Sarah J. Maas: Empire of Storms - Viharok birodalma

Dióhéjban: Aelin sok veszélyt élt már át, de amilyen sötétség fenyegeti most, az semmihez sem fogható. Gonosz erők gyűlnek a kontinens szívében, és Ő az utolsó csepp varázserejéig harcolni fog a népéért, az igazságért.
A lebilincselő események úgy cikáznak, mint a villámok: az írónő egy percre sem hagyja az Olvasókat, hogy unatkozzanak. Feszült szóváltások, véres harcok, megrendítő titkok, és imádni való szerelmek szövevénye ez a történet, amit az első perctől imádtam. Újra egy fantasztikus élményben volt részem, ahogyan azt az eddigi kötetektől megszokhattam (--> az Üvegtrón-sorozat korábbi részeiről az értékelésem ITT elérhető).

Gondolataim:
Nagyon-nagyon vártam már az ötödik részt, főképp azért, mert az Árnyak királynője hihetetlenül eseménydúsra sikeredett. Tehát már tűkön ültem, mikor kerül kiadásra nálunk is az Empire of Storms, és próbáltam nem lespoilerezni magamnak a csattanókat. :D
Amikor novemberben előrendelhetővé vált a Könyvmolyképzőnél gondolkodás nélkül megrendeltem, és reménykedtem, hogy még 2017 folyamán megérkezik hozzám. Nagyon szerencsés voltam, ugyanis Karácsony előtt befutott a gyönyörű könyv. :)

Annak ellenére, hogy már rég óta vártam az olvasására, próbáltam minél tovább húzni az időt, minél lassabban olvasni, ugyanis a befejező részig még rengeteget kell várni. Így két hét alatt olvastam ki, és elmondhatom, csodálatossá tette azt a két hetet a Viharok birodalma.

Na, de hogy ne csak össze-vissza fecsegjek a könyvről, most leírom a gondolataimat, érzéseimet a történetről is. Ugyanis van mit megemlítenem róla. ;)

776 oldal talán sokakat megrémiszthet, de nem kell félni: unalomnak nyoma sincs. Ahogy azt már Sarah-tól megszokhattuk, a cselekmények gyors egymásutánban követik egymást, és sosincs megállás, a szereplőknek idejük nincs a pihenésre. Fizikailag és érzelmileg is megterheli őket a közelgő háború, és a mindennapos harc a sötétség erejével.
       Számtalan csata elevenedik meg előttünk, ahol tündérek, alakváltók mágikus erejükkel küzdenek végső leheletükig a valg katonákkal szemben, és boszorkányok wyvernjeiken száguldva csapnak le az ellenségeikre. Tehát van kaland bőven, immár Aelin egy egész csapattal csap le a zsarnokságra.

„A királynő udvartartása nem csupán megváltoztatja a világot. A világ újjá fog születni."

Végre számtalan régi titokra derül fény; Elena rendesen kicsapja a biztosítékot meghökkentő múltbéli eseményekről lerántva a leplet. És nem csak Erilea világáról derülnek ki piszkos titkok: karaktereink múltját is sötét foltok lepik el. Legyen szó Aelinről, Manonról, na meg nem is beszélve a Tündérkirálynőről, Maeve-ről... Sarah J. Maas meghökkent, és levesz a lábadról!

Most tudatosult bennem először, hogy Sarah J. Maas milyen ügyesen éri el a kettősséget: egyszerre imádom, és gyűlölöm az írónőt.
Olyan szépen lefesti a világot, a szereplőket, a karakterek vívódásait és érzelmeit. Energiával telített csaták elevenednek meg előttünk, szinte látva a vért és a megtört embereket körülöttünk. Tényleg, fantasztikus az a tehetség, amivel a drága írónő meg van áldva.

Jobb felső sarokban az új kaktusz-családtag,
akit Aelinnek neveztem el. :)

Ám, ezt a csodálatos képességét felhasználja szenvedtetésre is, ugyanis amennyi gyötrelmet és fájdalmat kell átélnie a szereplőinek, az borzalmas. A szívem szakadt meg egy-egy karakter személyes bánata miatt, és átkoztam az egész könyvet, hogy „- Miért, ó, miért kellett most ezt tenni szerencsétlennel?"
De miután kitomboltam magamat, és lenyugodtam rájöttem: ahogyan a való életünk sem mindig szivárvány és csillámló unikornis, úgy Erilea varázslatos tája is sokszor viharos és unikornis szarral borított. Megpróbáltatások, veszteségek és érzelmi problémák övezik a szereplők életét úgy, mint ahogy a miénket is.

A kalandokkal tarka történetben itt-ott fellelhetőek a valóság apró mozzanatai, amik csak fokozzák a sztori színvonalát.

„A világot (...) az álmodozók fogják megmenteni és újjáépíteni." - Aelin

Amit még kiemelnék az a karakterek személyiségfejlődése.
Aelin immár egy igazi nővé érett királynő, aki rátermett és bátor, továbbá emocionálisan is sokkal kiforrottabb. Párjával, Rowannel igazi lelki társak, akik tökéletesen kiegészítik egymást: a romantikus pillanataik elragadóak voltak.
Aedion ez alkalommal viszont sokszor idegesített, nem értettem vele egyet, és többször csak bámultam a soraira meredten, ugyanis teljesen megváltozott az előző részekhez képest.
Ugyanúgy Dorian herceg is megváltozott, aki viszont pozitív irányt vett. Na, igen. Dorian Havilliard egy harcra kész férfi lett, sajnálom, hogy kevés jelenet kapott.
És az én drága Manonom is lényegesebben kevesebb időt kapott a kibontakozásra, de amit láthattam belőle, az fantasztikus élmény volt. :)
Nagyon megkedveltem Elide és Lysandra karakterét is, mindkét lány nagyon erős lélek.
Maeve és Erawan még mindig ugyanolyanok, tehát Ultra Mocsok Gonosztevők. Hazudnék, ha azt állítanám, utálom őket: kellenek a velejéig gonosz szereplők a történetekbe. De azért remélem, az igazság győz felettük.
Na, és a végére hagytam a személyes új kedvencemet: Lorcan Salvaterre-t. Tudom, az Árnyak királynőjében nagyon rohadék volt, és utáltuk, mert Aelin ellensége... de most megkedveltem. Olyan titokzatos, sötét, és mégis imádni való személyiség. Az egyik legkülönlegesebb karakter, aki annak ellenére, hogy elkövetett nem egy hibát, bízom benne, hogy jobb, szebb jövője lesz. Lehet csak én gondolom így, de nem tudom nem szeretni. :)
[Spoileresen a karakterekről ITT olvashatsz.]

Elide és Lorcan beszélgetnek:

„(...) - Szerintem a szerelem boldoggá teszi az embert - mondta Elide, és az anyjára és az apjára gondolt, milyen gyakran mosolyogtak és nevettek, hogyan néztek egymásra. - A legjobbat hozza ki belőled.
- Azt akarod ezzel mondani, hogy rám egyik se illik?
- Szerintem te nem tudod, mi a boldogság."

Összességében újból egy fantasztikus élményben volt részem az Üvegtrón-sorozat által. Még mindig lenyűgöz a világa, annak történelme, a karakterek egyénisége, és az a rengeteg titok és csata, ami ebbe a csodálatos könyvbe belefér.