2017. április 23., vasárnap

Renée Carlino: Sweet Thing - Te édes!

Dióhéjban: Mia Kelly tehetséges zongorista, aki zenei karrierjének építése helyett inkább egyetemre ment diplomát szerezni. Apja halála után New York-ba repül, hogy megtalálja az útját az életben, és hogy átvegye apja kávézóját. Amikor váratlanul összetalálkozik Will-el, a szenvedélyes gitárossal, megkérdőjelezi eddigi nézeteit a zenével kapcsolatban. Vajon Mia megtalálja végül az utat a boldogsághoz?

Gondolataim:
Maga a történet mély érzelmeket vonultat föl, mégis egy könnyed cselekménybe fűzve közli azt. Mia csak most szembesül az élettel; apja halálával a gyász, a szomorúság és a magány is megkörnyékezi. Mindeddig játszi könnyedséggel vette az akadályokat, hiszen főiskolásként legfőbb célja a diploma volt, szívügyekkel, családdal nemigen foglalkozott. Ám, ahogyan a való élet teszi mindenkivel, neki is keresztülhúzza a számításait.

Ahogy említettem, a történet gördülékenyen halad előre, ezért is olyan könnyű olvasni. Általában az effajta sztorik fő koncepciója az Olvasók szórakoztatása, ami ennél a kötetnél is jelentkezik. De, mindezek ellenére, elmondhatjuk, hogy komoly tanulságot, életbölcsességet hordoz a lapjai között.

A romantikus szálban semmi különös nem volt, egy teljesen átlagos YA szerelmi történet. Annak ellenére, hogy merőben meghatározza a cselekményt, a fő hangsúly mégis Mia életének változásain van. Persze Will rengeteget hozzátesz mind ehhez, de a boldogságuk nem útitársként jelentkezik, hanem célként lebeg a szemük előtt. Csalódások és vívódások árán rájön arra, mit is szeretne végül elérni.
Mia egy hétköznapi lány, aki sok hibát halmoz fel. Döntésképtelen, és sokszor megbántja a körülötte lévőket, de alapjáraton nem rosszindulatú. Mivel éppen egy olyan fázisban szemlélhetjük Őt, amikor semmi sincs rendben vele, érzelmek rettentő széles választékát élhetjük meg általa. Emóciói hullámvasútján száguldozik a mű egésze alatt, ami érdekessé teszi a történetet.
Nehéz kilépni a való életbe, megtalálni azt, ami igazán számít és továbblépni a múlton. Kissé hisztérikusan és önzőn viselkedik, ám szerencséjére nagyon jó barátok veszik körül, így nem marad egyedül. Harmóniáját Will egészíti ki, aki egy hatalmas lelkületű, tiszta szívű férfi, humorral és zenei tehetséggel megáldva. Ő teszi jobbá a lányt, és döbbenti rá arra, mi is az igazán fontos.

Forrás: Flickr.
"Meg kell találnod az összhangot a szíved és az eszed között… akkor meghallod majd a lelked muzsikáját."

A könyv több kérdést is felvet.
Nőnek lenni egyenlő-e családanyának lenni? Természetesen nem feltétlenül. Akkor egy karrierista, magányos de önálló személlyel azonosítható be? Akár, de ez sem helytálló. Meg kell találnunk a középutat, és persze, hogy nekünk mi az ideális.
Nyomjuk el a szenvedélyünket, temessük el magunkban mélyre? Feltétlen közgazdaságból keressük a kenyerünket, mert arról van papírunk? Mindent tegyünk úgy, ahogy azt a társadalom elvárja tőlünk? Nem. Tegyük azt, amire tényleg vágyunk, hiszen mit ér a pénz, ha nincs boldogság a szívünkben!?
Nos, természetesen mindenki a saját életének kovácsa. Döntse el saját magában, hogy miként szeretne élni, mit vár majd magától és párjától.

A tervek, célok eléréséhez az kell, hogy higgyünk magunkban, és biztosak legyünk döntéseinkben. Főszereplőink rögös utakon járják ugyanezt az ösvényt, csalódással, szeretettel és kolosszális felismerésekkel.

Fontos megemlítenem a zene és a kávézó lényegességét a történetben. Elsősorban Mia apját szimbolizálja, de hozzátesz a lány művészi beállítottságához és a baráti köréhez. A zene szeretete nagyon is érződik, a rengeteg szám és rögtönzött „előadás” kellemes hangulatot teremt. A kávézók pedig számomra mindig otthonos érzést keltenek, főleg a retro stílusú, különc helyek. Sajnáltam,
hogy nem kapott nagyobb jelentőséget, de így is örömmel olvastam az ott lezajló eseményeket.

"A hosszú intró után felismertem a Sweet Thing című dalt, amit Van Morrison az édes kedveséhez írt."

Egy élvezhető, humoros romantikus történet, tele döntésekkel és megpróbáltatásokkal. Könnyed olvasmány a hétköznapokra, de ha egy kicsit a sorok mögé tekintünk megtalálhatjuk benne a valóságos értéket.

Az élet tele van sorsszerű találkozásokkal, megrendítő érzelmekkel és meghatározó döntésekkel. Minden csak azon múlik, hogy milyen perspektívából tekintünk a dolgokra és hogy mennyire vagyunk harmóniában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése