tükrözi. Ha valaki elvileg ilyen mértékben falja a könyveket, ráadásul műfajtól függetlenül, igazán kicsi esélyt látok arra, hogy ne ismerje például a Beatles-t - és még sok olyan dolog volt, amiről fogalma sem volt, nem rendelkezik kiterjedtebb ismeretekkel. Ez csak abban az esetben lehetne érthető, ha Reni úgy olvasta volna a könyveket, hogy nem gondolkozott volna közben és csak egymás után nézegette volna a szavakat. A művek szépirodalmi művek, amik igényelnek egyfajta érettséget - amiről egyébként Reni környezetében mindenki így gondolja. Azonban ez esetben jogosan merülhet fel bennünk; akkor ezt a fajta érettséget és művetséget miért nem látjuk rajta?
    Azzal, hogy Reni várt a szerelmi vallomással és inkább távolról szemlélte Cortezt, szerintem nincs baj. Igenis léteznek olyan emberek, akik nehezen ismerkednek, nem találják a megfelelő szavakat vagy bátortalanok. Renivel is először történik meg ez, az első gimis szerelem, akkor érez először így valaki iránt. Főként, ha megfontolt típus valaki és mindent százszor átgondol utána és újra-újra értelmezi. Gimisként én is órákon át beszéltem a barátnőimmel egy-egy jelentéktelen témáról.
    A valóságban is vannak életképtelen emberek, akik nem tudnak dönteni és csak toporognak, megvárják míg más dönt helyettük. Néha fájóan azok. :D
    Cortez és Reni kapcsolata nemcsak Reni miatt lehetetlen. Cortez ugyanúgy megtestesíti a tipikus álompasi kategóriát. Az, hogy klisé, az egyértelmű. Azonban ez nem jelenti automatikusan azt, hogy élvezhetetlenné kellene válnia a karakternek. Cortez ezzel szemben nem rendelkezik olyan egyedi tulajdonsággal, ami több dimenzióssá tenné. Népszerű diák, akit nem érdekel jóformán semmi, ismeri az általános zenéke - ami nem minősül képességnek, én is hallgatok rádiót, ettől nem lesz valaki érdekesebb személy-, a szüleinek ellentmond, viszont az áhítozó lány után titokban epekedik. Valamint természetesen gitározik.
    Cortez és Reni kapcsolata már csak azért sem működhetett volna, mert amennyiben elhisszük, hogy Reni tényleg művelt és értelmes, Cortez nem érhetett volna fel hozzá. Amíg Arnold jelen volt, addig Reninek volt kivel "értekeznie" és különböző témákat megvitatnia. Arnold kiköltözése után ez a fajta szellemi társalgás lekorlátozódott a szakkörre. Amit írtál is, hogy nem haladt a kapcsolatuk semerre. Semelyikük jellemére nem hatott a kettejük viszonya, közös témákat sem találtak. Hiszen, ha lett volna, az megjelente volna a naplójában. {A neveletlen hercegnő naplójában ez egyébként pont fordítva volt, ott a srác volt a sokkal okosabb.}

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon szépen köszönöm ezt a hosszú, összeszedett és tartalmas hozzászólást. Egyet kell értenem Veled; ez a kétdimenziósság tényleg sokkal érthetőbbé és egyszerűbbé teszi a karaktereket a fiatalabb olvasók számára. Igazából pozitívum, ha már 10-13 évesen szeret valaki olvasni, egy gond van csak a SzJG olvasásával ilyen fiatalon: beleképzeljük magunkat a gimibe, és elhisszük, hogy ilyen lesz. Mindig is egy összetartó osztályra, színvonalas szakköröket rendező középsulira vágytam, hát mondhatom, jó pofára is estem. :D Ez lehet azért van, mert nem egy nívós suliba járok, meg az osztályunkban nincs meg a tisztelet egymás felé, de sokszor fájó arra gondolni, hogy egy könyvben, a kétdimenziós kis emberkék milyen vígan járnak iskolába. Na, mindegy. :D
      Teljesen egyetértek Veled abban, hogy Reni sokkal műveltebbnek van beállítva a történetben, mint amilyennek tűnik, és bizony hozzád hasonlóan érzek Cortezzel kapcsolatban is. Továbbá a kapcsolatukat sem írhattad volna körül jobban. Tényleg, mindahhoz, amit leírtál már semmit sem tudok hozzáadni, mert fantasztikusan megfogalmaztad a lényeget.:)
      Még egyszer, köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a gondolataidat.

      Törlés
  5. Bevallom én most 28 évesen olvastam el, sőt, tavaly kétszer is félév különbséggel egymás után. Nagyon jól szórakoztam rajta és nosztalgiáztam, mert kb akkor voltam középiskolás amikor azok a dolgok voltak menők, amik a könyvben említésre kerültek (Avril Lavigne, kvízpart, myspace oldalak, stb.)

    Ráadásul pont olyan lány voltam akkoriban (meg néha most is sajnos), mint Reni. Jelentéktelen, stréber könyvmoly, aki egy problémára teljesen rágörcsöl. Ráadásul most a 10 éves gimis osztálytalálkozón derült ki, hogy lényegében azért nem barátkozott velem az osztályom, mert a félős természetemet és hogy állandóan olvastam szünetekben annak gondolták, hogy biztos fenn hordom az orrom és nem akarok velük barátkozni, én meg otthon esténként kb álomba sírtam magam, hogy senki nem barátkozik velem. Most így röhögök már rajta, hogy mennyire abszurd helyzetet teremtettem saját magamnak anno. De valahol megértem, hogy aki éppen átéli ezt iskolásként mennyi lelki pluszt jelenthet, hogy van kiút.

    De akkor nézzük csak a szempontjaidat. A rockerek szerintem inkább punkok az állandó tarhálásukkal és igénytelenségükkel, csak szegény Laura rossz szót használt rájuk. Egy másik sorozatban (Bexi) már jó megnevezést használ ugyanerre a viselkedésre. De tény, hogy egysíkú és negatív sztereotípiákat állít fel a "normálisnál" eltérőbb csoportra vonatkozóakra. Viki esetében pedig szerintem inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy a menő nem mindig jófej, mert Viki menőnek számított a festett haja és a piercingje miatt és Reni ezt irigyelte tőle.

    Zsoltiról meg simán el tudom hinni, hogy örült Dave-nek és Kingának, mert ha jól emlékszem Kinga úgy magyarázta a kapcsolatuk végét, hogy egyszerűen elmúlt az érzelem, de attól még jó barátok maradtak. Egy jó barát pedig tud örülni a másik boldogságának. Marha ritka az ilyen, de létezik. Zsolti meg amúgyis olyan érzelmes srác csak tagadja.

    A napló nyelvezetét meg tudom érteni, ha túl műveltre sikerült volna, akkor nem ért volna el ilyen széles olvasói réteget, és nem lett volna tipikusan egy olyan könyv, ami sokakkal szerettette meg az olvasást, mint ahogy anno az én korosztályommal a Harry Potter (ami szintén egyszerű nyelvezetű volt). Tehát én ezt az egyet nem rovom fel negatívként. Azt már igen, hogy hogy lehet Reni ennyire muzikálisan analfabéta a rajzolásról nem is beszélve. Én se voltam egy nagy tehetség, de a legbénább rajzomra is egy hármast össze tudtam szedni.

    Szóval tényleg sok sebből vérzik szerencsétlen sorozat és tele van logikátlan dolgokkal, de akkor is vicces és olvastatja magát. Tehát szórakoztató irodalomnak tökéletes. Senki sem tud úgy írni egyszerre vicces és iszonyatosan idegesítő szenvedéseket, mint Leiner Laura :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy rengeteg pozitívuma is van a sorozatnak; ilyen a könnyű nyelvezete, a belső poénjai, és sokak számára a nosztalgia. Én is szerettem régen olvasni, de mindig csak azt halljuk róla, mennyire fantasztikus ez a sorozat. Ezt az egész bejegyzést tulajdonképpen a saját szórakoztatásomra kezdtem el írni, de úgy gondoltam, hátha mások is látják/átérzik azt amit én. Hiszen az éremnek mindig két oldala van, a hibákat is ki kell emelni néha.:)

      Törlés
  6. Nagyon örülök, hogy valaki nem mindig csak a jót látja a dolgokban, és megmeri közelíteni a témát más szempontokból is. Olvastam a szjg-t viszont csak a 6. részig jutottam (a 7.-be belekezdtem) 12 évesen kezdtem el olvasni és most vagyok 13 éves. Lehet csak én vagyok "túl érett" a koromhoz képest, de nekem egy nagyon elferdített képet ad a kamasz/tinédzser életről, a gimiről ez a könyv. Idegesített, hogy a szereplők nagy része ennyire gyerekes és mondjuk ki életképtelen még 16-17 évesen is (Már ameddig ugye én olvastam).Cortez és Reni kapcsolata nagyon bökte a csőrömet, mert kb annyit láttam a kapcsolatba mintha 14-15 évesek lennének, de lehet, hogy a 15 évesek még ennél "jobbak" is a kapcsolatok terén. Nem hiszem el hogy két kamasz (ráadásul már a fiatal felnőtt kor felé haladva) ennyire "gyenge" párkapcsolatba legyenek. Az a pár csók, ölelés és egyéb nagyon nem reális egy ilyen kapcsolatba. Ha Laura az általános iskolásoknak szánta ezt a könyvet, és az volt vele a célja, hogy idézőjelesen felkészítse őket a középiskolára/gimnáziumra, és ezekre az évekre, akkor egy nagyon nem valós képet mutatott nekik, az én véleményem szerint (ezt azért szeretném kiemelni). A történet nagyon vontatott, és lassan halad. Már csak azért olvastam a könyveket, hogy végre érjek el a legvégére és ezt is kipipálhassam a listámról, de sajnos azóta se sikerült befejeznem. Azt hiszem másfél éve próbálkozok ezzel a sorozattal, de valahogy nem látom értelmét az elolvasásának. Lehet azért nem kötötte le a figyelmemet a könyv, mert egy későbbi generációba tartozom, és lehet, hogy azok a fiatalok akik abban a korban olvasták mikor ez kijött nekik teljesen más véleményük volt a kamasz korról. Hisz a mai világba már rengetek nagyon fiatalt (beleértve az én korosztályom is) látunk olyan helyzetekbe amiket ilyen idős korba, még kicsit se érdekelte a gyerekeket. Sok kisgyereket láttunk már óriási telefonokkal, vagy éppen cigivel a kezükbe, amit én sem tűrök hiszen az-e fajta korombeliek miatt vagyunk lehordva mindennek, pedig azért vannak kivételek. Kicsit elkanyarodtam a témától, de mindegyis csak jól esett leírni a véleményem. Hasonló posztokat szívesen olvasnék, szóval ha van kedved az ilyenek írásához akkor csak hajrá, én biztos elolvasnám! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nagyon jó meglátásaid vannak.:)
      Valószínű, hogy a Te generációdnak már csak egy kis százaléka élvezi ezt a sorozatot annyira, mint mondjuk mi élveztük 13-14 éves korunkban, mert valóban: változik a világ és minden felgyorsult. Igazából én is elég felvilágosult voltam már a tini korom kezdetén, bevallom már akkor is furcsának hatott ez a Reni+Cortez dolog. Viszont nem volt ennyire elütő dolog, mert ha most megnézem a kilencedikbe érkező kamaszokat (azokat, akik miatt az egész 2004-től született generáció le van hordva) nos legtöbbjüknek elég más az értékrendje, mint mondjuk nekünk volt 4-5 éve. Mert szomorú, hogy a 18. születésnapomon alig akartak beengedni a diszkóba, (ahol 16+ volt a korhatár) de akiről tudtam, hogy 15 éves, azt simán beengedték. Aki pedig 15 évesen diszkóba jár és ismeretlen fiúkkal úgy táncol, ahogy még nagyon nem kéne, annak meg aztán főleg egy röhej a Szent Johanna Gimi. Mert nem mindegy, hogy valaki korán felvilágosult, mint mondjuk Te, vagy hogy 14-15 évesen magát megszégyenítve úgy viselkedik valaki, mint egy p*csa. A kettő között van különbség, és addig jó, amíg az ember gyereke az első kategóriába tartozik.:)

