Neil Gaiman: Coraline

Egy mese, ami nem csak gyerekeknek szól. Egy mese, ami tükröt mutat nekünk, embereknek. Vajon az illúzióink kergetése megéri az időt? Netán hagynunk kéne, hogy a tökéletes álmaink jelentsék számunkra az életet?

A fenti kérdésekre keresi a választ Coraline, aki egy varázslatos kaland részese lesz. A kislány mindennapjai unalmasak: új házuk környékének felfedezése egy idő után már nem élvezetes számára, szülei a sok munka miatt nem játszanak vele, a szomszédok pedig túl furák ahhoz, hogy velük üsse el az ideje nagy részét. Ezért apukája javaslatára felfedezi a házuk minden szegletét, mígnem egy olyan ajtót talál, ami egy téglafalra nyílik. Coraline azt is furcsálja, hogy az ajtót zárva találta, hiszen minek zárva tartani egy olyan ajtót, ami nem vezet sehová?

A kislányt fogva tartja a kérdés, ezért amint szülei kilépnek a házból, jobban megvizsgálja az ajtót. Viszont ezúttal egy folyosóval találja szembe magát, ami a házuk tökéletes tükörképéhez vezet. És nemcsak hogy az otthonukkal, de a szüleivel is találkozik a „másik világban”. A szüleivel, akik mosolyogva, terült asztallal várják őt, csupa kedvességgel és bájjal, ami nagyon tetszik Coraline-nak.

Csupán egy dolog rémiszti meg: szüleinek szeme helyén gombok ülnek.

Dóka Péter: A kék hajú lány

Dióhéjban: Mira, a kék hajú lány vámpírokat rajzol, feketére festi a körmét, és kerekes székben ül. Várja a csodát, ám csoda helyett a tizenhárom éves Olivér érkezik. A kórházban találkoznak, ahol a fiú végre barátokra talál, és nem mellesleg Mirával is igazán jól kijönnek. Olivér mindenkin segíteni szeretne, de legfőképpen a különös, kék hajú lányt szeretné megmenteni az elszigeteltségtől.

Gondolataim:
Dóka Péterről és a könyveiről kerek 13 napja hallottam először, kedvenc olvasó-barátnőmtől, Domeniccától. Moly.hu-n olvasgattam a figyeltjeim értékeléseit, és rábukkantam A kék hajú lányról írt értékelésére, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Maga a cím is elég hívogatóan hangzott számomra, gondoltam, ezt nekem el kell olvasnom, főleg mert mese.

@Domenicca gondolataiból idéznék:
„A vámpíroktól eltekintve engem Mira @Tinah -ra emlékeztetett..."

...hát ezt megkaptam. Ezután persze csak még jobban felcsigázott kedves barátnőm, hiszen foglalkoztatni kezdett, miért is hasonlít rám. Később erre rájöttem, és jót mosolyogtam drága Domeniccán, hiszen végre valós képet kaptam arról, hogyan is tekint rám. 😄

Tehát rohantam a könyvtárba, és megragadtam a kötetet, még a könyvtárosnak is elmeséltem a fenti sztorit.. így visszagondolva, remélem (nem) olvasta a könyvet. 😁