Dióhéjban: egy nő, aki kómában van. Elsa majdnem teljesen érzéketlen.. csak hallja a körülötte lévőket, de nem érez semmit fizikailag. És ezt egyedül Ő tudja. Egy férfi, akinek a testvére egy baleset miatt a kórházban gyógyul, de nem akarja látni.. neheztel rá a halálos baleset miatt. Véletlenül az 52-es szobába téved, ahol Elsa nyugodtan fekszik az ágyában. Innentől kezdve vissza-vissza tér hozzá..
Gondolataim:
Sokaktól hallottam már, hogy ez a könyv nagyon megnyerő. Azt kell mondjam, igazuk volt.
Jóllehet, elég rövid terjedelmű; bevallom olvastam volna még a történetet, amikor annak utolsó mondatához értem.
Többen megjegyzést tettek a borítóra, pedig szerintem illik a történethez. A lány fakó arca, hiszen Elsa kómában van, a sötétség mögötte az érzéketlenség szimbólumaként elfedi a képi világot és a szeme pedig pontosan olyan, mint a gleccserek jeges kékje. Engem megnyert magának, kívülről-belülről.
Igazán jó felépítése van a könyvnek, a felváltott szemszögű fejezetek szükségesek voltak, hogy mind Elsa-t, mind Thibault életét megismerhessük. Alapból a témaválasztás nagyon különleges, kicsit úgy éreztem, mintha a Ha igaz volna... (eredeti címén: Just Like Heaven) film átgondolt változata lenne, ami nálam garantáltan piros pontot érdemel, hiszen ez az egyik kedvenc romantikus filmem.😊
Amit jelentősen fontosnak tartok a műben, az a mélysége. Az élet pici örömei, a családalapítás, a szerelem, a felelősség vállalás, a kitartás, és még rengeteg rettentően fontos aspektusa az életnek mind helyet kapnak ebben a rövidke történetben.