      Köszönöm szépen ezt a jól megfogalmazott hozzászólást, örülök, hogy tetszett ez a bejegyzésem!
      (Nagyon gondolkodok egy második részen.:)

      Törlés
    2. Én is ugyan úgy 13 éves vagyok, és mégis naggyon élveztem az egészet. Egy új világot mutatott meg előttem, és egyáltalán nem zavar, hogy nem ismerem a MySape-t, nem msn-ben kommunikálok, és a zenekarok nagy részéről sem hallottam. Ennek ellenére tudom hogy ez a könyv nem reális, hogy az élet nem habostorta. Nem értem, mit van úgy oda mindenki attól, hogy nem reális az SzJG, hiszen emberek! NEM IS AZ A FELADATA HOGY REÁLIS LEGYEN, EZ EGY SZÓRAKOZTATÓ REGÉNY! Elnézést az udvariatlan hangnemért, csak hatalmas rajongó vagyok, és ahogy olvastam az utálkozó kommentárokat, úgy ment fel bennem a pumpa. Szürreális? Egye fene! Az a lényeg, hogy jól érezd magad az olvasása közben! Aki nem élvezi, annak nem szólok be, mert ízlések és pofonok, de te azt írtad, tetszett a humora, mégis itt fikázod, hogy neked nem elég reális. És a fantasy-kkel mi van? Azok még kevésbé reálisak! Azokat is utálod?

      Törlés
    3. Szia!
      Ugyan nem nekem szánod a kérdést, mégis azonban a blog írója védelmére szeretnék kelni. Ő csak azt igyekszik hangsúlyozni, hogy a valóság nem ilyen és valóban nem ilyen sosem, mint a könyvekben. Teljesen egyetértek Veled abban, hogy nem is kell annak lennie, hiszen szórakoztatás a célja, azonban sajnos az éremnek két oldala van, mert míg szórakoztat, egyúttal egy kis időre el is hitet Veled egy képet, ami amúgy sosem létezett, ennek a felelősségére akarta gondolom felhívni a figyelmet a blog írója. Ez a felelősség mindig az írón van, ugyanakkor az olvasón és a (jelen esetben) szülőn is, hogy emlékeztessék az olvasót, hogy ne ringassa illúziókba magát. Mindenkinek szabad véleményt nyilvánítania, és a bejegyzés írója csak kiemelte a könyv hiányosságait, külön hangsúlyozta az elején, hogy nem gyűlöletkeltés céljából csinálja. Ezért szerintem nem szép dolog így nekiesni, és 'fikázásnak' titulálni az írását. Mert ennyi erővel akkor a Te kommented is annak minősülhetne (már bocs, de így is lehet nézni). Az érzést megértem, hogy valami, amit ennyire szeretsz, azt kritika éri és egy álomkép összeomlik, de ennek más formában is hangot adhatsz szerintem. Attól, hogy valamiről kiderül számodra, hogy nem tökéletes és hibátlan, attól Te még nyugodtan élvezheted és szeretheted, ez sosem lesz tilos. Én felnőtt létemre néha elolvasom, mert jó érzés kicsit "visszavedleni" kamasszá. De szeretheted úgy is, hogy nem kelsz lépten-nyomon a védelmére, főleg, ha ezzel kicsit támadsz is másokat, ami nem igazán oké. Csak ennyit akartam :)

      Törlés
  7. Én szerettem az szjgt de nem vagyok fan. Teljesen egyett értek veled. Néha mâr nem tudta rávenni magam, hogy olvassam tovább legfőképpen Reni nyavalygása, bőgései miatt. Maga az szjg mondjató lázadásnak is a 2000-es hypeok ellen mint pl. Avril Lavigne utálat, Beatles szeretett. De maga a szerelmi story olyan közhelyes; a menő srâc össze jön a lúzer csajjal. Meg a baráti körön belül vannak a párok. Meg hasonló. Én legfőképpen a viccek miatt olvastam csak tovább (mert természetesen le spoilereztem magamnak). Néha szószerint ordítoztam, hogy Kinga tedd helyre a Rent.
    Ui.: én imádom a Kingát, Daveet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is a viccek miatt olvastam végig, szerintem ez az (egyetlen) erőssége a Szent Johanna Giminek.
      Igen, Kinga helyre tehette volna Renit elég sokszor; nem véletlenül Kinga az egyetlen lány karakter, akit kedveltem.

      Törlés
  8. Hatalmas nagy Szent Johanna Gimi rajongó voltam, de ezek közül néhány dolog, amiket leírtál nekem is mindig szemet szúrt. Mg még pl az, hogy állandóan majd az egész osztály bukásra állt, csak franciából voltak jók, de az érettségin meg egyik sem bukott meg meg mindenkit oda vettek fel, ahová jelentkezett, holott ez a valóságban egyáltalán nem reális.

    Meg, hogy szegény Gábort mennyire semmibe vették még a tanárok is, hogy van 12 gyerek az osztályban, de nem bírták megjegyezni a nevét meg hogy ő ki és valamelyik tanár (azt hiszeem Gondos, de nem emlékszem pontosan) még azt is elhitte, hogy új diák.

    Reni és Cortez kapcsolata szerintem is furcsa. Szerintem, bár sokan megölnének érte, sokkal jobban illett volna Arnoldhoz. Na meg Arnoldból is teljesen rossz fiú lett csinálva, nyilván azért, hogy Cortez ezzel még jobban az egekbe legyen emelve, dehát szerelmes volt szegény. Most hány szerelmes örülne neki, ha az, akit szeret feszt a bunkó menősrácról áradozna meg utána sírna? Azon kevés lányok közé tartozom, akik végig Arnold pártiak voltak.

    Plusz Cortezzel kapcsolatban egy dolog mindig nagyon zavart, bár ez nem hazugság, vagy ferdítés, de amikor Szilveszterkor megcsókolta Renit, akkor még Vikivel járt. Tehát tulajdonképpen megcsalta Vikit és tinilányok tömege el van ájulva a jelenettől, hogy milyen romantikus. Ha meg Reni tetszett neki meg őt akarta, mi a francnak járt Vikivel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mindez csak gyarapítja a listát, amit leírtam; hát valljuk be voltak érdekes történések a sztoriban.
      Én igazából nem pártoltam se Arnoldot, se Cortezt; Reni szerintem alapvetően nem volt érett egy kapcsolathoz.
      Ahogyan a Viki-Cortez kapcsolat sem volt túlzottan érett, véleményem szerint ezért is csattant el az az ominózus csók Reni és Cortez között Szilveszterkor... persze ez még nem ok arra, hogy Cortez a barátnőjét hátba szúrva csókolja meg a "titkos szerelmét", de tökéletesen alátámasztja azt a tényt, miszerint Viki amolyan "barátság-extrákkal" volt Corteznek, akivel vélhetően féltékennyé akarta tenni Renit(?). Nem sok logika lelhető fel a sorozatban, de el lehetne játszadozni a gondolattal, hogy Cortez milyen ember valójában, mik voltak az okai egyes tetteinek.
      Az viszont biztos, hogy a Cortez-sztárolásnak nincs alapja, és kissé káros képet is fest a fiatalok számára (Renivel együtt).

      Törlés
    2. Én szeretem a Szent Johanna Gimit, bár nem tudom, mennyire fest valóságos képet a kamaszok életéről, mert még nem vagyok az. Véleményem szerint kicsit korán is olvastam, de ez nem lényeges. Én is nagyon kedveltem Arnoldot, de közben kicsit Reninek is szurkoltam. Így be kellett látnom, hogy miután Arnold kikerült a képből, Reni szemszögéből minden sokkal jobb lett, már ha azt nézzük, hogy az 5.kötetben összejött Cortezzel, meg amúgy is sokkal boldogabb lett az élete, bár a pályaválasztással megint gondok akadtak. Nyilvánvalóan Laura ezt sosem írta volna le, de ha a történet valóságos lenne, akkor talán Reni kicsit még fel is lélegzett volna, hogy Arnold elmegy, mivel ő nagyon rossz szemmel nézte ezt az egész Cortez-sztorit. Mellesleg a többi karakterhez (leginkább Kingához, mert őt tartom a leghatározottabb személyiségnek az egész bagázsban) hasonlítva Renit rendkívül szánalmasnak találom, és én is kellőképpen fel tudtam idegesíteni magam azon, hogy időnként mennyire béna, és milyen sokat ül egy problémán, mért nem lép már tovább. Nem akarom nagyon fikázni a történetet, mert mint már az elején említettem, tetszett, de nagyon kiszámíthatónak találom. Mikor Reni azon a bizonyos szeptember nyolcadikán meglátta Cortezt, és azonnal beleszeretett, lehetett már tudni, hogy úgyis összejönnek majd, csak az volt a kérdés, hogy mikor. Én ezért is szurkoltam végig Arnoldnak. Bár az is egy sablonos történet volna, hogy a főhős szeret egy fiút, és az után epekedik, miközben az igazi szerelme végig ott volt mellette. Ami Vikit illeti. Azt gondolom, hogy nem azért állította be Leiner Laura őt rossznak, mert punk, hanem mert egyszerűen ő volt a mumus. Ő volt Renáta legnagyobb ellensége Edinán kívül, aki persze egész végig reménytelen volt. Egyértelmű, hogy nem minden punk lökdös idős néniket a buszon, mert az nagyon erkölcstelen, de meglehet, hogy vannak ilyenek. Ez nagyon szomorú, és úgy látszik, az író ezt a vagány punkbarbie-t ilyennek állította be. Ez persze már csak a ráadás volt, szerintem elég lett volna, ha Viki egyszerűen csak a főhős legnagyobb ellensége.

