2019. július 10., szerda

Adjon az Ég Tankcsapdát + színház ajánlót! #VéNégy #Fesztivál

Sziasztok! :D

Múlt héten rendezték még Vácott a VéNégy Fesztivált, ami széles körben vonzza a bulizni és művelődni vágyókat. A program keretein belül számos hazai és külföldi előadó is megfordul a színpadon; az idei évben fellépett többek között a Margaret Island, a The Fruitcakes, az Intim torna illegál, a Tankcsapda, a Vad Fruttik, az I Love You Honey Bunny, a Follow the flow, és még sokan mások. Mindemellett színpadra léptek kortárs színészek, és lehetőség volt még arra is, hogy betekintést nyerjünk egy-egy színművész gondolataiba az erre a célra megszervezett beszélgetések, interjúk során.


A váci Duna-part festői hely: mindig is szívesen töltöttem ott a szabadidőmet, de sosem hittem volna, hogy egy fesztiválnak is tökéletes otthont tud kölcsönözni. A szervezők kitettek magukért, hiszen káprázatosan át tudták alakítani a szeretett, nyugis Duna-partunkat egy színekkel teli partihelyszínné. Kicsit olyan volt, mintha egy teljesen másik városban tomboltam volna a dübörgő basszusra; ám realizálva, hogy bizony ebben a mindennapi kisvárosban történik velem mindez, hatalmasat dobbant a szívem: lehet itt még fergetegeset alkotni. :)
Sajnos nem volt lehetőségem az egész fesztiválon részt venni, viszont hatalmas öröm számomra, hogy legalább 2 előadásra eljutottam; és egyikben sem csalódtam, sőt! Fantasztikus élményekkel gazdagodtam! ;)

2019. július 3., szerda

Egy könyv a szorongásról // John Green: Teknősök végtelen sora

Dióhéjban: Aza Holmes legjobb barátnőjével, Daisy-vel az eltűnt milliárdos, Russel Pickett után kezd nyomozni, miután megtudják, hogy jelentős pénzjutalomban részesül a nyomravezető. Még szerencse, hogy Pickett fia, Davis Aza régi ismerőse, így a két barátnő bátorkodik meglátogatni a srácot, hátha elárul pár fontos információt az apja eltűnésével kapcsolatban. Ám, mint azt John Greentől megszokhattuk, semmi sem alakul úgy, ahogyan kellene.
A nyomozás mellett hangsúlyt kap Aza élete, s életének legnehezebb alkotója: súlyos szorongással küzd. A gondolatai spirálként csavarodnak elméjében, kényszerképzetei maga alá temetik, és úgy érzi, az életét nem ő irányítja, hanem a vissza-visszatérő mániákus és gyötrő gondolatfoszlányai. Betekintést nyerünk a lány mindennapjaiba; végigkövethetjük, hogy hogyan próbál normális gimis életet élni, miként talál rá az első szerelem, és hogyan próbálja meg leküzdeni a legnagyobb ellenségét - önmagát.

Gondolataim: A könyv fülszövege kissé félrevezető lehet, ugyanis teljesen más hangvételű és témájú a történet, mint ahogyan azt az ismertető szöveg elénk tárja. Az eltűnt milliárdos utáni nyomozás hangyafalatnyi szerepet tölt be, mondhatni a detektíveskedés csupán a cselekmény beindítására szolgál; az eltűnt Russel Pickett ügye hol feltűnik, hol feledésbe merül a történet során.

Szóval még véletlenül se gondolja azt senki, hogy ez egy krimi, ahol az Olvasó izgatottan elemzi a nyomokat, mert nem az! :D
(Bár, az író kicsit poénosra vette a figurát, mivel Aza vezetékneve Holmes lett, ami nyilvános utalás a krimitörténelem egyik legikonikusabb alakjára: Sherlock Holmes-ra. Na hát, ki gondolta volna? :D)


Tehát ne egy eget rengető, izgalmakkal teli bűnügyi remekművet várjunk, mert a regény egy fiatal lány pszichés betegségéről, kényszercselekvéseiről, és fóbiáiról szól.
Mindebből kifolyólag lélektani könyvről beszélünk, ami fantasztikusan ábrázolja a lelkileg sérült lány vívódását és önmarcangolását. Valós képet kaphatunk egy szorongó ember mindennapjairól, emellett Aza történetét megismerve átélhetjük magunk is, milyen csöppnyi problémák jelenthetnek hatalmas gondot egy szorongással küzdő személynek. Ráadásul, ha mi magunk is ismerjük a szorongás fogalmát, és a saját bőrünkön tapasztaltuk/tapasztaljuk a helyzet szörnyű mivoltát, akkor talán a segítségünkre is lehet John Green alkotása; és ha nem is segít, legalább jól észbe véssük: nem vagyunk egyedül.

