Dióhéjban: mielőtt Celaena a király udvarában küzdene meg a bajnoki címért, veszedelmes kalandokban vesz részt, bejárja a földeket.. és rabszolgákat szabadít fel. Ez pedig elindítja a lavinát, hiszen aki megszegi mestere parancsát idővel elnyeri büntetését.
Gondolataim:
Nos, amikor belekezdek egy sorozatba, ami nagyon tetszik,
akkor elég nehezen tudom megszakítani az „olvasási láncot”. De most félig-meddig mégis megtettem, hiszen az Éjkorona után az előzménykötet
jelent meg évszám szerint, szóval arra a döntésre jutottam, hogy „úgy olvasom
végig az Üvegtrón - sorozatot, mintha nem csücsülne már a polcomon a
folytatás”. Így utólag nem bántam meg a döntésemet.
Örülök, hogy egy könyvbe sűrítették az öt novellát. Ami a
legjobb az egészben, hogy folytatólagos és egy cselekedetből eredezteti a
következményeket. Ez a fiatal, vadabb Celaena az az igazi orgyilkos, aki
Adarlan koronázatlan királynője. Kissé még gyermeteg, érezni rajta a fiatal
frissességet.
Ilyen kiegészítő köteteknél elsősorban a szereplőket vizsgálom,
hogy bepillantást nyerjek egy karakter még kiforratlan, másmilyen személyébe,
milyen volt akkor, amikor még nem a palota falai között élt. Ám az írónő
mindemellett egy aprólékosan kitalált cselekménysort is felvonultat, ami
roppant izgalmas még úgy is, hogy tudom a jövőbeni fejleményeket. Együtt
izgultam Celaena-val minden küldetésén, hogy hogyan menekül meg, kivel
találkozik, és miként alakítja kapcsolatait.
A legérdekesebb számomra az, hogy még ezen a pár novellán keresztül is képes a jellemfejlődésre; kalandjai során csak úgy issza magába a különböző fortélyokat és tudást, megismerkedik számos érzéssel – amik nem mindig pozitívak – ennek ellenére tovább küzd az életben maradás érdekében.

Akiket kiemelnék, azok a (nem mindig) névtelen mellékszereplők.
Celaena minden egyes fordulóponton megismerkedett egy karakterrel, aki valamit
adott Neki. Nem Arobynn-re és a számtalan drága ajándékára gondolok, hanem a
kocsmáros lányra, a kereskedőre, Ansel-re, a néma mesterre és annak
fiára, a bűnözőkre, akik mind-mind hozzátettek a lányhoz egy-egy darabot, ami a
későbbiekben nagy hasznára vált.
Ha már karakterek, akkor Sam felett lehetetlen elsiklanom.
Ez a fiú is hamar kényszerült érettségre, a felnőtté válásra és a
felelősségvállalásra. Tiszta szíve megpecsételte sorsát.
Az Ő és Celeana közötti kapcsolat nagyon szépen alakult ki, de szerintem minden úgy volt tökéletes, ahogyan az megtörtént. A lánynak ez a lökés kellett ahhoz, hogy megszilárdítsa magát, felnőjön és olyanná váljon, amilyennek az Üvegtrón-ban megjelenik. Egy kemény múltú lány, aki bármit megtenne, hogy talpra álljon és a maga ura legyen. A történtek után csak ez hajtja előre.

Ez a világ még mindig levesz a lábamról, legyen az novellás
kötet, vagy a sorozat fő eleme.
Csodálatos ábrázolás egy világról, ahol az
igazi csodát a hitványság és a birtoklás tönkretette, ahol a zsarnokokkal csak
nagyon kevesen mernek szembenézni. Tele színes szereplőkkel, akcióval és
érzések intenzív hadával. Bepillantás egy kegyetlen, ám varázslatos
birodalomba, ahol egy ravasz és gyönyörű fiatal lány a gyilkolásra kényszerül
és csak arra vár, hogy kitörjön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése