2020. április 30., csütörtök

Kedves Online-Ballagó Társaim!

Drága Diáktársak!

Eljött a nap, amire mind izgatottan vártunk. A búcsúzás napja, amire szeptemberben még úgy gondoltunk, hogy majd feldíszített iskolánk falai között, elegáns öltözetben, súlyos virágcsokrokat tartva ünneplünk meg. A ballagásunk napja, ami most rendhagyó módon teljesen eltér a hagyományostól.

Elmaradt a szerenád, a bolondballagás, s nem lesz érettségi-afterparty sem, így mindezt gondolatban kell most átélnünk.

Ezek is fontos mérföldkövek az életünkben; s míg sokan örülnek, hogy a ballagási formalitások most elmaradnak, a legtöbben mégis bánjuk, hogy a vidám, meghitt ünnepségre jelenleg nincsen lehetőségünk.

Éppen ezért, szeretnék Nektek adni egy kis útravalót; pár biztató, elismerő, szívből jövő sort. Szavakat, gondolatokat, érzéseket, amelyek az elmúlt évek során találtak rám, amelyeket a középiskolai légkör kölcsönzött számomra. Mert most valami fontosnak szakad vége.
De nyugi, az én ballagási beszédem szösszenet csupán a hosszú igazgatói beszédekhez képest. ;)

Nekünk a tablófotózás is elmaradt, hát készítettem egyet magamnak. :D
Mindannyiunknak mást jelentett a középiskola: kinek rengeteg tanulást és tudást, kinek élményeket, kinek sok nevetést és bulizást, kinek gyötrelmet, kinek a jövő megalapozását, kinek egy teljesen új világot, kinek a szürke mindennapokat, kinek új lehetőségeket... Mind más és más tapasztalatokat gyűjtöttünk, mind különféle társaságban koptattuk a padokat, és mind másmilyen érzésekkel búcsúzunk most el életünk egyik legszignifikánsabb szakaszától.

Szokás mondani, hogy a középiskola nem készít fel a nagybetűs életre, pedig ha jobban belegondolunk, ez nem teljesen igaz: ráeszmélünk, hogy bármennyire is küzdünk, az élet rengetegszer igazságtalan. Megtanít arra, hogy igenis együtt kell működni másokkal, alkalmazkodni kell az embertársainkhoz, és minden, amit teszünk következményekkel jár. Muszáj felelősséget vállalnunk, és kiállnunk önmagunkért.

Ha hagyod magad, eltipornak. Ha bátran kitartasz, győztél.

Rengeteg kudarc ér bennünket; olykor hibázunk, hibáztatnak, nem ismernek el, nem dicsérnek meg, megbántanak, kihasználnak, háttérbe szorítanak... sérüléseket szerzünk. Sérül a lelkünk, az önbizalmunk, az egónk. Sérül az önbecsülésünk. De minden atrocitás, ami a középiskolában ér, csupán impulzusok halmaza, amikből tanulhatunk. A siker felé törekedve is elbukunk olykor, de ezek a törések ösztökélhetnek minket arra, hogy ne adjuk fel. Sose maradjunk elesetten, s küzdjünk önmagunkért. Tegyünk meg mindent azért, amit szívből akarunk. Ha pedig valaki a segítő karját nyújtja, fogadjuk el, mert nem vagyunk egyedül.

Bolond-ballagás házilag. :D
Alakoskodás lenne azt mondani, hogy a búcsúzás pillanata kizárólag szomorú lehet. Vegyül bele izgatottság, megkönnyebbülés, és felszabadulás is. Akik színtiszta vidámságot hagynak most maguk mögött, szemükbe az elmúlás fájó könnycseppje szökik. Akiknek nem volt felhőtlen az elmúlt pár év, most fellélegezve lapoznak az új fejezethez, örömmel várva önfeledtebb napokra.

Egy valami közös: tárt karokkal kell fogadnunk a jövő lehetőségeit, s merítenünk kell az elmúlt évek tapasztalataiból. A középiskolás napjainkra visszatekintve realizálhatjuk, hova tovább: mit értünk el eddig, és mi az, amit fejlesztenünk kell még. Lassan felszáll a köd, mutatva az utat, amin járnunk kell; ha pedig elágazáshoz jutunk, nos tán egyszerűbb lesz eldöntenünk, melyik utat válasszuk.

