Én, a hegyek szerelmese...

Sziasztok! :)

Ma egy olyan bejegyzéssel érkeztem, ami személyes hangvételű, mondhatni élménybeszámoló. Az elmúlt napokban olyan élményekben volt részem, amelyeket eddig csak könyv formájában élhettem át, ugyanis ilyen kalandokkal csak olvasmányaimban találkoztam eddigi életem során.
       Pontosan három napja utaztam el Erdélybe, aminek szépsége felülmúlta minden elképzelésemet: hófödte hegyek és égbe nyúló fenyőfák vesznek körül, gyönyörű összképet alkotva.
(Aki követ Instagramon, már láthatott pár tájképet, amiket posztoltam a 'Napom'-ba, és a 'feed'-embe.) Szerintem sosem láttam még ennyi havat egy helyen, és ekkora hóviharban sem utaztam még soha.
Nem is beszélve a hely, a természet hangulatáról, csodájáról...

Szerdán reggel indultunk, és rögtön késésben is voltunk - mert mindenki elaludt. Ezen a tényen könnyedén továbblépve az utunk bökkenőmentesen alakult, egészen sötétedésig, amikor is akkora hóvihar kerekedett, hogy a közlekedés itt-ott elakadt. Én egész úton idefelé olvastam John Green és David Levithan: Will &Will-jét, amit természetesen ki is olvastam. :D Időnként készítettem pár képet az ablakon keresztül, mert szépséges, havas tájak mellett suhantunk el, na meg persze váltottam egy-két szót utastársaimmal is.
       Ahogy az előbb említettem: nem volt olyan békés a közlekedés késő délután és estefelé.
Akkora hóvihar kerekedett és olyan szinten esett a hó, hogy a kocsi ablakán ki se lehetett látni. Hatalmas pelyhekben, sűrűn hullott a hó, szinte vízszintes irányban. Gyorsan növekedett a hó magassága, így az utakon, és főként az emelkedőkön leálltak a teherautók, amiket ki kellett kerülni, és arra is figyelni kellett, hogy hasonlóan a többi járműhöz, mi ne legyünk a hó áldozatai. Ez persze merőben megnehezítette az utat, és le is lassította: este 6 óra helyett, éjfélkor értünk a szállásra.

Tehát majdnem egy napig utaztunk, ami alatt számos teherautót előztünk meg a legnagyobb hóviharban, de a legtovább 'egy kis akadály' tartott fel minket közvetlenül a cél előtt.
       Ugyanis a szálláshoz egy újabb emelkedőn kellett felkapaszkodni az autóval, ami talán nem okozott volna gondot, ha a leesett hó és havas eső nem fagy meg. Ezért még tovább tartott az út, de végérvényben épségben és boldogságban érkeztünk meg. :)

Ez a kicsit sem unalmas szerdai nap egy történetre emlékeztetett. Még decemberben olvastam John Green - Maureen Johnson - Lauren Myracle: Hull a hó című novellás kötetét, amiben az író-trió három novellája szerepel. (Megjegyzés: nem írtam értékelést a könyvről, de egy hóeséses napon mindenképp ajánlom, hogy olvassátok el! :)
A történetek összefüggnek egymással, ám amit felidéztem magamban ezen a kalandos úton, az kedvenc íróm, John Green sztorija volt: A pomponisztikus karácsonyi csoda. Na, nem a pomponlányok miatt, és még annyira sem a karácsony miatt hanem a három jó barát különös kiruccanása miatt.
       Dióhéjban arról szól a novella, hogy a három fiatal a legnagyobb hóban nekiindul a dombtetőnek az egyik főszereplő, Tobin családi autójával. Persze, állandóan visszagurulnak, nem tudnak feljutni, míg nagy erőlködések árán megbirkóznak a nehézséggel. Ezután pedig csak még kellemetlenebb akadályokba ütköznek: a kocsi beadja az unalmast, a hidegben majd meg fagynak, és mégis töretlenül küzdenek, hogy elérjék a kitűzött céljukat. Izgalmas, felettébb vicces, és édes történet, amit jól esik ilyen ítéletidőben felidézni. :)