A lélektani regényekről általában:

Manapság egyre több lélektani írás kerül a könyvesboltok polcaira, amik nagy százalékban az ifjúságnak szólnak. Ez a jelenség pár évtizede még tán furcsának tűnhetett, de véleményem szerint mára már nem meglepő, hogy a fiatalokhoz rengeteg olyan könyv íródik, ami bizony valamilyen pszichés betegséget dolgoz fel.
Elég csak körülnézni az utcán, vagy épp az Interneten, és rájöhetünk, hogy a lelki nehézségekkel küzdő tízen-huszonévesek száma SOK. Jellemzően ilyenkor jön a hegyi beszéd az idősebb generációktól: "Bezzeg, amikor mi voltunk fiatalok, nem voltak olyasmi problémáink, mint a maiaknak...". Igen, ez tény: a mostani szülők, nagyszülők teljesen máshogy nőttek fel. Nekik is volt elég gondjuk: háború, forradalom, masszív politikai elnyomás, éhínség, nélkülözés és még sorolhatnám. Ők is megszenvedték a saját problémáikat, ám ne suhanjunk el azon negatívumok mellett, amelyek ma számtalan gyerek és tinédzser életében megtalálhatók (amelyek évtizedekkel ezelőtt nem léteztek, vagy ritkán fordultak elő a mindennapokban):
fiatalkori súlyos megbetegedések, mint rák, gyulladásos-, autoimmun betegségek, csontproblémák (sajnos ezek egyre gyakoribbak); a szülők csökkenő figyelme és az együtt töltött, minőségi idő hiánya; a szülők csúnya, hirtelennek tűnő válása; a médiában bemutatott normák idealizálása a társadalom által; otthoni-, iskolai bántalmazások; elszigeteltség a valós emberi kapcsolatoktól az online világ miatt; negatív példaképek megjelenítése, amit a fiatalok naivan követnek; beilleszkedési problémák eltérő egyéniség és életszemlélet miatt; a lenézés, rosszindulat (bullying) és még sok minden más, a listát tömérdek tényezővel bővíthetném még.
Egy szó, mint száz: más világot élünk. Minden változik, s ezzel együtt a fiatalok mindennapjai is: másféle problémákkal kell megküzdenünk, mint anno a felmenőinknek. Továbbá azt is figyelembe kell vennünk, hogy az egész társadalomnak formálódott át teljesen az életvitele a XXI. századra, így tulajdonképpen mindenkinek újabb és újabb gondforrásai keletkeztek.
*ennyi-lett-volna-a-társadalommal-kapcsolatos-filozofálgatásom* :D
Visszakanyarodva a lélektani regényekhez: nem véletlenül kerül ki tömérdek mennyiségű, ilyen témát körbejáró regény a nyomdából. Ezekre a könyvekre SZÜKSÉG VAN; számtalan helyzetben tudnak segítséget nyújtani, mi több szívesen is olvassák/olvassuk őket. (Én speciel legfőképpen akkor, ha egy John Green tollából származó történetről van szó.)

2019. június 23., vasárnap

Kibeszéltek a suli WC-jében!!44!! #OMG

Helóheló! :D

El sem hiszitek, mennyire jó újra a billentyűzeten járatni az ujjaimat; mennyire, de mennyire sok gondolat cikázik a fejemben, amik legszívesebben lávaként ömlenének ki belőlem. És bár nem mondanám eseménydúsnak a jelenlegi életszakaszomat, az egyszer biztos, hogy rengeteg érzés kavarog bennem. De mindent csak szép sorjában...

Figyelem! A bejegyzés helyenként obszcén, trágár megnyilvánulásokat tartalmaz; fogalmazzunk úgy, hogy a káromkodás kissé szabadjára lett engedve. Tehát kirakom a 18+ karikát, mert nem "családbarát" tartalom... csak az olvassa, aki papíron felnőtté lett nyilvánítva, na meg persze, akinek nem sérti a jóérzését pár csúnya szó. Mindenki a saját felelősségére görgessen tovább! Kösziköszi! :D


A bejegyzés címe elég sokatmondó: nos, igen; kibeszéltek a mosdóban. Ez most olyan, mint amikor a tipikus amerikai tinidrámákban kibeszélik a csajt a WC-ben, annyi különbséggel, hogy teljesen máshogy érzem magamat, mint ahogyan a film főszereplői általánosságban. Jó, jó... nem olyan helyzetről van szó, mint például a The Duff című filmben, amiben a bullying a fő koncepció, ám attól még nem a legjobb érzés magadról visszahallani dolgokat főleg úgy, hogy a mosdóban mindenki más is hallja.
Nem voltam szomorú és nem is törtem ki zokogásban a történtek után. Amit éreztem/érzek, az a düh és a csalódottság, hiszen olyan emberek beszéltek ki, akikkel jókat tudok beszélgetni, akiket barátaimnak gondoltam. Ezt pedig NEM nevezném barátságnak, ha engem kérdeztek.
Aki régebb óta követ tudhatja, hogy az őszinteséget, az egyenességet nagyon fontosnak tartom; ha  valaki úgy érzi, valami gond van, ha a nézőpontjaink ütik egymást, ha VAN ÉPÍTŐ JELLEGŰ KRITIKÁJA azt mondja meg a szemembe, mintsem mástól halljam vissza. Legalábbis szerintem itt kezdődik egy emberi kapcsolat. Ha viszont fél felszínre hozni a meglátásait és észrevételeit, akkor inkább tartsa magában, írja bele a naplójába, vagy bánom is én, de ne így kelljen már megtudnia az embernek. Bár, öröm az ürömben, hogy ebből az esetből is tanulhattam: nem minden arany, ami fénylik. Tehát, lehet egy barátság jó, ami hónapokig, évekig is szépnek és egésznek tűnik, aztán rájössz, hogy ennyit ért a barátságod. Ennyit. Ennyit baszki, a füled hallatára kibeszélnek, amíg Te éppen nyugiban végeznéd a dolgodat.
Az egyik pillanatban még melengető napsütés és hófehér bárányfelhők vesznek körül Téged, majd az elsöprő vihar véget vet a mókának és egy heves zuhataggal elmos mindent, amit szépnek gondoltál.