Mit kívánok Nektek, kedves Ballagótársak? Hogy bármelyik utat is választjátok, ne feledjétek az álmaitokat, céljaitokat és önmagatok megvalósítását, jelentsen ez számotokra bármit is. Ne mások vágyait valósítsátok meg, hanem éljetek olyan életet, amely számotokra ideális! Ne hagyjátok, hogy bárki átformálja az egyéniségeteket! Törekedjetek a kiteljesedésre: gondolataitokat, érzéseiteket és véleményeteket ne rejtsétek véka alá! Igenis merjétek megmutatni azt, kik is vagytok valójában! Hiszen az él igazán, aki önmaga tud lenni minden egyes helyzetben, aki elhessegeti mások elvárásait annak érdekében, hogy saját céljait vigye véghez. Döntsetek és cselekedjetek úgy, ahogyan azt a szívetek diktálja!

Valószínűleg rengeteget fogunk még hibázni. Őszintén, ki az, aki nem hibázik sohasem? Minél több hibát vétünk, annál inkább mutatkozik meg, hogy emberek vagyunk; a fontos az, hogy felismerjük és tanuljunk abból, amit elrontottunk. Éppen ezért kívánom, hogy sose futamodjatok meg egy-egy baklövés alkalmával és sose törődjetek bele abba, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt elterveztétek – az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzük ki minden egyes másodpercét.

Nem lesz érettségi afterparty sem, de azért zártkörűen
ünnepeljétek meg! ;)
Jövőhéten megvívjuk a csatát a vizsgatermekben, ami a jelenlegi helyzetre tekintettel még inkább feszélyezettebb hangulatban fog telni. Ám, ezután egy teljesen új élet vár ránk: még több felelősség, na meg újabb és újabb építőkövek, amelyek mind hozzátesznek önvalónkhoz. Tán szokatlan és ismeretlen lesz az érzés, de nem szabad csüggednünk. Előttünk még sok-sok év, hogy megtapasztaljuk milyen is az, amit való életnek hívunk.

Kívánom, hogy legyetek sikeresek a középiskola "utolsó játszmájának" alkalmával, hogy az érettségi megszerzése után minden álmotokat megvalósítsátok! Kívánom, hogy bármit is gördítsen elétek az élet, legyen bármilyen nehéz is, sose hagyjátok kialudni a lelketekben tomboló erőt!

Szívből remélem, hogy minden érettségizőnek a lehető legnagyobb biztonságban lesz lehetősége átadni az évek alatt felhalmozott tudását, s hogy a szabályokat betartva egészségünk épsége háborítatlan marad!

Sok sikert és egészséget kíván: Tina! :)
Ez lehetne a ballagós tarisznyánk tartalma. :D

2020. április 14., kedd

Érettségi kontra Koronavírus - gondolataim végzősként

Sziasztok!

Örömmel köszöntöm a Törzsgyökeres- és Újdonsült Olvasóimat, na meg a drága Érettségiző Sorstársaimat, így hivatalosan 3 héttel a vizsgák előtt.

Senki sem gondolta volna 2019 szeptemberében, hogy majd ilyen hülye helyzetbe kerülünk a végzős tanévünk végére. Sőt, azt sem hitte volna senki 4-5 évvel ezelőtt, a középiskolába beiratkozva, hogy majd mi jól megszívjuk az érettségi vizsgák hajrájában. Mert akármilyen szempontból is vizsgáljuk a dolgot, azért azt bizton állíthatjuk, hogy NEM egyszerű a jelenlegi szituáció. (Köszike koronavírus.)

A végzős évem eddig egészen szuperül haladt; meglátásom szerint a magyar, matematika, történelem, és a szakmai ismereteink (közgazdasági szakgimnáziumba járok) is szépen elérték azt a szintet, ami az érettségihez kell, hála annak a pár tanárunknak, akik tényleg odaadóan tanítanak bennünket. Erre BUMM, Magyarországra ért a világjárvány, távoktatásban tanulunk már egy hónapja, és még mindig csak egy javaslatunk van az oktatásért felelős akciócsoport által. Eddig úgy néz ki, hogy csak írásbeli érettségink lesz...