A kis könyves kitérő után folytatnám az élménybeszámolómat. :D
A csütörtök és péntek is autózással telt, ám teljesen más indíttatásból, mint az előző napon. Bejártuk az erdélyi havasok kanyargós útjait a hegyekben, ami fantasztikus élménynek bizonyult.
       Bármerre néztem csak hegyek, erdő, és hó vett körül. Ezernyi fenyő között, a hideg és tiszta hegyi levegőt szívva úgy éreztem, megtaláltam magamat. Abban a mondhatni magányban, abban a tökéletességben, ami körülölelt, úgy éreztem önmagammal, a gondolataimmal lehetek. Egyszerre éreztem át a természet békességét és a szilaj vadságát, erejét, szabadságát. Olyan kettős érzés volt ez, ami teljességgel pozitív gondolatokat ébresztett bennem.

Már egy jó ideje húz a szívem a hegyek és az erdők felé, teljességgel imádok ilyen témájú fényképeket nézegetni az Interneten. Eddig nem értettem, miért vonz ennyire a természet eme csodája, de mostanra már megértettem: a vadon magányát, harmóniáját, szabadságát, és tökéletességét bálványozom tudat alatt is. És komolyan mondom: harmadik napja nézem folyamatosan a végtelennek tűnő, sűrű erdőt, és a magasra törő hegycsúcsokat, de őszintén nem tudok betelni a látvánnyal és az érzéssel.
       Amikor látom a hófödte fenyveseket, a lassan csörgedező, itt-ott jég borította patakokat, és a gyönyörű hegyeket s völgyeket, akkor jogosan érzem azt, hogy megtaláltam a lelkem egy darabkáját. Az egész hely semmihez sem fogható szépséggel és békességgel van megáldva, amit látni, és még inkább átérezni: csodálatos. Ezért gondolom úgy, hogy talán mi, emberek nem vagyunk tökéletesek, de a természet igen. :)

Tehát nem csak a látvány és az élmények nyűgöztek le, hanem az egész kirándulás érzelmileg is
magával ragadott. Most már biztos: egyszer megcsináltatom azt a tetkót, ami hegyeket és erdőt ábrázol! :D
(Rengeteg szuper ötletet találtam Pinterest-en, ITT megleshetitek.)

Amikor a kanyargós utakat jártuk a hegyekben akaratlanul is eszembe jutott egy könyv, ami a havas erdőkben játszódik.
Becca Fitzpatrick: Black Ice - Tükörjég című regénye ugyan egy gyilkosságról, és leginkább túrázásról szól, azért merőben köze van a mostani helyzetemhez. Mert ha esetleg elakadtunk volna az erdőben térerő nélkül, akkor nekünk is túlélővé kellett volna válnunk, mint a sztori főszereplője, Britt. :D

És legkevésbé sem szeretnék szembe kerülni egy medvével, mi több a jéghideg erdőben éjszakázni, de azért eljátszottam a gondolattal, mi lenne ha... Ilyen az, ha az ember túl sokat olvas és egyszer kiszabadul a vadonba. :D A könyv nem lett a kedvencem, de nagyon élveztem az olvasását, ha másért nem, akkor a hegyekkel, erdőkkel övezett környezetéért. A könyvről az értékelésem ITT olvasható. :)

Remélem tetszett nektek ez a kis élménybeszámoló a gondolataimmal és érzéseimmel megfűszerezve! :)

Kívánom, hogy Ti is hasonlóan különleges és szép élményeket éljetek át! Találjatok rá arra a helyre, amely közel áll hozzátok, és ahol olyan békességet éreztek, mint én a hegyekben! :)

Szép napot kívánok,
Tina. :)

A fényképeket én készítettem. :)