Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

Dióhéjban: Márk túlsúlya miatt önbizalomhiánnyal szenved. Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredett. E két fiú külsőre tán különbözik, de az érzéseik hasonlóak; mindketten boldogtalanok és nem veszi körül őket a szerelem. Fájó múlttal és titkokkal tele ismerkednek meg munkahelyükön, mígnem már szoros barátság fonódik közöttük. Lehet-e köztük a barátságnál több érzelem, vagy a testük kontrasztja meggátolja ezt?

Gondolataim:
Keresem a szavakat, mert úgy érzem, elfogytak.
Ez a történet nagyon mély, az érzelmi világa megrendítő és egyben mosolyra fakasztó. Nehéz leírni azt a megannyi gondolatot és érzést, amit ez a könyv adott, amit az író adott. Kissé féltem nekikezdeni a kötetnek, hiszen nincs még jártasságom az LMBT sztorikban. Rengeteg, számomra még ismeretlen lelki vívódással, érzelmi hullámmal és gondolattal szembesültem, ami megváltoztatta (és megerősítette) az álláspontomat a világgal szemben. Ez a könyv döbbenet volt, fájdalom, és hatalmas szeretet.

Olivér és Márk a Dunán. :D

Az emberek szűk látókörűek és zárkózottak a világ felé. Vagyis, az a réteg, amelyik a bármiféle másságra csak ujjal mutogat. Az ismeretlentől és mindentől, ami más, az emberek félnek. Tartanak attól, amit nem ismernek, ezért nem is akarják megismerni, megérteni. Vak vezet világtalant; megvető, tudatlan személyek különböző érvekkel fordítanak másokat a melegekkel szembe, csupán azért, mert nem is akarják megismerni őket. Meg sem próbálják megérteni, hogy min mehetnek keresztül, mennyire nehéz lehet nekik.. miért kell negatívan tekinteni egy fiúra/lányra, ha ő éppen a saját neméhez vonzódik? És akkor mi van? Miért kell őket bántani? Ha valakit ennyire zavar a másság, akkor csak szimplán ne vegyen róluk tudomást, és élje boldogan az életét. Semmi szükség a durvaságra. Mindenkinek szíve-joga, hogy kit szeret, hiszen a szeretetnek, az identitásnak nem lehet megmondani, kit szeressen és hogyan érezzen. Hiszem, és tudom is, hogy élnek közöttünk kulturált, megértő emberek, akiknek nem az a fontos, hogy melyik nemhez húz a másik szíve. 😊

Miután ilyen jól kifejtettem erről a véleményemet, bele is vághatnék a történet „boncolgatásába". Márk és Olivér karaktere igazán megragadó. Pontosan azért, mert mind a ketten jóravaló, szerethető személyek, mindemellett ők sem tökéletesek, és nekik is megvannak a saját problémáik. Az tetszett bennük, hogy mindennapiságuk mellett különleges személyiségek. Mindkettőjüket a szívembe zártam, velük együtt éltem át minden fordulatot.
Kiemelném azt, hogy a szemszög szerinti írásmód remekül átadta a történet mondanivalóját; sokkal bensőségesebben fedezhettem fel a fiúk lelkületét és őszinte gondolatait. Szerettem az ellentéteket; rettentő érzékletesen mutatta be a hétköznapi problémákat, a srácok tulajdonságait felhasználva úgy, hogy közben éreztem a közöttük lévő párhuzamot.
Komoly hangvétel, poénos és romantikus párbeszédek, szeretet, gyűlölet, fájdalom és megértés - mindez jellemző a könyvre. Egy szóval körülírva: fantasztikus.

Egy Igazán szép borító a Túl szépnek. :)

A történet pedig lehengerelt. A legelejétől kezdve a legutolsó soráig tökéletesen illeszkedett egyik esemény a másikhoz, a karakterek és kapcsolataik gyönyörűen fejlődtek, a poénok a megfelelő szituációkban hangoztak el, és az érzelmi hullámvasút pedig csak száguldott előre. Ritkán vagyok ennyire biztos az érzéseimben, de ezt a könyvet imádtam. A szívemhez szólt a két fiatal fiú története, megremegett bennem valami az őszinte sorok olvasása közben. Annyira értékes személyekről van szó, és csupán azért érezték magukat kevésnek, mert a közösség nagy része nem fogadta el őket.


Az emberek sokszor szörnyetegek. Sokszor mondunk olyat másoknak, amivel mélyen megbántjuk őket.
Szavakkal ejtjük a legnagyobb sebeket, és az is megeshet, hogy ezeket a sérelmeket örökre magukon hordozzák majd. Pontosan ezért van szükségünk szeretetre. Hiszen Olivér és Márk is csupán szeretetre éheztek, amit mind a ketten másban kutattak.. míg Olivér az egy éjszakás kalandokban kereste a vigaszt, addig Márk az ételek zamatában „találta meg" a boldogságot. Ami persze rövidtávon talán működik, de nem egy egész életen át. Ezért is ennyire megindító ez a regény. Szeretet, elfogadás, és egyensúly. 😊

„Nem tudom teljesen levetkőzni mindazt, amit belém sulykoltak az évek során."

Annyi igazság rejtőzik e könyv lapjai között, hogy felsorolni sem tudnám az összeset, de egyet még kiemelnék. A legnagyobb rúgást sokszor éppen attól kapjuk, akitől a támogatást várnánk. Több barát és családtag is belemártja a kését főszereplőinkbe, akik ettől még inkább vágynak egy oltalmazóra, akivel önmaguk lehetnek és nem mellesleg boldogok. Márk és Olivér sorsszerű találkozása épp ettől olyan szép: életük labirintusában végre nyugalomra és örömre találnak.

Ez a történet nem túl szép, hanem gyönyörű. És mivel a Köszönetnyilvánításban az írónk olyan kedvességgel és hálával mond köszönetet, ezért most én is hatalmas köszönettel tartozom Rácz-Stefán Tibornak, hogy megírta ezt a történetet. Köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos történet olvashattam! 😊

Végszóként csupán annyit jegyeznék meg, hogy tényleg gigászi értéket hordoz magában a kötet. Ajánlom mindenkinek, aki nem zárkózik el a másságtól. Azoknak, akikben van egy piciny jóérzés, szeretet és természetesen megértés. Olvassátok szeretettel! 💕