De kérdem én, hogy mégis hogyan képzelték el az írásbeli lebonyolítását?
Körülbelül 113 ezren jelentkeztek érettségi vizsgára, amiből kb. 30 ezer a szintemelő vizsga. A javaslat szerint a szintemelőket eltörölnék, így hozzávetőlegesen 73 ezer vizsgázó maradna (ami még így is egy jelentős szám). Meg kell felelni a biztonsági elvárásoknak is, ami egy központi érettségi tekintetében szinte lehetetlen.
Tegyük fel, május 4-én megtartják az első érettségi vizsgát. Diákok tízezrei indulnak el vizsgázni, sokan kénytelenek tömegközlekedéssel menni, hiszen máshogy nem tudják megoldani. Szóval a városokat megrohamozzák a diákok, ennek következtében ki tudja, hány ember kerül egymás mellé másfél méteres távolságon belülre. Beérnek az iskolába, ahol 1 teremben maximum 10 fő lehet, 1,5 méterre egymástól. A mi évfolyamunkon felfele kerekítve 90-en vagyunk (kb 87-en vagyunk összesen), a lényeg, hogy ez azt jelenti, hogy 9 osztályteremben helyeznének el bennünket, tehát kéne még +9 felügyelő tanár. Nyilván az igazgatóság is benntartózkodik ilyenkor az épületben, na meg a vizsgáztató tanárok és a vizsgabizottság jegyzője is, ami igencsak meghaladja a 100 főt (és az iskolaportásról, rendszergazdáról, gazdasági dolgozókról, meg takarítókról most nem beszéltem, ők az érettségi napokról talán "elhanyagolhatók"). A mi sulink viszonylag kis létszámú, de jócskán vannak olyan középiskolák/gimnáziumok, ahol jóval 100 fölötti a végzős diákok száma, azokban az intézményekben aztán főleg nehézkes (=szinte lehetetlen) megoldani az írásbeli vizsgákat.

"Senkinek sem kötelező érettségizni, amennyiben idén nem felvételizik." -  hangzott el a köznevelésért felelős államtitkár által a 2020. április 9-én tartott sajtótájékoztatón. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez hány diákot érint, és még kíváncsibb vagyok arra, hogy hányan élnek a lehetőséggel, hiszen ez azt jelenti, hogy a következő tanévre csúszik a vizsgájuk. Abból a maradék 73 ezer vizsgázóból nem hiszem, hogy sokan lennének azok, akiknek nincs "égető szükségük" az érettségi eredményükre. Én, személy szerint nem jelentkeztem egyetemre/főiskolára, viszont a közgazdasági szakmai érettségire szükségem van ahhoz, hogy szeptembertől részt vehessek a sulimban meghirdetett szakmai képzésen (ezt általában ötödévnek hívják).
Biztosan vannak olyanok, akik amúgy úgy gondolják, inkább eltolják az érettségijüket, de nem hiszem, hogy sokan tennék ezt örömmel, még ha nincs is "égető szükségük" az érettségi bizonyítványra.

2020. január 27., hétfő

13 ok az öngyilkosságra? | hypebeastek | depresszív tinik az Instán

Szijjasztok Dylokáim! <33

Ma egy olyan $itte$ témával jöttem bá$tyáim, hogy leesik az állatok. Szerintem nagyon pacek lett, én szanaszét adom, de kajakra.

Ebből a köszönésből szerintem rögtön rájöttetek, hogy milyen bejegyzést is hoztam. :D Lesz itt szó trendeket követő, komplexusos tinikről, menci instás lánykákról és fiúkákról, figyelem és szeretethiányról, iskolai bántalmazásról, testképzavarról, a 2019-2020-as hypebeast jelenségről, naivitásról, elhanyagoltságról és a kommunikáció hiányáról.
Mindezt összefűztem korunk egyik legismertebb regényének kiértékelésével, Jay Asher: Tizenhárom okom volt... című ifjúsági drámájával. A könyvön alapuló sorozat pedig még a regénytől is nagyobb hírnévre tett szert, amire személy szerint irtó kíváncsi vagyok, de mindaddig nem akartam elkezdeni, amíg az eredeti történetet nem olvastam.
Szóval Dylokáim, vágjunk bele ebbe a szarkazmussal teli, igencsak változatos témákat felölelő véleményáradatba, mert van miről beszélni. Akinek nem inge, nem veszi magára; ez az én látásmódom, ezek az én személyes gondolataim.


/A bejegyzésben elhelyezett képek (és a videó) poénból készültek, a való életben nem készítek ilyesmi jellegű fotókat. A helyzet érzékletessége miatt, s a személyi jogok megsértése elkerülése végett úgy gondoltam, leutánzom a posztban említésre kerülő személyek képeit, sokszor kissé eltúlozva azokat. A képeken én, és esetenként az ismerőseim látszanak, amiknek elkészítése egyszerre volt vicces és szánalmas érzés. A fotók nagy része PicsArt-tal lett szerkesztve; aki esetleg szeretne ilyen képeket, nyugodtan szóljon nekem, mert hihetetlenül belejöttem az alkotásba. :D Kérlek, ne vegyétek komolyan ezeket a fotókat (pláne a videót)./