A Csillagainkban a hiba nem csak egy tiniregény

A könyvet egyébként egy kocsiút
alatt olvastam el. :D

A Csillagainkban a hiba említésére sokak előtt felvillan pár gondolat a könyvről (és a filmről), tehát nagy vonalakban rengetegen ismerik a történetet. Megoszló a jó és a rossz vélemény, előttem nem egy ember leírta már gondolatait a könyvvel kapcsolatban, én mégis úgy érzem, hogy szükséges kiírnom magamból a saját gondolataimat.
Miről is szól dióhéjban a sztori? Az életről. Egy fiatal lányról és fiúról, akik nap, mint nap küzdenek egy halálos betegséggel, a rákkal. A családjaikról, és barátaikról, akik mind-mind máshogy élik meg ezt az életet. Egy íróról, aki döbbenetet hoz a cselekménybe, akit egy semmirekellő alaknak titulálhatunk mérgünkben, pedig ő az egyik legfontosabb karaktere a könyvnek. Most kifejteném nézeteimet a teljes elfogulatlanság jegyében.

Nyers véleményem szerint, ez a történet valamilyen. Azért írom így - valamilyen - mert nem mondhatom rá, hogy jó, de azt se, hogy rossz. Ha ilyen szigorú akarok lenni a könyvhöz, azt sem mondhatom rá, hogy elment egynek. Kedves Olvasó, én megértem, ha Te nem érted meg a gondolatmenetemet, de próbálom úgy szavakba önteni a gondolataimat, hogy azok követhetőek legyenek. Nézőpont kérdése, hogy ez a könyv jó-e, vagy rossz. Mindenki máshogy értelmezi a sztorit; valakinek csak egy csöpögős tiniregény, valakinek pedig egy életkép. Én úgy gondolom, John Green egyszerűen csak be akarta mutatni az életet két fiatalon keresztül, akik nem éppen folytatnak holmi hétköznapi rutint. Ez nem csak Hazel és Augustus története, hanem mindenki másé is.

A kép forrása a We Heart It.

A válasz arra, hogy mi a rossz, és a jó ebben a történetben, megválaszolja azt is, hogy mi a rossz, és a jó a létünkben.
      Mitől lesz szörnyű a könyv és az élet? A betegségektől, a kegyetlenségtől, a fájdalomtól, a megszegett ígéretektől, mindattól, ami valós, ami összetöri a fantasztikus, egyben valótlan képzelgéseinket a világról. Mindaz, ami tényként lebeg a szemünk előtt, összetörve az illúziót; csak szörnyű érzéseket kelt bennünk. De emellett észben kell tartanunk, hogy mindez benne van a pakliban; az élet, ezáltal egy könyvbéli kitalált élet is helyenként gonosz tud lenni és nem kímél senkit.

      És mi az, ami csodálatos a könyvben, továbbá az életben is? Hát azok a pillanatok, amikor nem a problémákra fókuszálunk, amikor megelégszünk az édes tudatlansággal. Amikor abban a meghitt percben élünk, hogy nincs miért aggódnunk, mert az élet szép. Kedvenc elfoglaltságunkat végezzük, szerelembe esünk, szabadnak érezzük magunkat.. és a metaforáknak élünk.

      A jó és a rossz tányérról mind a könyvben, mind az életben vegyesen kapunk. Így élet az élet, így van egyensúly a Földön. Bár igaz, a rosszat nem szeretjük, és nehezen fogadjuk el, attól még van, létezik, és néha ki kell húznunk a fejünket a földből, hogy szembe nézzünk vele. Mert ha hagyjuk elburjánzani a hitvány gondolatainkat, na meg fejet hajtva teret adunk nekik, akkor esély sincs a jóra, a szabadságra, a kellemes pillanatokra. Meg kell élni és le kell győzni a rossz időket. Ezért is szól John Green könyve a létről. Mert az egész egy metafora.. szerintem Augustus biztosan kedvelné. 😊

„A világ nem kívánságteljesítő gyár."

McReggeli®-vel filozofáltam
a korai órákban. :)

Megtaláltam az értéket a lapok között, ahogy megtalálom a nekem szánt értékeket a mindennapjaimban is. A főszereplők; Hazel és Augustus megtalálták a saját boldogságukat. Élték a hullámvölgyeiket, küzdöttek, elestek.. a történetük metaforikus. Így élünk, így éltek előttünk is a múlt emberei; megélve az élet szépségét és rútságát. Sokszor kínzó fájdalmakat okoz a világunk, ám előfordul, hogy túlcsordul bennünk a végtelen öröm. Igaz, a hullámvasút csak tör felfele a felhők fölé, de egy ponton meredeken belehasít a levegőbe, aztán csak siklik a lejtőn, elhagyva a mámoros boldogságot. Így egészül ki a mindenség.

Szerettem és utáltam a könyvet úgy, ahogy az életet is szeretem és néha utálom is. A boldog pillanatok felpezsdítik a véremet, a szomorúak pedig letaglóznak. Ezek a gondolatok csak így összecsaptak bennem, hiszen a Csillagainkban a hiba nem csak egy regény. Ellentét, párhuzam, metafora, ismétlés és megannyi érzelem: Irodalmi Mű, így nagybetűvel.
Aki nem találja benne az értéket, nos az így járt. Én megtaláltam benne azt a különlegességet, amit csak kevés író tud adni. Nyers őszinteséget, humort és egy kis bizarrságot. Mert az élet már csak ilyen; nem mindig kapjuk azt, amit vártunk, ergo nem mindenkinek tetszik az, amit éppen érzékel.

„Az a különös a házakban, hogy szinte mindig olyanok, mintha semmi sem történne bennük, noha az életünk javarészt odabent zajlik. Van ennek köze az építészethez?"

Köszönöm John Green, hogy írsz! Köszönettel tartozom, hogy a Papírvárosok olvasása után a Csillagainkban a hiba nem okozott számomra csalódást! Be kell vallanom, imádom a stílusodat, és azt, ahogy a könyveid filozofálgatásra késztetnek. Köszönöm! 😊

Ajánlom mindazoknak, akik értik a metaforákat.