      Törlés
    3. Folytatás:(LoL)
      Virágot én is nagyon butának találom, és oké, hogy a Szent Johanna magánsuli, de én már azt nem értem, hogyan vették fel Virágot, mikor saját elmondása szerint a szóbelin egy hangot sem adott ki magából. Én csak nevettem, mikor olyasmiket mondott, hogy prosztatagyulladása van, vagy hogy Voldemortot látta a kertben, de tényleg teljesen sötét, ahogy ezt Kinga is hangoztatta. Kingának mindig igaza van:D. Reni valóban teljesen életképtelen, de azt már hangoztattam, hogy erről mi a véleményem. Cortezzel a kapcsolatuk elképesztően bizarr, mert nekem például az sem stimmel, hogy Cortez egyáltalán nem nyomul, sőt a kapcsolatuk elején még ő erőlteti, hogy tanuljon. Ez nem ment rá a szerelmükre, de úgy érzem, Antai-Kelemen Ádámnak, mint a suli legjének, lehetne annyi önbizalma, hogy esetleg kicsit magával is foglalkozzon, mert neki biztosan jó lenne, ha több időt tölthetne Renivel. Én abszolút kinézném belőle. Oké, hogy a kapcsolatuknak hála megismerhettük Cortez gyengéd, törődő oldalát is, de attól még nem halt meg az a része, amelyik hanyag, lusta és véleményem szerint kicsit önző is. Valamint az is sántított, hogy Cortez pont Renit választotta, ráadásul Viki után. Az meg aztán tényleg csak hab a tortán, hogy a 8. részben még ő panaszkodott, hogy Reni mennyire nem foglalkozott vele. Ha ezt így vizsgáljuk, ez az egész kapcsolat igazán abszurd. Valószínűleg a rockerek sem mindig ilyen igénytelenek, de nekem az volt az érzésem, hogy Laura csak Andrist és Robit állítja be így. Most pedig néhány szót a cikk írójának: Minden igaz, amit írtál, viszont lenne egy megjegyzésem. Említettet, hogy ez neked szemet szúrt, és lehet, hogy most rosszindulatúnak és kötözködőnek fogsz találni, de én ezeket a sztereotípiákat, attól függetlenül, hogy mind igazak, és többségben egyetértek veled, kicsit erőltetettnek éreztem. Ez lehet, hogy csak nekem tűnik így, és igazából neked tényleg első olvasásra feltűntek. Köszönöm, hogy hogy megosztottad velem ezeket a tényeket(bátran nevezhetem így). Azt pedig nem akarom elhinni, hogy nem olvastad az Egri csillagokat. De a te dolgod.

      Törlés
  9. A bejegyzés stílusa számomra 5/5, tartalma 5/5. :) Aki szívesen olvas SZJG-kritikát, annak ajánlom figyelmébe ezt az elemzést: :) https://modszereskritikak.wordpress.com/2018/10/01/szent-johanna-gimi-avagy-atlagon-aluliak-atlagon-feluli-elete/

    VálaszTörlés
  10. Néha komolyan úgy érzem, hogy én vagyok az egyetlen a korosztályomból, aki nem bírja az SZJG-t :D Egyszer beleolvastam az első részbe (nagyanyámtól kaptam, aki kitalálta, hogy kattanjak le a "fantasy szarjaimról", és olvassak valami "normálisat, mint a többi lány"...), de kb 20 oldal után hagytam a fenébe ':D.

    Egyébként ez a "nem hagynák felvételizni" dolog: dehogynem, van egy osztálytársam, aki félévkor 3 tárgyból bukott, mégis jelentkezik gimibe is (ja, nyolcadikos kis csíra vagyok, sorry), más kérdés, hogy felveszik-e. XD (persze #vanazapénz)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, igazából az SZJG is olyan, mint egy "fantasy", mert hogy messze áll a valóságtól, az is biztos. :D

      Törlés
  11. Mindennel egyetértek, amit írtál. Egy csomó mindenre gondoltál, amire én nem. Tudom, hogy hirtelen csak ennyi jutott eszedbe, de néhány ponttal én is kiegészíteném a listádat, mert rengeteg minden szúrta a szememet a regény olvasása közben.

    pl:
    - Reni és Virág "legeslegjobb" barátnők, Virág mégsem mond el neki soha, semmit Ricsiről. Azt sem mondta el, hogy lefeküdtek. Azért ne már! Pont Virág ne pletykálna el ilyesmit?
    - Virág személyisége a 4. kötet óta SEMMIT nem fejlődött. Az átalakulását betudtuk egy ruhatárcserének meg egy normális pasi felszedésének. Azóta kb csak Ricsi barátnőjeként szerepel, akit mindentől meg kell védeni. (Amúgy miért állítja be az írónő Virágot úgy, mint a szegény kislányt, akit mindenki bánt? A valóságban egy ilyen kiscsajt senki le se szarna, nemhogy pikkelne rá.)
    - Ricsi viselkedése egyáltalán nem menő. Az, hogy kilencedikeseket fenyít be és rémít meg, és úgy anblok terrorban tartja az iskolát, egyáltalán nem "cool". Iszonyat gáz. Nem kell felnézni rá.
    - Nagyon idegesítő, hogy Virág meg Ricsi között semmilyen összezördülés nincs a sztori alatt. Egyetlen egyszer nem veszekszenek, semmi probléma nem merül fel köztük. Ilyen kapcsolat NINCSEN. Ezt felejtsük el!
    - Megintcsak Virág: lehet, hogy ostoba, de abszolút nem tetszik, hogy minden problémáját elsimítják helyette, csak azért, mert "ilyen kis aranyos". Bármi rossz dolog történik, Ricsi vagy Reni elsimítják helyette, hogy ne sérüljön a kis lelke. Abszolút nem egészséges. Rengeteg sérülékeny ember létezik, és nekik is meg kell tanulniuk egyedül boldogulni.
    - Kinga és Zsolti hogy maradtak együtt ennyi ideig? Egy év alatt azért előbb ki kellett volna derülnie, hogy nem illenek össze. Fogalmam sincs, hogy bírták ki egy teljes évig.
    - Reni szülei elképesztően mérgező szülők. Alig adnak neki szabadságot, minden hülyeségért üvöltöznek vele, igazságtalanok vele, elkobozzák a cuccait, olyan dolgokért, amikért nem is ő volt a felelős. Az, hogy őt büntették hónapokig azért, mert Virág otthagyta őt az utca közepén szilveszterkor, számomra felfoghatatlan. Az pedig, hogy az apja legszívesebben bekamerázná a szobáját, hogy tudja, mit csinál ott a barátjával, nálam már a bántalmazás határát súrolja. Reni pedig mindezekre csak legyint, hogy "ah, szülők". KAMU!
    - Reninek a négy év alatt SENKI MÁS nem tetszik meg Cortezen kívül. Azért ez eléggé hihetetlen. Néha már szinte üvöltöztem Renivel, hogy "vedd már észre, hogy van rajta kívül más fiú is!"
    - Miért nem szól bele senki a kapcsolatukba? Öt könyvön keresztül az egész osztály azt nézte, ahogy ezek kerülgetik egymást, mint két kiéhezett mókus, és senki nincs, aki odaállna eléjük, és azt mondaná: "Reni, Cortez szerelmes beléd, Cortez, Reni is szeret, jöjjetek má' össze, mert ez már rohadt unalmas." Nem, az osztály szépen türelmesen végignézi, ahogy ezek ketten szenvednek, falaznak az egyiknek, üzennek a másiknak, de mindig nagyon ködösen, nehogy véletlenül rájöjjön, hogy a másik szereti. Ricsi pontosan tudja, hogy Cortez szereti Renit, és egy idő után már Virág is megtudja, de neeem, ők nem szólnak bele, ők nem ártják bele magukat, még akkor sem, amikor a kettejük viszálya már szétszakította a társaságot, és mindenkinek csak szarabb lett. Kingát még megértem, hogy ő élvezte végignézni, ahogy végigszenvednek két évet, de Virágék pontosan mi a fenéért is maradtak távol az egésztől? Elvileg ők Reni és Cortez legjobb barátaik, miért nem voltak hajlandóak legalább egy kis elbeszélgetéssel hozzájárulni a helyzet megoldásához?

    ...

    VálaszTörlés
  12. ... előző folytatása:

    - Undorító, ahogy ez a könyv pl az A osztállyal bánik. Ahogy lejáratja őket, ahogy folyamatosan gúnyolja őket, keresztbe tesz nekik, mert hogy ők mennyire "unalmas és szar társaság". A B-sek rendszeresen őket basztatják, merénylik őket, és ez mennyire hű de vicces. Igen, az A-sokkal lehet ezt csinálni, de ha valaki Virággal merészeli ezt tenni, akkor annak beleverik a fejét a padba. Mennyire korrekt.
    - Konkrétan a három alap lányon, plusz Katán és talán Flórán kívül nincs egyetlen szerethető csaj sem a sztoriban. A többiek vagy érdektelenek, vagy undok, hiú, figyelemhiányos, divatimádó picsák és természetesen mindenki szerelmes Cortezbe, és utálja Renit. Ez a két lehetőség van.
    - Viki, ahogy említetted, szintén nagyon csúnya sztereotípia, és ezzel egyet is értek. Kiegészítve azzal, hogyha ekkora paraszt, akkor hogy kerül bele a történetbe? Ha Corteznek ennyire bejönnek a "tisztességes" csajok, mint Reni, akkor miért jött össze Vikivel? Azért, hogy Renit féltékennyé tegye? Ez azért elég gerinctelen, úgy összejönni valakivel, hogy közben nyilvánvalóan mást szeretsz. De ha már így alakult, hogy Cortez barátnőjeként szerepel, lehetett volna normálisabb. Persze, kellett, hogy Reninek egy ellenpólust csináljunk, hogy kiemeljük a pozitív tulajdonságait, és hogy erősítsük azt, hogy ő bezzeg mennyivel jobb barátnő lenne, de ezzel éppen Cortezt járatták le. Miért kell neki egy ilyen nagyszájú, önelégült, neveletlen ribanc? Miért nem lehetett normálisra csinálni? Szerintem Reninek ezerszer nagyobb fájdalmai lettek volna, ha Viki kedvesnek van feltüntetve, hiszen akkor meg kellett volna barátkoznia a gondolattal, hogy összeillenek Cortezzel, és nincs mit tenni. Hm, ez még nagyobb szenvedésfaktor is lehetett volna.

    ...(még mindig van)...

