A Vámpírnaplók sorozat
második előzménykötete, a Vérszomj sokkal jobban tetszett, mint a A
kezdetek. (Az első kötetről írt értékelésemet itt olvashatod.)
Ennek legfőbb oka az, hogy amíg A kezdetek jelenetei közül sok a vásznon is megmutatkozik, addig a Vérszomj-ban teljesen új információkat tudhattam meg a testvérpár múltjáról.
Ennek legfőbb oka az, hogy amíg A kezdetek jelenetei közül sok a vásznon is megmutatkozik, addig a Vérszomj-ban teljesen új információkat tudhattam meg a testvérpár múltjáról.
Nagyon furcsa volt úgy
olvasni Stefan-ról és Damon-ről, hogy a vámpírrá válásuk utáni első hetekben
még teljesen máshogy viselkednek, mint évszázadokkal azután. Rengeteg
változáson kellett keresztülmenniük, amíg tanultak önmaguk, de a másik hibájából is.
Más kérdés persze, hogy melyik útra léptek végül..
Érdekes a történet
alappillére, miszerint Stefan kilép a nyájas, tartózkodó emberi szerepéből és
ádáz szörnyeteggé változik. Az átváltozás hatására előfurakodik a legsötétebb
énje, a gyilkolást erénynek, az emberi életet tovatűnő tápláléknak tekinti.
Másodkézből viszont Damon, aki merészebb és tettre kész volt mindig is, most
borúsan és idegenkedve a vámpírléttől bujdos az öccsével közös rejtekhelyükön.
A sorozatból jól megszokott sunyi tekintetű, veszélyes Damon inkább meghalna,
mintsem démonná váljon. Persze öcsikéje (ahogyan Ő hívja) keresztülhúzza
számításait.
Ami felettébb feldobta
a regényt, az Lexi felbukkanása. Ez a nő tudja, hogyan bánjon másokkal, kedves
és megértő, ám de szigorú és tiszteletparancsoló. Erős jellemével könnyedebben
fel tudja hozni Stefan emberi lelkét a felszínre, ezáltal önmegtartóztatásra,
és fegyelemre sarkallja a megvadult ifjút. Ő a megfontolt vámpír, aki nem bízik
meg szinte senkiben, de főleg nem a halandókban. Nagyon kedvelem a karakterét.
Igazság szerint a
sztori fő cselekménye nem lett nagy dobra verve. Túlságosan nem is mondható
kalanddal dúsnak, de elegendő izgalommal van megtöltve. A cirkusz szót
olvasva koppant az állam a padlón, de véleményem szerint nagyon is illik egy
vámpíros történetbe. Hiszen aki elég elvetemült, az úgyis talál egyet, és
kaszál rajta jó sok pénzt. Nos, Damon-t eddig nem tudtam összeegyeztetni a
rabság és a ketrec szóval, de most már megismerhettem, mi is tette olyan
hideggé, mi volt az utolsó vér csepp a pohárban. Teljesen megértem a szörnyeteggé
válásának okait, sőt azt kell mondjam, jól is áll neki a veszély.
Összességében egy igen
kellemes olvasmánynak tudhatom be ezt a rövid történetet, hiszen válaszokat
kaptam pár kérdésemre a Salvatore fivérekkel kapcsolatban. Kiderült, hogy
Stefan-nak van humorérzéke :D, és az, hogy ez a két ifjú mennyire hasonlít
egymásra.
Ha szereted a sorozatot, ne habozz, ragadd meg a kötetet. Vérpezsdítő élményben lesz részed. :)
Ha szereted a sorozatot, ne habozz, ragadd meg a kötetet. Vérpezsdítő élményben lesz részed. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése