Manon Fargetton: A lista

Dióhéjban: négy fiatal, akiket egymáshoz sodor az élet. Üldözik őket, és végezni akarnak velük. De miért fontos ennyire valakinek négy kamasz? Erre ők is keresik a választ, és nem egy titokról kell lehúzniuk a leplet.

Gondolataim:
A fülszöveg elég szűkszavúan fogalmaz, mégis elegendő volt ahhoz, hogy nekikezdjek. Külsőre is igazán hívogató a könyv, hiszen a borítóterv, a cím és a szinopszis együttese magához csalogatja az Olvasót. A thriller részétől kissé tartottam, mert nem vagyok híve a rettegésnek. Egybevetve végül vegyes érzelmekkel csuktam be a kötetet.

Ami rendkívül erős a könyv szerkezetében, az a szemszögekre való tagolás és az idő felosztása. Hihetetlen, hogy mindössze 2-3 nap eseményei egy ilyen csekély oldalszámú kötetbe belefért. Az írónő szépen úgy alakítja a szereplők egyes "magánszámait", hogy azok a történet aktuális helyzetébe tökéletesen beleilljenek. Így módunk van megismerni a főszereplőket, akik ha nem is mind szimpatikusak, de saját személyiséggel rendelkeznek.

Ötórai uzsonna.

A történet villámgyors sebességgel halad előre, in medias res, rögtön belekezdve a sztori sűrűjébe. A karaktereinkkel együtt világosodunk fel, ahogy egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, úgy csap arcul minket is a felismerés.
Bár a történet kisadagokban kínálja nekünk az információfoszlányokat, a csattanókra viszonylag könnyű rájönni. A rejtélyek kulcsai egytől-egyig a szereplők markában vannak, mégis eltart egy ideig, míg rájönnek mindennek a nyitjára. Természetesen ez nem is alakulhatott volna másképp, hisz csak futólag, vagy sehogy se ismerték eddig egymást, a bizalmatlanságuk pedig jogos.

Fontos kiemelnem a sztori két fő zsánerét: a sci-fi szálat és a thrillert.
A sci-fi, azaz a tudományos elképzelések jelentős összetevői a könyvnek, hiszen minden ezen alapszik. Nem ez az első ilyen jellegű kötet, amit a kezembe vettem, és persze nem is teljesen ismeretlen az effajta kutatás. De mivel ebben élünk, és ahogyan fejlődik a tudomány, úgy az embereket mindig is érdekelni fogják ezek a kutatások. Tehát a megközelítése helytálló, ám csalódott is voltam kissé, mivel kevés egyediség fedezhető fel benne. Rátesz egy lapáttal, hogy a forrásmegjelölés is megmutatkozik a történetben.

"- De... de miért követnek minket? - hebegte.
- Kitűnő kérdés, Watson. A következő pedig az: mi lenne, ha elhúznánk innen?"

Nos, a thrillerről, mint műfajról ezek a szavak bukkannak fel az elmémben: borzongás, idegtépő rettegés, futkosó hideg a hátamon.. sajnos azt kell mondjam, hogy mindez meg sem közelítette a cselekmény hangulatát. Az üldözők rettenetes dolgokat tesznek, félelemben tartják a fiatalokat, ám ez nem jön át. Az Olvasó, mint külső szemlélő, nem érzi át azt a jeges félelmet, amit ezek a kölykök éreznek. Az igaz, hogy a sötét humor kellően szórakoztat, emellett igencsak jó érzékük van a szereplőknek a poénok elsütéséhez főleg a legrizikósabb helyzetekben. De, nem nevezhető a könyv thrillernek. Inkább hívnám bájos tinédzsererekről szóló, sci-fi átdolgozásnak pár gyilkos hajlamú őrülttel megfűszerezve.

A borító kétségtelenül megnyerő.

Mindemellett, a főgonosz sem igazán gonosz... és ha már gonoszról beszélünk, akkor ez a jelző azokra illene, akik meg akarják ölni a gyerekeket. Na, hát ők tényleg elmeháborodottak, és velejéig romlott pszichopaták, hisz tizenéveseket akarnak hidegvérrel meggyilkolni. Emellett, tesznek rá az ártatlan civilekre, akik azt sem tudják mire fel ez a nagy vérengzés.
Megint csak olyan életekről van szó, amiket akaratuk ellenére tettek tönkre. Miért kell az embernek ilyen kegyetlennek és nagyravágyónak lennie? Mindenki elégedjen meg a természet adta életével és ne pusztítsa azt, aki nem tehet mivoltáról.

Ez egy mai, egy-délutános könnyed olvasmány, a sci-fi és az akció elegyéből. Kicsit ismerős felállás, az írónő ellőtt már elmesélték páran ezt a sztorit, de kellemes perceket tölthetünk el általa.
Aki kedveli az X-Men-t, a Fantasztikus Négyest és egyéb szuperhősös sci-fi történetet, az ezt is kedvelni fogja.