    VálaszTörlés
  13. ... és itt a vége

    - Amit még nagyon fájlalok, az az, amit Edinával és az A-s lányokkal tettek ebben a könyvben. Ennyire azért nem kellett volna elbánni velük. És egyáltalán nem értem, miért kell sztereotípiákat felállítani. Elvileg ez a könyvsorozat a végtelen liberalizmust hirdeti, elítéli a rasszizmust és mindenfajta diszkriminációt, felemeli a goth-okat, hippiket, rasztákat, emósokat, meg minden stílust, de a katalógustrendet elítéli. Mert az mennyire kispolgári. Fuj. Tényleg, azokat utálni kell. Dobáljuk is meg őket. Ha meglátsz egy lányt, aki egy márkás Gucci nadrágban járkál, akkor fogd meg azt, ami a kezed ügyébe kerül, és hajítsd felé. Hiszen annyira ízléstelen a mai divat szerint öltözködni. Értem én az üzenetet, hogy nem kell márkahűnek lenni és drága cuccokba öltözködni, hogy legyél valaki(bár Dave is márkahű és sznob, de őt mégsem köpködik. Érdekes...). De Edináékat miért kell utálni meg dobálni? Mert így érzik jól magukat? Mert szeretnek így öltözni? Ha a goth-okra meg hippikre is rámondjuk, hogy „hadd öltözzön már úgy, ahogy akar“, akkor a katalógustrend követőire miért nem mondhatjuk? Vagy inkább azt akarjuk mondani, hogy „öltözködj, ahogy akarsz, csak ne úgy, ahogy elvárják“. Ez kisebb paradoxon, mert akkor ezek szerint az az elvárás, hogy ne öltözz úgy, mint az elvárás. Hm. Ezt sosem bírtam megérteni. És miért kell mindenkiről, aki ilyeneket visel, rögtön azt feltételezni, hogy egy önelégült, sznob picsa? Ez egyszerű gusztustalan első pillantásra ítélkezés. Nekem is vannak barátnőim, akik így öltözködnek, műkörmöznek meg mittudomén, tipik agyonfilterezett instás selfie-jeik vannak, mégis bírom őket, nem nagyképűek, sőt, baromi jó a humoruk, és egyáltalán nem néznek le, amiért máshogy öltözöm. Nem értem, miért kell őket beskatulyázni, miért csak az lesz eredeti és különleges, aki nem katalógustrendet követ. Lassan már több „eredeti“ ember lesz, mint „nem eredeti“.
    - Ha már a helyes értékrend ránkerőltetéséről van szó, nemcsak a divat követésének helytelenségét akarják belénksulykolni: ne igyunk alkoholt(lehetőleg semmilyen körülmények között), ne cigizzünk, és lehetőleg soha ne menjünk romkocsmába. Ne hallgassunk techno zenét, mert irgalmatlan ciki, és ne lógjunk folyton a neten, inkább olvassunk könyvet. Miért kell akkora hazugságokat állítani, amik a könyvben vannak? Az egész társaság konkrétan egy korty alkoholt nem nyom az arcába 9 könyv alatt, pedig eszméletlen sok lóvéjuk van, Reni pl. minden nap a büféből ebédel, simán vehetnének maguknak egy rekesz sört néha. Szerintem semmi elítélendő nincs egy kis minimális alkoholban, szerintem nem megbocsáthatatlan bűn és undorító züllöttségre vall, ha valaki legurít pár sört - az pedig mocskos nagy hazugság, hogy a gimisek nem isznak. Ne már, emberek. Találkoztatok már gimisekkel??
    - A legnagyobb hazugság azonban: maga a Szent Johanna gimi. Miért kellett megalkotni a tökéletes iskolát, tökéletes diákokkal együtt? Ebben a suliban egyszerűen minden kamu, úgy, ahogy van. Máday konkrétan mindenbe belepofázik, még abba is, hogy mi mehet a sulirádióban, kikapcsoltatja a System of a Down-t és a Limp Bizkitet(szégyen), és bármit, ami neki személyesen nem tetszik. Igazgatóit írt be Ricsinek, mert egy házibuliban verekedett – mi a szar köze van ahhoz, hogy ki kivel bunyózik az iskolán kívül?! Ja, és hazaküldi azokat, akik nem megfelelő ruhában jöttek, de nem igazolja a késésüket. Baromi tisztességes. Ja, ez is egy tekintélyes ferdítése a sztorinak: MINDENKI öt percre lakik a sulitól és egymástól, mintha a suli köré költözött volna az egész diáksereg, egy buszra nem kell felszállnia soha senkinek. Gondolom ezzel is időt és problémát akart spórolni az írónő, de elég frusztráló ezzel szembesülni, amikor nekem az egyik fiúmhoz 1, a másikhoz pedig 2 órát kellett utaznom, ha látni akartam, és a sulim is háromnegyed órányira volt tőlem. Na mindegy, ez csak személyes probléma.

    Na mindegy, ennyi lett volna. Bocsi a hosszú kommentet. Remélem, segítettem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÚRISTEN! :D Ez aztán a velős hozzászólás. Szuperül összeszedted a dolgokat, ezek eszembe se jutottak. Olyan részleteket is említettél, amiket én már el is felejtettem, de jót tett a frissítés, mert így csak még inkább azt érzem, hogy az SZJG egy hatalmas hazugsághalmaz. Nagyon összetett és jó gondolatfuttatás volt, szóval köszönöm, hogy leírtad! :)

      Amúgy Kinga és Zsolti szerintem azért tudtak eddig együtt maradni, mert megszokták a helyzetet (már ha magamból indulok ki, ez lehetett az ok). És Vikire visszatérve: szerintem azért lett ilyen a karaktere, hogy Reni szenvedhessen amiatt, hogy Viki a tökéletes "menő" párja Corteznek, hiszen Reni sosem volt a kimondott "bomba, menő csaj", mint Viki. De ugye aztán Reni rájön, a külső nem minden, ő meg legalább okos. :D Vagy valami ilyesmi szerintem.

      Minden soroddal egyetértek amúgy. :D

      1 éve írtam ezt a bejegyzést, ideje lenne végre folytatást írnom, mert rengeteg szuper ötlet és gondolat érkezett, ezt Neked is köszönöm!

      Meglátjuk, összehozok-e valamit. :)

      Törlés
    2. Heló! Nagyon szívesen :D Már régen írtam a Szent Johanna Gimiről egy nagyon-nagyon hosszú kritikát, ez most a rövidített verziója volt(kb a fele). Még rengeteg mindent taglalok benne, Virágról meg Ricsiről, a "híres B osztályról" - ami természetesen az iskola történelmének legjobb társasága, és ha nem tartozol bele, a világ szemete vagy -, és persze Cortez és Reni abszurd kapcsolatáról, amit itt inkább fel se akartam hozni, olyan jól kielemeztétek előttem. Meg bevallom, eléggé fel is idegesít a tökéletes srácról alkotott hamis kép, amit kislányok fejébe sulykolnak, én pedig 22 évesen már tudom, hogy ez mennyire nem igaz. Szegény fiatal lányok, akik ezt olvassák, azt fogják várni a gimitől, hogy a nyakukba omlik életük szerelme, és minden vágyuk teljesül.
      Én személy szerint imádtam a gimit, de alig vártam, hogy végre leérettségizzek és elkezdődjön az egyetemi életem. Igen, baromi jó időszak volt: hiányzik a hülyülés, a lógások, az igazolásokkal való csencselés, a puskázás, az évnyitók, a karácsonyi húzás, a részeg házibulik, az első szex kibeszélése a barátnőkkel. Meg persze a gondtalanság, hogy nem kellett parázni a lakbér, a számlák, a határidők miatt, hogy nincs melód, hogy a volt osztálytársaid házasodnak, neked meg még diplomád sincs. Na jó, teljesen elkalandoztam :D
      Szóval igen, a gimi csodás időszak volt, de ez nem jelenti azt, hogy az az űbertér. Nem kell leragadni a gimiben. Imádom, amikor Reni makacsul azt mondja: "Nekem a Szent Johanna az életem legjobb időszaka", mondja ezt úgy, hogy még mindig abban az időszakban van. Fuu, na azon én minden alkalommal kiakadok. Mekkora hazugság, basszus. Ezzel kell tömni az emberek fejét?
      Na jó, tényleg agyérgörcsöt fogok kapni, ha tovább szitkozódom itt, ezért inkább azt kívánom, írd meg azt a folytatást, én itt leszek, elolvasom, és reagálok, ha kell :D jókat írsz, így tovább!

      Törlés
    3. Köszi, köszi, tényleg kéne valamit produkálnom erről, mert nagyon úgy tűnik, hogy a SzJG egy mai napig felkapott téma. :D

      Törlés
    4. SZia!
      Nagyon tetszett az írásod, kedves Unkown, aki több kömmentben írtad le a meglátásaidat. Szeretnék egy nap én is így gondolkozni! :)
      Az jutott eszembe, hogy a vége felé lévő sok miértedre van egy válasz: az idill. A SzJG egyértelműen idealizál, ad egy olyan látképet, világot, embereket egy suliról/ból, amilyen a valóságban nincs. Azt megértem, hogy azok számára, akik folyton-folyvást hasonlítjátok a valósághoz, úgy nyilván elkezd idegesítővé válni a számotokra. De ha ezt nem teszitek, hanem csak elfogadjátok, hogy ez egy idealisztikus sztori, úgy talán kevésbé lesz frusztráló. De azt hiszem, leginkább azt kéne elfogadni, hogy van ilyen írói szándék. Sok híres író is alkotott már így történetet, írói szabadság lévén meg is teheti, nem kell teljes mértékbe realisztikusnak lennie/maradnia, nincs előírva sehol. Szerintem a SzJG épp azért lett népszerű, mert ezt a nagyon is alapvető emberi vágyat 'elégít ki' (jobb szó híján), mind szerettünk volna egy ilyesmi iskolát, barátokat, jófej tanárokat stb... Még ha nem is minden aspektusban egyezik is, de nagy egészében ez mindenkiben ott él ez a kép illetve a vágy is. Ezt a SzJG megadja, ezért szeretik sokan. Ezért elítélni szerintem butaság, sem nem rossz, sem nem jó értelemben. Az igaz, hogy abban van felelősség ilyenkor, hogy fordítva is elsülhet a dolog, és bizonyos emberekben hamis kép alakulhat ki a valóságot illetően, de ennyi erővel filmet se nézzünk, ugyanaz a helyzet, mint a filmekkel... Ennyire szerintem egyetlen olvasó sem buta, még a tizenpáréves is ösztönösen érzi, hogy igen, ezek karakterek, itt a történeten belül vannak így a dolgok. Egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is elítéli majd a rockereket vagy hasonlóan reagálna, mint mondjuk Viki vagy Kinga (aki bár kialakult ember, meglehetősen lelketlen személyiség is egyben). A legtöbb olvasó nyilván valahol egy Reni, abban mindenképp, hogy szeretnénk jónak maradni (tűnni), és azt hinni, hogy jól csinálunk mindent, miközben persze ez nincs így, mert mindenki hibázik néha.
      Hazugsághalmaznak nevezni ezt a könyvet, nos, persze nézőpont kérdése, de leginkább pontatlannak mondanám. Sehol nem volt megírva, hogy ez a sztori szigorúan a merev magyar valóságról akarna szólni, így nem is hazudik. Azt veszi alapul, de igen, görbít, és idealizál, sok helyen nem árnyal (ezért a sztereotípiák), de ha ezeket mind tenné, elveszítené a funkcióját, hogy szórakoztató legyen. Nem veteti magát komolyan ezekben a témákban, csak utal rájuk és nos igen, perspektívába állítja azokat.
      "Nekem a Szent Johanna az életem legjobb időszaka" - ez Renitől egy elhamarkodott kijelentés és van mögötte érzelem is, mert nyilván attól tart, hogy soha sehol már nem fogja ilyen jól érezni magát, a jövő ismeretlen, stb... Ez nem hazugság, csak egy fiatal lány mondata. Sok kommentelőnek van itt igaza, az kétségtelen, de az érthetetlen számomra, hogy miért várnak olyan nagyon felnőttes és érett gondolkodást egy kifejezetten fiatal kamaszoknak szóló történettől, ahol igenis fiatal kamaszok lévén még nos... van hogy arrogánsak és lenézik mondjuk a másik osztályt. Van, hogy meggondolatlanul kijelentenek valamit. Van, hogy jóval tövább tart túllendülniük egy problémán, ami a felnőttek számára már szinte teljesen jelentéktelennek tűnik, de az ő életükben először van és idő, mire felfogják a helyzetet, idő, mire alkalmazkodnak, idő, mire döntést hoznak. Persze ez sok dologtól függ, személyiség, érzelmi beállítódás, stb... De mind voltunk fiatalok és felelőtlenek is, nem hiszem, hogy azt kellene várni Leiner Laurától, hogy tökéletesen érett 15 évesekről írjon, mert olyan szintén nincs. Ha másban nem is, ebben viszont a realitás mezején maradt. A többiben pedig írtam már, hogy nagy valószínűséggel írói szándék nevében nem.

