Gondolataim:
Keresem a szavakat, mert úgy érzem, elfogytak.
Ez a történet nagyon mély, az érzelmi világa megrendítő és egyben mosolyra fakasztó. Nehéz leírni azt a megannyi gondolatot és érzést, amit ez a könyv adott, amit az író adott. Kissé féltem nekikezdeni a kötetnek, hiszen nincs még jártasságom az LMBT sztorikban. Rengeteg, számomra még ismeretlen lelki vívódással, érzelmi hullámmal és gondolattal szembesültem, ami megváltoztatta (és megerősítette) az álláspontomat a világgal szemben. Ez a könyv döbbenet volt, fájdalom, és hatalmas szeretet.
Olivér és Márk a Dunán. :D |
Miután ilyen jól kifejtettem erről a véleményemet, bele is vághatnék a történet „boncolgatásába". Márk és Olivér karaktere igazán megragadó. Pontosan azért, mert mind a ketten jóravaló, szerethető személyek, mindemellett ők sem tökéletesek, és nekik is megvannak a saját problémáik. Az tetszett bennük, hogy mindennapiságuk mellett különleges személyiségek. Mindkettőjüket a szívembe zártam, velük együtt éltem át minden fordulatot.
Kiemelném azt, hogy a szemszög szerinti írásmód remekül átadta a történet mondanivalóját; sokkal bensőségesebben fedezhettem fel a fiúk lelkületét és őszinte gondolatait. Szerettem az ellentéteket; rettentő érzékletesen mutatta be a hétköznapi problémákat, a srácok tulajdonságait felhasználva úgy, hogy közben éreztem a közöttük lévő párhuzamot.
Komoly hangvétel, poénos és romantikus párbeszédek, szeretet, gyűlölet, fájdalom és megértés - mindez jellemző a könyvre. Egy szóval körülírva: fantasztikus.
Egy Igazán szép borító a Túl szépnek. :) |
Az emberek sokszor szörnyetegek. Sokszor mondunk olyat másoknak, amivel mélyen megbántjuk őket.
Szavakkal ejtjük a legnagyobb sebeket, és az is megeshet, hogy ezeket a sérelmeket örökre magukon hordozzák majd. Pontosan ezért van szükségünk szeretetre. Hiszen Olivér és Márk is csupán szeretetre éheztek, amit mind a ketten másban kutattak.. míg Olivér az egy éjszakás kalandokban kereste a vigaszt, addig Márk az ételek zamatában „találta meg" a boldogságot. Ami persze rövidtávon talán működik, de nem egy egész életen át. Ezért is ennyire megindító ez a regény. Szeretet, elfogadás, és egyensúly. 😊
„Nem tudom teljesen levetkőzni mindazt, amit belém sulykoltak az évek során."
Annyi igazság rejtőzik e könyv lapjai között, hogy felsorolni sem tudnám az összeset, de egyet még kiemelnék. A legnagyobb rúgást sokszor éppen attól kapjuk, akitől a támogatást várnánk. Több barát és családtag is belemártja a kését főszereplőinkbe, akik ettől még inkább vágynak egy oltalmazóra, akivel önmaguk lehetnek és nem mellesleg boldogok. Márk és Olivér sorsszerű találkozása épp ettől olyan szép: életük labirintusában végre nyugalomra és örömre találnak.
Ez a történet nem túl szép, hanem gyönyörű. És mivel a Köszönetnyilvánításban az írónk olyan kedvességgel és hálával mond köszönetet, ezért most én is hatalmas köszönettel tartozom Rácz-Stefán Tibornak, hogy megírta ezt a történetet. Köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos történet olvashattam! 😊
Végszóként csupán annyit jegyeznék meg, hogy tényleg gigászi értéket hordoz magában a kötet. Ajánlom mindenkinek, aki nem zárkózik el a másságtól. Azoknak, akikben van egy piciny jóérzés, szeretet és természetesen megértés. Olvassátok szeretettel! 💕
Ez a történet nem túl szép, hanem gyönyörű. És mivel a Köszönetnyilvánításban az írónk olyan kedvességgel és hálával mond köszönetet, ezért most én is hatalmas köszönettel tartozom Rácz-Stefán Tibornak, hogy megírta ezt a történetet. Köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos történet olvashattam! 😊
Végszóként csupán annyit jegyeznék meg, hogy tényleg gigászi értéket hordoz magában a kötet. Ajánlom mindenkinek, aki nem zárkózik el a másságtól. Azoknak, akikben van egy piciny jóérzés, szeretet és természetesen megértés. Olvassátok szeretettel! 💕
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése