Tammara Webber: Easy - Egyszeregy

Vonatútra tökéletesen kikapcsoló volt.

Dióhéjban: Jacqueline épp túl van egy szakításon, amikor támadás éri. Egy jóképű idegen megmenti, akihez ezentúl mágnesként kezd vonzódni. De a fiú, Lucas sejtelmes és talán a múltja sötétebb, mint azt a lány képzelné. A szeretet, az újrakezdés és a lélek története.

Gondolataim:
Úgy érzem, kicsit "átvertek". Na, nem mintha erre bárkinek is oka lett volna, nyilván különbözőek vagyunk, mind másban találjuk meg a legnagyobb értéket. Ezért is történhetett meg az, hogy amikor becsuktam ezt a könyvet, és ránéztem az elolvasott lapokra kissé csalódott voltam.
A történet üdítő élményként ért, ám nem érzem azt a fene nagy rajongást, amit többen is táplálnak a könyv iránt. Tetszett, szórakoztatott, és ennyi. Egy kis romantika itt, egy kis veszély ott, továbbá komolyság és őszinte érzelmek. Egy piciny kilépő a saját mindennapjaimból.

      A cselekmény váza, annak eseményei szépen összerakottak, tetszett a helyszínválasztás, az érzelmek fontossága és a nemi erőszak kihangsúlyozása. Egy igazán érdekes és mélyenszántó sztori lehetne, és szinte már az is, csupán a karakterábrázolással van probléma.

Jacqueline tipikusan az a főszereplő, akivel akarata nélkül történik meg minden. Egy báb, akin keresztül az írónő bemutathatta a nemi erőszak valódiságát, és az emberi kiszolgáltatottságot. Jacqueline csak arra kellett, hogy mindezt hihetően tárja elénk, azzal már nem is törődött, hogy nincs kiforrott személyisége a karakternek. Szürke és színtelen gondolatai nem jutottak el hozzám, olyannyira nem éreztette velem a helyzetét. Őszintén, azt kell mondjam, hogy nem a lány miatt olvastam a történetet, hanem minden más szereplőért. Kicsit egy amerikai Rentai Renátához tudom hasonlítani, mert neki is pont az volt a feladata, hogy a szemén keresztül lássunk egy adott témakört (Reni esetében a Szent Johannás gimnáziumi évei szépségét). Az Egyszeregyben Jacqueline az ürügy az erőszakra, Ő az eszköze a bemutatására. Értem én, hogy érzékletesen kell felhívni a lányok figyelmét a támadásokra, és azok megelőzésére, de akkor már egy kész karakterrel tegyék azt, olyannal, akinek van személyisége. Mert a mi Jacqueline-ünk esetében szó sincs önálló és teljes jellemről, míg a partnere, Lucas egy megtestesült KARAKTER, így csupa nagybetűkkel.

"Bármi történik is valakivel, másutt az élet megy tovább."

A női főszereplőről tehát nem is nagyon szeretnék többet rizsázni, a lényeg, hogy Lucas mellett szinte láthatatlan. Lucas a még fel nem tárt kincsesláda. Annyi szeretet van ebben a fiúban, tele kedvességgel és emellett keserűséggel is. A múltja ezerszer jobban érdekelt, mint a románca Jacqueline-nel, holott a történetnek nem erről kéne szólnia..
Csak azt nem értem, mi vonzotta Lucast a lányhoz. Mert rendben, hogy szép csaj - a kölcsönös vonzalom erősen jelentkezett, de hogyan szeretett belé? Alig beszélgettek, alig csináltak bármit együtt, mégis hatalmas volt a szerelem. Hogyan? És miért?
Vonzalom volt, viszont kommunikációnak alig tudom nevezni azt, amit ők ketten lefojtattak egymás közt.
Akkor miért szeretett bele Lucas?
Nos, valószínűleg Ő egy olyan lányra várt, aki majd megérti - aki nem az a tipikus csitri, hogy fűvel-fával kavarjon. Komoly kapcsolatot akart egy lánnyal, aki egyszerű. És végül ezt meg is kapta, ám még mindig ott van bennem a gondolat, hogy "- De hiszen ez a lány unalmas.". Kimondtam, unalmas. Jacqueline magányos jeleneteit (kiváltképp, amikor Lucas nélkül volt) untam. Nem tudtam vele azonosulni, se egyetérteni, de néha még olvasni is nehéz volt a gondolatmenetét.

Mindenesetre jó pózolni a könyvvel. :D

A mellékszereplőket; Erint, Heller professzort, Benjamint még Francist a macskát is imádtam, mind egyéniségként tűntek fel a műben, Lucasszal egyetemben. Viszont nem értem, hogy Jacqueline miért lett ilyen semmilyen. Annyira imádni való sztori kerekedett volna ebből, ha a főszereplő lányba, az egész cselekmény elbeszélőjébe több egyediség és szín vegyül.

Mert a történetnek van mondanivalója; a nemi erőszak, a bántalmazás, a szeretet, az elengedés, a fájdalom, a remény egy rettentő erős kötete lehetne, mert szépen összeillesztett elemekből áll. Ám főhősnőnkkel meggyűlt a bajom, így sajnos nem válhatott kedvencemmé a könyv.

Lehetséges, hogy csak számomra ilyen ellenszenves Jacqueline, de nekem szörnyen jelentéktelen. Ez meglehetősen rányomta a bélyegét az összképre, tehát félig imádtam, félig pedig vonakodtam a sztoritól.
A romantika, az érzelmi hullámok, a cselekmény kellően szórakoztató, a karakterek nagyrészt érdekesek és elragadóak. Bánatomra mégis találtam egy rögöt az úton, amit folyton-folyvást kerülgetnem kellett.