      Törlés
  14. Személy szerint nekem nagyon tetszett amit írtál, nekem maga a történet is nagyon tetszett. Arnold volt a kedvencem, de azzal nem értek egyet, hogy Kinga volt az egyetlen "normális"a történetben, a cikkhez pedig gratulálok!

    VálaszTörlés
  15. Szerintem Arnold nem lett volna igazából olyan bunkó a végén mert ha igazán szerette Renit akkor hagyta volna. A másik pedig, hogy Arnoldot mindenki útálja csak mert szerelmes volt Renibe és valljuk be, nem annyira jó érzés amikor a a szerelmed kijelenti hogy a teljes ellentétedbe (Cortez) szerelmes, és mikor szembesülsz azzal, hogy rohadtul nem érdekled őt. :(
    Én mindig is szerettem Arnoldot mert mindig kiállt Reni mellett, de a végén negatív karaktert csináltak belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igaz, habár szerintem egyértelműen és helyesen mutatja, hogy a döntéseinkben van felelősségünk. Arnoldnak számos helyzetben lett volna lehetősége egészen mást választani, egészen mást mondani, máshogy reagálni, de mégsem tette. Én azt mondanám, inkább magának köszönheti, hogy negatív lett, habár nyilván ezt csak a sztorin belül értelmezem így. Igazából ő a dekadencia megtestesítője, ahol a klasszikus értékekkel bíró srác (intelligens, művelt, tradicionális, stb) a mai világban már nem kapja azt a megbecsülést, amit egykor, mert a mai világ értékrendje már más. Egyszerűen szólva, régi, lejárt és unalmas a mai világ szemében. Ami am szomorú, mármint az én értékrendem szerint én tuti vele járnék inkább, de kinek mi 🤷‍♀️:)

      Törlés
  16. Szia, most én egy kicsit "beleszólnék" abba amit ide leírtál, tudom mindenkinek meg van a saját véleménye és én ezt el is fogadom de azért leírom. Na tehát, szerintem te ezt a könyvet úgy olvastad, hogy már 12-13 éven felüli voltál (vagy nagyon érett a gondolkodásod), de ezt a könyvet úgy igazán azok tudják élvezni meg valósnak képzelni a történteket akik még úgymond hisznek a "szőke herceg fehér lovon" mesébe. Na és te amint látom pont nem ilyen vagy. De amúgy Reni és Cortez kapcsolata simán működhet a valóságban is pl. nekem van egy lány osztálytársam aki visszahúzódó, nagyon szeret olvasni, a "nyomik" közé tartozik, de mégis van egy barátja aki eléggé közkedvelt a sulinkban tehát mindenki (legalább azt, hogy amúgy ki ő) ismeri. És én amikor olvastam valamelyik Cortez és Reni kapcsolatához tartozó részt nekem mindig az osztálytársam és a barátja jutott eszembe, tehát röviden amit az elején is írtam, ilyen létezik. Ami nálad a második "hazugság" arról meg az a véleményem, hogy Reni egy visszahúzódó lány és ezért inkább megvárja a sarokban ülve, hogy Cortez megkérdezze, hogy járjanak-e vagy ilyesmi. Mivel az olvasottak alapján én azt hoztam le, hogy a főhős fél, hogy gúnyt űznek belőle ha ő lép és gondolom ő is a "fiú lépjen előszőr" szabály szerint él. Aztán Leiner Laura szerintem nem úgy gondolt Vikire, hogy most akkor mindenki aki hasonlít rá az állatokat kínoz, néniket lökdös meg stb. Az írónő csak simán Vikit mutatta be ilyennek. Igazából a többivel nagyjából egyet értek. Remélem nem írtam semmi bántó jellegűt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel én is egyet értek, plusz hozzátenném, hogy az emo stílus, meg a rockerek is olyan mint Viki, hogy lehet hogy az írónő ilyennek írta őket, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy mindenki ilyen. Ráadásul az emohoz fűzött megjegyzésdhez hozzátenném, hogy ott van Peti, aki szintén emós, és egy abszlút pozitív karakter. Virágot pedig mindenki úgy szereti, ahogy van. Pont. Ráadásul a poénok nagy részét (amiről azt írtad te is bírod) Virág mondja, úgyhogy ha ez nem lenne a sorozatban már kevésbé lenne jó. Ugyan így vagyok a pótvacsorákkal, és Reni anyukájának borzalmas főztjéről. Amit Zsoltiról és Daveről írtál, az lehet hogy nagy eséllyel úgy is van, de emlékszem Kinga azt mondta, hogy Zsoltival szeretik egymást, de ez sosem volt szerelem Benne volt egy "meg akarom kapni", Zsoltiban pedig egy "úgysem kaphatom meg" érzés. Erre építették a kapcsolatukat. Úgyhogy ebben az esetben igenis lehetséges ami a könyvben van. Azt is mondtad, hogy Reni és Cortez nem illene össze a való életben. Na, most te gyártottál sztereotípiákat. Lehet hogy egy Cortez féle nagymenő, és egy Reni féle könyvmoly nem szeretne egymásba (általában), de igenis lehetséges, nincs kizárva. A zsexuális életükhöz fúzött kommentedhez, és a stílusodhoz nem fűzök megjegyzést. Amúgy fogadjunk, hogy nem olvastad a Szent Johanna Gimi Kalauzt. Minden amir itt panaszkodtál, meg van cáfolva abban a könyvben. Az is le van írva a könyven, hogy Laura Viki karakterét úgy alkotta meg, hogy elgondolkozott milyen lány lenne az, akit ő sem kedvelne az életben. Azt írtad, Nem minden festett hajú piercinges lány lökdös néniket. De lehet hogy nem a festett hajat ésa pircinget társította ahhoz a karakterhaz, hanem megalkotta, hogy öreg néniket lökdössön, és úgy ítélte meg, hogy az egész akkor lenne teljes, ha hozzátennénk a piercinget és a festett hajat. Egyedül azzal értek egyet hogy Reni életképtelen, és hogy Kinga a kedvenced.

      Törlés
  17. Elég sok dologban egyetértek veled, de itt van pár dolog, amiben nem, illetve csak részben 1. egyáltalán nem kizárt, hogy Cortez és Reni szeressék egymást, csak azért, mert ellentétek, illetve Cortez, attól mert menő, még nem biztos, hogy rá fog mászni Renire a suli közepén, csak azért mert kell neki. Bocsi, ha ez bunkónak tűnik, de nem értem, hogy ez egyáltalán hogy merült fel benned, mikor egy csomót írtál a sztereotípiák ellen, de Cortez karakterét sztereotipizálod, annak ellenére, hogy ő a sorozat egyik legkidolgozottabb karaktere, és nem minden menő srác jó a lányokkal. 2. A könyv Reni szemszögéből íródott, és Reni úgy látja, hogy Zsoltinak nincs baja Kinga és Dave kapcsolatával. Ennek ellenére viszont lehet, hogy van neki, csak van annyira toleráns, hogy ne mutassa ki, ha nem örül a barátai/barátja és a lány, akit esetlegesen még mindig szeret sikerének (Reni ezt azért látja így, mert ő pont nem így reagálna, és elképzelhetetlennek tűnik neki, hogy valaki túl legyen a saját érzésein, és másokét előrébb helyezze).
    De ezen kívül a legtöbb dologban egyetértek veled, engem is nagyon bosszantott a sok sztereotípia, de Reni karaktere ennél is jobban, mert csak egyszerűen rosszul volt megírva. Egyáltalán nem összetett, egyetlen személyiségrétege van, amit egy tizenkét éves Wattpades író is két perc alatt kitalál, nincs karakterfejlődése, önző és szűk látókörű, életképtelen, sokszor idióta, de emellett piszkosul szerencsés. És, ami a legidegesítőbb, hogy a környezete úgy van felépítve, hogy minden az ő javára váljon nem csak a könyv, de az olvasók szemében is. Az összes ellenfele egy "tipikus szőke ribanc", ami egy alapvetően rettentően toxikus sztereotípia, és MINDIG MINDENBEN igaza van, az ellenfelei, és a számára unszimpatikus karakterek mindannyian negatívak, szóval halál arra, aki velük ért egyet, és soha senki nem kéri számon a rossz döntéseit, vagy hogy mit miért gondol. Ezt úgy hívják, hogy Mary Sue. Reninek lehet, hogy nincsenek hihetetlen tehetségei, mint például Kingának, de ellenben ott van a végtelen szerencséje, ami a hiányosságait felülírja. Kinga azért jó karakter, mert vannak jó és rossz tulajdonságai is, és hibázik néha. Reni soha nem hibázik, mert a tettei varázslatos módon mindig jó irányba viszik őt. De mivel "ő nem olyan, mint a többi lány", ezért mindenki el van alélva tőle.

    VálaszTörlés
  18. Az utolsó pont (avagy Dave és Zsolti felhőtlen kapcsolata) tényleg kissé zavaros.
    Nem mondok élet történetet, de alátámasztom, hogy igenis, ha a legjobb barátod, vagy ha csak egy barátod összejön az exeddel, az betud ütni. És ez mindkét nemnél így működik.
    A darkos sztereotípák egyszerűen röhejesek. Én is egy vagyok (gót, bár sajnos még nincsenek menő ruháim, és nem olvasok Poe-tól).
    Reni és Cortez szerelme? Van rá esély, mondjuk több, mint hogy örömtáncot járj, mint Zsolti.

    VálaszTörlés
  19. Nem értem egyet
    Mindenek előtt szerintem az írásodból nagyon az jön le hogy utálod a könyvet
    Most megpróbálom megindokolni ezeket és a végén írok egy (szerintem) hibát
    Előre is elnézést kérek az esetleges helyesírási hibákért és az érthetetlen mondatokért
    1,3,5.
    Laura, ha jól emlékszem egyszer sem állította az alábbi eseteket. Attól hogy Reni/Andris és Robi/Viki stréber és olvasás kedvelő/gusztustalan és cigizős/színes hajú, piercinges és bunkó nem minden stréber/rocker/színes hajú olyan amilyen ők (remélem érthető). Ugyanez vonatkozik Katára és a könyvekben szereplő emokra. Tehát a könyvben nem az szerepelt hogy aki rocker az cigizik hanem hogy az adott rocker olyan. Itt még hozzáteszem hogy az hogy minden tini "többet akarna" az, ellenben az előbbiekkel, általánosítva van.
    4.
    Reni tényleg elég béna de mégis amikor még Cortez elolvasta volna a levelet ő bevallott neki mindent és nem az volt az első lépése hogy megkérdezze elolvasta-e már. Meg lehet találni azt a levelet és abban le van írva minden Reni szemszögéből. Cortez megcsókolta szilveszterkor és mivel Renit akkor eltiltották a gépétől, telefonjától, és a tévéjétől nem vette fel a telefont sőt az anyja ki is nyomta mikor Cortez hívta. Cortez ezt nyilván úgy értelmezte hogy Reni nem akar vele beszélni. A való életben tényleg el kellet volna mondania az anyjának hogy szarul főzz de szerintem ez nagyon hozzápasszol a mindennapjaihoz és sok vicc ehhez fűződik.
    6. Virágot azért vették fel mert jól beszél franciául és ez szükséges egy francia sulihoz
    2,7.
    Ezek az esetek tényleg ritkábbak de előfordulhatnak. Például Zsolti és Kinga nem szerették egymást és jóval azelőtt szakítottak hogy összejöttek Dave-ék. Azt hogy miért jött össze Vikivel Cortez nem értem
    +1.
    Az kalauzokban benne vannak a szereplők kedvenc számai és előadóik és nem értem ha Ricsinek a Korn a kedvence akkor miért freak on a leash a kedvenc száma ha tényleg a korn a kedvence akkor jobban el kéne merülnie benne. Ugyanez vonatkozik Cortezre és a Ramonesre. Szerencsére Reni jobban lett megírva és behatóbban ismeri és szereti a Beatlest
    Ennyit találtam ha valamit kihagytam akkor kérlek írjátok meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek. �� Végre egy okos ember! KÖSZÖNÖM! ����☁️ A lap írója tényleg nagyon hűlyeségeket írt, trágár szavakat használva. És még magát nevezi fannak?? Könyörgöm ő inkább egy utáló igazi Viki és Dina. ��

      Törlés
  20. Én anno 14 évesen nagyon nagy SZJG fan voltam de bevallom már akkor se fogott meg Cortez és Reni kapcsolata. Nekem Cortez mindig is túl sablonos karakternek tűnt, és valahogy sehogy se sikerült megszeretnem bármennyire is bálványozta őt Reni. Mindenen megsértődött, bunkó volt és gyakran viselkedett lekezelően Renivel annak ellenére, hogy elvileg tetszett neki. És mindezek ellenére, amikor végül összejöttek az egész osztály szerint Reni hibája volt, hogy nem lett belőlük egy pár hamarabb. Oké Reni sem volt tökéletes karakter, sőt néha a falra tudtam volna mászni tőle annyira életképtelen volt, de azért igazságtalannak tartom, hogy mindig őt okolták még az olyan dolgokért is amik felett nem volt befolyása pl: nem tudta felvenni a telefont Szilveszter után a szülei miatt. Egy kapcsolat két emberen múlik és hát valljuk be Cortez sem erőltette meg magát annyira. A végén már annak is jobban örültem volna ha Reni az emós Petivel jön össze vagy Arnolddal, akiből csak azért csinált negatív szereplőt a szerző, hogy az megszűnjön a szerelmi háromszög.
    Mindezek a hibák ellenére azért szeretem az SZJG-t mert egy aranyos, humoros történet ha az olvasó a mellékszereplőkre koncentrál Reni és Cortez szenvedése helyett :D

    VálaszTörlés
  21. Szia! Engem is zavar pár dolog:
    1. A JÓ TANULÓK NEM LEHETNEK MENŐK IS.
    Van egy barátnőm nagyon okos viszont kurv@ra menő is és úgy érzem hogy Szgj-ben úgy lett beállítva hogy: a jó tanúlok olvasnak és életképtelenek ( ezt Renire értem ugyanis minden szerencsétlen napját azzal töltötte hogy Cortezt nézegette vagy olvasott).
    A menők rossztanulók, néniket lökdösnek.
    A valóéletbe lehet valaki jó tanuló és menő is.
    2.RENI ÉS CORTEZ NEM ILLIK ÖSSZE!
    Reni & Cortez mennyire illenek össsze?:
    Ég és föld.
    Olyan mintha összekevernénk a zöldet és a barnát=fos zöld
    EGYÁTALÁN NEM ILLENEK ÖSSZE!!!!!!
    3.REGÉNY NEM REÁLIS!
    Cortez a való életbe:Bunkó, nyomulós, seggfej
    Virág a való életbe:Virágnak nincs helye a regényben ugyanis annyira sötét hogy fel se kéne hogy vegyék a gimibe.
    Viki a való életben: Attól még gogy punk Barbie, nem fog lökdösni néniket!!!!

    UI.
    Teljesen egyetértek veled!
    Én még ezeket vettem észre
    Hali♡

    VálaszTörlés
  22. Emlékeztek, hogy az utolsó kötet végefelé, amikor az osztálykiránduláson mind beleestek a medencébe, előtte kibeszélték Reni és Cortez kapcsolatát az osztállyal? Végül mindenki arra a következtetésre jutott, hogy MINDENT Reni baszott el, és miatta nem jöhettek össze. Corteztől pedig a 6. kötettől folyamatosan hallunk olyan elejtett megjegyzéseket, miszerint neki már a legelejétől tetszett Reni, és próbálta felszedni, csak Reni olyan béna volt, meg Arnold útban volt, meg satöbbi.
    Ez MEKKORA HAZUGSÁG? Már bocsánat! Mi az, hogy MINDENT Reni rontott el? Azért álljunk már meg! Nem olvastuk el Reni levelét a Kalauzban? Azok a vádak, amik elhangzottak Cortezzel szemben, azok hirtelen mind megszűntek, amikor összejöttek? A gyerekes, gonosz, stb jelzők hirtelen mind eltűntek Reni szemében, és Cortezből egy szent lett! Már bocs, de meddig hitegette már Renit? Néha ráhajtott, olyankor jó fej volt, aztán amikor Arnold felbosszantotta, Renivel is úgy bánt, mint a kutyaszarral. Játszott és szórakozott vele, még azután is, hogy összejött egy másik csajjal. Konkrétan MEGCSALTA Vikit Renivel, mindkét lányt hitegetve és átverve. Ezt teszi egy szent? Ezt teszi a tökéletes pasi? Reniben ez fel sem merült, hogy talán Cortez a jövőben vele is megteheti ugyanezt? A "játszik veled" dologban abszolút egyetértek Arnolddal.
    Félre ne értsetek, nem vagyok Arnold-párti, mert ő is irgalmatlanul aljasul manipulálta Renit az évek során, de ne tegyünk már úgy, mintha Cortez nem így tett volna. Kib@szott önző volt, nem Reni érdekeit nézte, hanem a saját egóját, amit Arnold megint megsértett. Miért istenítjük őt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez sztem bonyább kicsit, pár helyzetben tűnhetett úgy Corteznek, hogy Reni játszik vele, mert Reni is hol megsértődött, bedühödött Viki miatt, Arnoldot sem rendezte le valami hamar. Így azt fejtegetni, hogy ki játszott kivel... Az, hogy a másik embert magadénak akarod, vagy Te akarsz per egyáltalán bármit csinálni vele, az már önmagában és természeténél fogva is önző dolog. És ez nem csak a 2 srácra, hanem Renire is igaz. Ez valahol minden normálisan összerakott ember jellemzője így vagy úgy, akár belátja az illető, akár nem. Az ilyen sztorik lényege általában az, hogy mégiscsak jobb egy Cortez, mert bár éppúgy tökéletlen, ahogy Arnold is vagy ahogy a főszereplőnk is, pár dologban mégiscsak jobb lesz a riválisánál. Arnold esete sokkal inkább az intelligens sznob, aki általában iszonyat önbecsapásban él, míg legalább Cortez nyíltan vállalja magát a rossz és jó tulajdonságaival együtt. A későbbiekben igen is Reni érdekeit helyezi előtérbe és törődik vele folyamatosan. Hogy Arnold milyen lett volna, azt nem tudjuk meg, nyilván erről szól egy választás, viszont nekem erős a gyanúm, hogy ő egy machiavellista alkat, így tényleg a legjobb még mindig ezerrel kerülni őt, és 100x inkább egy Cortez, aki néha kicsit önző seggfej, de legalább nem az, aki 2 mondatból átlát rajtad és utána végérvényesen hatalma van feletted, bármit is csinálsz. Arnoldnál ez sajna esélyes...
      A felháborodást megértem, de szerintem nem isteníti őt senki, Kinga kifejezetten elítéli őt is, egyszerűen csak szeretik őt. Népszerű ember és ennek oka van. Ami annyi, hogy minden rossz és jó tulajdonsága ellenére igyekszik helyesen cselekedni legtöbbször. Igen a Vikis dolog ennek ellentmond, de minden másban egy átlagos, normális, szerintem összességében szimpatikus, érző srác volt ő, és már bocs, de ha szerinted nagykönyv van arra, hogy milyen egy tökéletes pasi (ami am Cortez sem), akkor azzal mindent kiölsz egy kapcsolatból, amitől emberi. Ha csinált jót is, rosszat is, attól emberi. Ha nem volt feddhetetlen, attól emberi. Van, aki tényleg jobb kapcsolatokban, és jóval több jót nyújt a másik fél számára, csakhogy ez innentől kezdve egyéni értékrend kérdése, hogy kinek mi jön be. Én tudom magamról, hogy az, ami nagyon sok embernek kellene, fontosnak gondolja egy kapcsolatban, az nekem pont, hogy nagyon nem kenyerem, így egy csomó jót a másik fél hiába adja, ha nálam sajna csukott ajtókra talál, egyszerűen mert mást tartok fontosabbnak, előrevalónak.
      Ami a gyerekes jelzőket illeti, igenis megszűnhetnek. Mármint nem végérvényesen. Cortez azért volt aljas, mert kikészítettte a tudat, hogy Reni nem az övé. De amint az övé lett, nem folyamodott többé ilyen eszközökhöz. A tulajdonságai persze megmaradnak. Ahogy másoknál is. De az rajtunk múlik, hogy a rossz tulajdonságaink hatására lépünk-e vagy sem.
      Az viszont igaz, hogy nem minden volt Reni hibája. De azt sem mondanám, hogy a nagyja nem rajta múlott. Ha jóval hamarabb bevallja Corteznek és összejönnek, akkor nincs ez a huzavona. De ugye, akkor sztori sincs :)

      Törlés
  23. Szia
    Érdekesek voltak a véleményeid :D
    De ez egy könyv, és nem a valóság, így elég nehéz összehasonlítani a kettőt

    VálaszTörlés
  24. Tisztelem a véleményed,de ez egy tiniknek szóló könyvsorozat,nem kell igaznak lennie.Rengeteg ellen érvem lenne a dolgokhoz amiket fel soroltál,de nem szeretnék veszekedni...

    VálaszTörlés
  25. Kingáról pár gondolat:
    1: Érdekes, hogy Kingából mekkora Terézanya lesz a végén. Küzd az egyenjogúságért, szociológiára megy, segít az időseknek, kábé aktivista lesz. Ennek ellenére válogatás nélkül belerúg a lúzer diákokba, akik semmit nem tettek, csak ott voltak. Ilyenkor hol van az egyenjogúság? Mikor védett meg egyetlen béna diákot is? Ők tehetnek arról, hogy népszerűtlenek? Kiállt egyért is? Ilyenkor hol az a nagy aktivista szellem?
    2: Zsoltiról. Amikor Kinga és Reni között előkerül a szex téma, Kinga megemlíti, hogy "szerettem Zsoltit, de mindig tudtam, hogy ő nem AZ." Milyen rendes! Összejött vele, de elfelejtette megemlíteni neki, hogy amúgy soha, de soha nem fognak dugni. Akkor minek jött vele össze egyáltalán, ha már az elején elhatározta, hogy semmi komoly nem lesz belőle? Oké, értem, hogy fiatalok még ehhez, de miért jössz össze olyannal, akiről tudod, hogy soha nem fogtok lefeküdni? Nem áltatás ez így egy egész kicsikét?
    3: Dave.
    Dave nekem az egész történet hőse. Konkrétan egész gimi alatt szerelmes Kingába, és végig titkolja, nem kürtöli szét, nem szenved és veri magát a földhöz, mint Reni. Csendben, titokban rajong Kingáért, végignézi, ahogy 2 sráccal is összejön - köztük a legjobb barátjával!!! -, és mondom, mindezt szó nélkül tűri. Nem rendez szappanoperát meg hisztériát, mint Reni, ráadásul Dave-nek sokkal többet kellett Kingára várnia, mint Reninek Cortezre. Renit ráadásul az írónő körülvette egy rakás sráccal(Arnold, Peti, Levi, Gomba), hogy láttassa, lenne ám lehetősége máshonnan is kapirgálni, de ő akkor is Cortezt szereti - Dave-nek pedig egy csaja sincs a sztori alatt. Töretlenül hűséges Kingához.
    Emberek, lehet ezt csendesen is intézni, nem kell olyan szánalmasan verni magadat, mint Reni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez milyen jó meglátás Dave-ről! Igazából én őt sosem szerettem annyira, de most így egész más megvilágítást nyert a szememben! Köszi ezért! Az az egy szomorú ebben, hogy a valóságban sztem egy Dave-et ejtenének végül, s egyedül maradna. Az embereknek általában nem elég az, hogy valaki hűséges stabil pont az életükben, kell a többi is sajna :(

      Törlés
  26. Sziaa, vagyis Sziasztok! Hú, ez is hosszú lesz, de belevágok, mert jó tudni hogy nem csak én látom már "felnőtt fejjel" az egész sorozatot.(már amennyire 18 évesen felnőttnek számítok)
    Kb. 12 évesen kaptam kézhez az első részt, persze egyből elvarázsolt annó, viszont most így újra olvasva, a dolgok mögé nézve sajnos összképileg ez egy mese. Szó szerint. Semmi realitás nincsen benne. Az előttem leírtakkal teljesen egyetértek, nem is tennék hozzá többet, rengeteg benne az előítelet és a sztereotípia. Viszont nekem 2-3 dolog nagyon szemet szúrt, amiben úgymond tapasztalatom is van.
    Na most ugye, 18 éves végzős diáklány vagyok, májusban érettségizem, a 19. szülinapomon éppen lázasan fogom írni a matek érettsegit Debrecenben(tehát még a nagyváros is pipa)
    Az első dolog amivel kezdeném, hogy Leiner Laura írtózatosan lenézi azokat a fiatalokat akik az aktuális divatnak megfelelően öltözködnek, akik "diszkó" zenét/pop zenét hallgatnak.(ha már mindenféle nu metál, trash metál, punk,és egyebféle zenei műfajok meglettek említve a könyvben akkor a "diszkó" zenének csúfolt zenét is lehetett volna saját néven hívni,vagyis EDM vagy akár Eurodance vagy bármi, ami nem degradáló)
    Na most nem értem ez egyébként miért lenne baj hogy a divatnak megfelelően öltözkodnek? Ha már ennyire hangsúlyozva volt az előítéletesség elítélése, az empátia stb akkor miért kell lenézni Dináékat amiért így öltözködnek? Ezáltal azokat az olvasókat akik így öltözködnek?
    Miért baj az ha valaki szereti az EDM zenét ÉS GIMNÁZIUMBAN SZERET BULIZNI INNI ÉS AZ ÉJSZAKÁBAN CSÁMBOROGNI?
    Mert hogy ezt is mélységesen elítéli a könyv. Persze akinek a szülei nem engedik stb, érthető, de miért kell a 17-18 éves fiatalokat lenézni azért mert buliznak és isznak?(főleg Dorián társaságánál volt ez kiemelve)
    Mint írtam, 18 éves debreceni diáklány vagyok, többé kevésbé az aktuális divatnak megfelelően öltözködöm, bevallom hogy partydohányos vagyok, akinek ha általában van egy szabad hétvégéje, és a tanulás engedi mindig bulizik nyomott discokban EDM zenére. Ettől még nem vagyok felszínes csitri mint ahogy Dináék vannak beállítva a könyvben. És ezektől függetlenül a jegyeim mindig négyes és ötös között mozognak, mindig segítek itthon az édesanyámnak és a zsebpénzemből veszek magamnak cigit és abból járok el bulizni. Na mennyire vagyok semmirevaló? Semennyire. És az a szomorú, hogy a könyv teljesen ezt sugallja hogy ciki az aki iszik és bulizik. Miért? Mikor kéne ezt, ha nem fiatalon? Persze van akit ez egyáltalán nem vonz amivel semmi baj, de ha valaki így jól érzi magát, akkor miért ne lehetne? Ameddig ésszel csinálja. És miért ne lehetne ezek ellenére valaki értelmes és normális? Ez az amit a könyv egyáltalán nem ad át hitelesen(Cortez es Reni szexuális életét már inkább meg sem említem) mert ilyen nincsen hogy a 17-18 éves fiatalok megelégszenek 2 doboz sőrrel meg ordító zenével egy "atomfrankó" szilveszteri házibulin.
    A másik ugye a Vikis sztereotípia, hogy egy erős sminket viselő, festett hajú pc-s lány csak bunkó lehet. Why? Ugyan nem festem magam erősen, de pc-m is van, es rengeteg feltünő/nagy tetoválasom( a hajam is volt már teljes rózsaszín) még sem érzek késztetést arra hogy idős néniket lökdössek a buszon. Ahogy a könyv írta "No comment". Itt is csak az előtítéletesség jelenik meg.
    A harmadik dolog ami szemet szúrt az iskola rendszere lenne. Komolyan mondom egy kb 15 fős tanári karból egy sem tud fegyelmet tartani egy 12 fős osztályban? Mi 34en vagyunk egy osztályban, akik a "balhés ötöstől" 100x de 100x balhésabbak és mégis van olyan tanárunk aki rendet es fegyelmet tud tartani. Sajnos ez is életszerűtlen. Meg a sulis hierarchia is. Szeret olvasni+ jótanuló=stréber es nyomi
    Hol? Es miért? Miért lenne azért valaki nyomi mert jó tanuló és szeret olvasni? Es miért menő azért valaki mert 100 tárgyból húzzák meg évvégén és jól néz ki? Ezek csak az amerikai filmekben vannak így, valószínű onnan kapta az ihletet az íronő, mert Magyarországon nem ilyen alapon megy a kiközösítés és a lenézés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!
      Teljesen eget érték azzal, hogy ha valaki szeret olvasni+jó tanuló, attól még nem nyomi.
      Én is szeretem a könyveket és jó tanuló vagyok.
      Akkor én most nyomi lennék?

      Törlés
    2. Én nagyon nagyon szeretek olvasni és jól tanulok.Akkor énis nyomi vagyok.😕😕😕😕😕😥🍭🍭🍭🍭🍭🍭🍭🍭🥓🥓🥓🥞🥞🍰😁

      Törlés
  27. A "de viszont" nemrégiben el lett fogadva de nyelvtanilag még mindig helytelen.

    VálaszTörlés
  28. Szia!
    Igaz,hogy 2 éve lett írva ez a vélemény,de azért írok,mert mé ne.
    Szóval. Lényegében igazad van ( lásd: Reni+ Cortez kaocsolat, Zsolti+ Dave barátsága,vagy Virág ottléte az SZJG-ben)
    De a többi nekem kicsit furcsa volt.
    Pl. Azt írtad,hogy az írónő úgy fogalmazza meg,hogy az emósok csak rosszak és mindig magukba vannak fordulva.
    Na most ne feledkezzünk meg Petiről,akit az írónő is úgy mutatott be,hogy jófej,valamint Reni is egy csomószor odaírja a naplóbejegyzésébe,hogy virág nem fura csak emós.
    És Reni az elején még örült is Virág és Dórián kapcsolatának.
    Szerintem Dorián csak azért lett így megformálva,hogy legyen benne valami izgalom ( lásd. Szilveszter)
    És ugyanez van Vikivel és a rockerekkel is,hiszen az írónő csak azt a pár személyt mutatta be ilyennek. Az,hogy Vikit ilyennek képzelte el,és ilyennek szerette volna megformázni,az az ő gondolata.
    Kata ( Gábor barátnője) pedig egy tök aranyos lány,és Gábor meg is mondja a szalagavatón,hogy senki ne ijedjen meg tőle csak egyszerűen egyedi a stílusa.
    A jó tanulók olvasni szeretőkről annyit,hogy Reni egy könyvmoly volt minden könyvét a kedvencének mondta,Arnold pedig egy kétlábon járó Könyvtár szóval ők autómatikusan ki olvasták a kötelezőket.
    De azzal egyet értek,hogy Reni néha annyira szerencsétlen,hogy legszivesebben fejbe csapnám:DDD
    Na kb.ennyit szerettem volna ( elnézést a hosszúra sikeredett kommentért)
    JA és még egy valami ami a KÖNYVBEN idegesített NAGYON:Neményi.
    Mert nem igaz,hogy Reni nem veszi észre,hogy Arnold csak az utába ál és mindig a maga kedvére irányíja.Ennek ellenére Reni nem hogy észre venné ezt,de még saját magát is szapulja,hogy milyen egy rossz barát. Ahhh.... Na ezek a részek kiverték nálam a biztosítékot és legszivesebben felpofoztam volna Arnoldot :DDD

    UI: Ennek ellenére még most is a kedvenc könyvsorim az SZJG.

    VálaszTörlés
  29. Szia! Én Arnold és Reni kapcsolatahoz a véleményedet szeretném kérni

    VálaszTörlés
  30. Én teljesen máshogy látom át a dolgokat. Te úgy vetted, hogy az, hogy Andris és Robi rockerek emellett pedig bajosak is az minden rockerre érvényes. De ahogy egy rocker lehet nyugodt, békés természetű pont úgy lehet problémásabb is. Ők a második csoporthoz tartoznak. Abba is bele kell gondolni, hogy Reni és Cortez kapcsolata mennyire unalmas is lenne ha Reni menő és egyből össze jön Cortezzel, ez egy könyv. Emellett ők 15-19 évesek ha megkérdeznél egy ekkora gyereket, hogy mondja el hogyan jellemezne egy stréber, jó tanuló diákot valószínűleg könyvmojnak okosnak és olyanak írna le aki minden kötelezőt elolvas. Itt is érvényes amit Andrisékra írtam, hogy Reni és Arnold olyanok akik minden kötelezőt elolvasnak viszont ez nem érvényes mindenkire. Tényleg jó indulatból mondom, hogy a jövőben ne felejtsd el több szempontból is megvizsgálni a témát. Ne értsd félre, nem téged kritizállak hanem csak ezt az írásod. Nem olvastam több cikkedet így nem is lenne jogom téged kritizálni.

    VálaszTörlés
  31. Szia!
    Ezt a hozzászólást úgy írom hogy nem értek mindenben egyet de, sok mindenben pedig igen.
    Nem értek egyet…
    1. Szerintem Cortez személységen nem teljesen ilyen
    Szerintem nem bunkó (inkább szerintem csak ilyen semleges az olyan emberekkel akiket nem ismer.
    2.Engem annyira nem zavart Viki személységének ,,lefestése” értem a megfogalmazásokat de szerintem kellenek ilyen karakterek egy tinikrőr szóló könyvbe. Amit leírtál viszont azt az oldat is megértem
    Egyetértek…
    1. Őszíntén én Reninek a személységét én nem nagyon szeretem (van egy lány az osztályunkban aki sok mindben úgyanolyan mit Reni konkrétan nincs önálló döntése és már túlságosan maga elé helyezi a többiek érdekeit hogy már lassan íritáló (férre ne értsétek nagyon kedves lány, jóba vagyok vele)).
    2.Az egész kötetben a legzavaróbb tény Reni alig tesz valamit ann
    annak érdekében hogy összejöjjön Cortezel pontosítok semmit nem tesz érte.
    És az első pár rész csak arról szól hogy Reni ott vacakol.
    Írnék még egy csomó mindent de már nincs időm rá, sajnos.
    Bocsi az írási hibákért gyorsan kellet írnom mert, sietek.
    Remélem megérted az érveimet bár az sem baj ha nem ahogy te is írtad ízlések és pofonok.
    Szia!

    VálaszTörlés
  32. Szia, valószinűleg már nem fogod látni ezt a kommentet mert elég régi a bejegyzés de azért leírom. Tavaly olvastam el először a sorozatot és imádtam, egyszerűen meg voltam őrűlve hogy megvan az új férj-jelölt nyilván Cortez személyében. (Mielőtt bárki hülyének nézne nyilván tudom hogy nem létezik de aki sok Leiner Laurát olvas az szerintem érti hogy miről beszélek.) És természetesen maga a történet is magával ragadott. Egy barátnőm most felfedezte es amikor elkezdte mondani hogy mennyire tetszik neki akkor úgy döntöttem hogy újraolvasom. Most tartok a harmadik résznél és visszajött az a sok gondolat és érzés ami akkor fogalmazódott meg bennem amikor először olvastam. Az hogy Reni mennyire szerencsétlenül kezeli az egész helyzetet, az hogy Arnold mennyire próbálja beállítani hogy ő csak segíteni akar közben meg láthatóan manipulálja Renit a tudta nélkül, és az ahogyan Cortez viselkedik. Vladár aki ugyan kicsit eltér azoktól akiket felsoroltam de mégis kényszert éreztem arra hogy leírjam mert elképesztően idegesítő az hogy rajztanárként ennyire szigorú és nem bír adni egy rendes jegyet amikor látja hogy Reninek ez nem megy. (Ez amúgy egy visszafogott változat volt a problémáim közül vele kapcsolatban.) Na és a lényeg, már nem is tudom hogy, de rátaláltam erre a bejegyzésre és igazából sok mindennel egyetértek meg olyan is amivek nem, viszont egy dolog volt amin így nagyon megakadt a szemem. Légyszi amit most írok azt nehogy magadra vedd vagy bármi mert tényleg sok minden igaz abból amiket összegyűjtöttél. Nem rég jött a képbe Viki, akiről te is írtál, viszont szerintem Leiner Laura a karakter megformázásánál nem általánosított. Valóban be van festve a haja, piercingjei vannak de Laura, nem erre tette a hangsúlyt hanem a személyére. Abban teljdsen igazad van hogy nem a külsőtől függ az hogy valaki félrelök-e egy idős nénit a buszon vagy sem. Én úgy gondolom hogy a személyiségéhez van rakva a megjelenése és nem fordítva. Ezt úgy értem hogy valószínűleg a karakternek van egy háttere mondjuk szeretethiányos és ezért kifele próbálja keménynek mutatni magát, amihez olyan külsőt is alkotott önmagának ami a társadalom szerint kemény. Szerintem nem a külseje miatt egy negatív karakter, mert ha nagyon cuki kinézete lenne és ugyanígy beszélne és viselkedne akkor ugyanúgy egy negatív karakter lenne. Ha viszont ilyen "extrémebb" megjelenéssel nagyon aranyos lenne akkor kevésbé lenne negatív mivel Reni belátná hogy tényleg kedves csak neki nyilván fájna. Ennyit akartam csak írni.

    VálaszTörlés
  33. Hello
    Szerintem szépen írsz de –ne vedd magadra– nem igazat…
    Pl: Leiner Laura a karaktereket úgy alkotta meg ahogy,
    Virág azért buta szerintem, hogy még jobban kitűnjön az, hogy mennyire aranyos.

    VálaszTörlés
  34. Szia!
    Figyelj, nem akarlak megbántani, de engem ezek a dolgok nem igazán idegesítenek. Leiner Laura így alkotta meg, és szerintem ez így jó. Ez egy KÖNYV! Lehet hogy a valóságban furcsák lennének ezek a dolgok, de engem speciel nem zavartak. Például amikor Virág azt hitte hogy prosztata gyulladása van 😂, én konkrétan sírtam a röhögéstől és egyáltalán nem zavart az hogy milyen tudatlan. Neki ilyen a személyisége! (Nekem ez a véleményem és ezzel remélem nem bántottalak meg.)

    VálaszTörlés
  35. Szia! Én nem teljesen értek egyet veled, főleg a sztereotípiáknál. Laura egy szóval sem állította, hogy pl minden “rocker” olyan mint Andris és Robi, ők ketten szimplán ilyenek, de lehet egy harmadikat már másmilyennek írt volna meg, és ugyan ez vonatkozik a többi stílusra/karakterre is. Ők ebben a könyvben ilyenek és kész.
    Reni anyjának a főztjéhez pedig: az sem lehet igaz hogy Reni anyja sem veszi észre hogy mennyire sz@r🤯
    Remélem nem bántottalak meg, de nekem ez a véleményem

    VálaszTörlés
  36. Szia🙃 Szerintem nagyon jól tudsz ilyen oldalakat írni! De tényleg. Olvastam tőled pár szjg-s részletet. Naagyon át tudod adni a karakterek személyiségét!

    VálaszTörlés
  37. Amúúgy. Nekem nagyon nem szimli Renj anyukája. Pl amikor megcsókolta Reni Cortezt, akkor értem én, hogy durva volt de...egy telefonhívást engedélyezhetett volna Rebi anyukája. Tekintettel arra, hogy úgy vsókólta meg, miközben Corteznek barátnője volt. Naigen. Szerintem kicsit tiszteletlenül beszélt Renivel. Nem csak a ,,kis" jelzőre gondoltam, hanem amikor pályaválasztás volt, akkor is tökre bunkó volt vele. Nekem nem nagyon szimpatikus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. IGEN én sem értem hogy tudott ilyen szigorú lenni Reni aynukája.😕😦😕😦

      Törlés
  38. Sokan említették, hogy mennyire sztereotip ábrázolás, hogy aki jó tanuló és szeret olvasni, az csak stréber és nyomi lehet. Szerintem ennek már élből ellentmond Kinga karaktere, aki jó tanuló, tanulmányi versenyeket nyer, sőt, még a kötelező olvasmányokat is elolvassa, de mégis népszerű és menő. Viszont furcsának tartom, hogy senki nem említette a számomra legnehezebben tolerálható részeket, Reni rajzórai viselkedését. Egyszerűen abszurd az egész, és képtelenségnek gondolom, hogy egy középiskolás lány,aki nem szellemi fogyatékos, ne tudjon lerajzolni mondjuk egy levelet vagy egy fát. Meg Reni, aki ugye elképesztően intelligens, nem érti, mi a feladat, amikor azt mondja a tanár, hogy a téma a szeptember. Ha nem is tud rajzolni, ehhez nagyjából teljesen hülyének kéne lenni. A másik kedvenc képtelenségem, hogy Reni folyamatosan kihangsúlyozza, hogy mennyire nincs otthon a korosztálya által hallgatott zenékben, és csak a Beatlest meg az Oasist ismeri, ennek ellenére minden nap leírja, mi szólt a sulirádióban, milyen zenét hallgatott Ricsi, Cortez, a rockerek, stb. Hogy ismeri fel? Minden alkalommal megkérdezi valakitől? Egyébként Reni és Cortez kapcsolatában számomra az a legidegesítőbb, hogy kizárólag Reniről szól. Cortez folyamatosan tekintettel van rá, az ő érdekeit tartja szem előtt, körülugrálja, még Párizsba is költözik miatta, ezzel szemben Reni mit tesz érte? Semmit a világon, csak rinyál végestelen végig....

    VálaszTörlés
  39. Tetszett, bár van amivel nem értek egyet. Más ha egy Fiú jön össze a bártja exével mint ha egy lány. Másrészt, ha Renit és Cortezt a mai világban képzelném el tényleg nem illenének össze viszont ez a könyv 10 évvel ezelőtt írta az író. És pont ettől érdekes a könyv , hogy nem olyan menők mint a többiek. ( nem menőznek tárgyakkal , Nem mennek buliba)

    VálaszTörlés
  40. Szentem az is fura, hogy Valdár Renit így utálja. Még mikor semmit nem is tesz. én még azt a részt sem értem, hogy miért bántják renit azzal ? hogy senki és unalmas.

    VálaszTörlés
  41. Ez mind szép és jó. De én megyek olvasni .(a Szent Johanna gimit)😊😁

    VálaszTörlés
  42. ÖRÚLÖK HOGY VETTED A FÁRAT SÁGOT HOGY IDE FIRKANCS VALAMIT.AMI IJENJÓLETT!!!!!!🥰😊😁

    VálaszTörlés
  43. Ötven ezer like👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍bocs nem írok annyit.😊

    VálaszTörlés