2017. november 19., vasárnap

The Tea Break Award, azaz A Teaszünet Díj

Egy bloggernek mindig is hatalmas megtiszteltetés az, ha kap visszajelzéseket az olvasóitól. Legyen az pár kedves szó, építő kritika, egy lájk a bejegyzésére, a blog rendszeres követése, és még sorolhatnám. Volt már részem hideg-meleg véleményben, de nagyon örülök annak, hogy nagyrészt pozitív megjegyzéseket kapok Tőletek. Igaz, még nincs egy éve, hogy elkezdtem írni a gondolataimat a Lapok közé rejtőzve bloggereként, de már most rengeteg örömöt szerzett nekem az írás, a többi blogger társam, és Ti, Olvasók! :) Köszönöm nektek!


A napokban pedig a szívem egy picivel gyorsabban kezdett dobogni, amikor megláttam, hogy blogger díjra jelöltek!
Nem másra, mint ami a címben is olvasható: A Teaszünet Díjra. Szuper érzés, hogy Thea a :): your choice bloggerinájának kezdeményezése már sok-sok bloggert megilletett, köztük engem is, és a sornak még nincs vége.

Hozzám egy kedves könyvmoly-társam juttatta el, akivel közös történetünk is van - igaz tulajdonképpen csak virtuálisan (és levélben) tudtunk kommunikálni.
A szóban forgó bloggerina a Magamban beszélek blog írója, Freakin Mockingbird. Innen is üzenem, hogy menő blogger nevet választottál! ;)

       Köszönöm szépen a jelölést, s bár a díj szabályzata nem mondja ki, hogy írjunk pár jó kívánságot a díj átadójának is, most én mégis ellátlak egy adag kedves szóval.
Kívánom Neked, hogy maradj mindig ilyen kreatív! Ez egy olyan tehetség, amit senki sem vehet el Tőled, hiszen a lelkedből fakad. Megéri a sok energia, én drukkolok a képzőművészetihez! ;)
Sose téveszd szem elől az álmaidat, ne hagyd, hogy mások elvegyék Tőled a kedvet akár a kreatív alkotástól, akár a blogolástól! Mély pontok mindig is lesznek... de tudom, hogy mindezt áthidalod.
Mindig csak előre, büszkén! Az erő ott van Benned, a céljaid pedig előtted. :)
Még egyszer, köszönöm a dicséretet, és a szép szavakat.. meglepett és felvidított egyben! :)
„...az illúziók egyszer úgyis szertefoszlanak."
- saját gondolat


ÉÉÉÉÉS JÖJJENEK A KÉRDÉSEK:

1. Mi a kedvenc ünneped, és miért?
Már az első kérdésre rohadt nehéz válaszolni. :D Tulajdonképpen nincs kedvencem, és egész jól megvagyok minden ünneppel (kivétel a Húsvéti szokásokkal) de ha már így 'meginterjúvolnak' választok.
Kettőt mondanék, méghozzá kettő olyat, ami elég közel van egymáshoz.
       Az egyik a Halloween, aminek a hangulatát nagyon szeretem. A jelmezek, és a misztikus filmek közel állnak a szívemhez. Nem is csoda ez annak, aki rendszeresen követi a blogomat, hiszen egy Halloweenre Hangolódva sorozatot is indítottam október végén. Akit érdekel, kattintson és ITT elérheti. ;)
       A másik a Karácsony, amit azért szeretek, mert meglephetem a szeretteimet. Kisebb korom óta imádok mosolyt csalni azoknak az arcára, akik fontosak nekem. Fejben már most tervezgetem, kit mivel fogok meglepni.


2. Meséld el a legkedvesebb gyerekkori emléked!
Rengeteg szép emlékem van kiskoromból, és őszintén nem nagyon tudok kiemelni egyetlen egyet.
Most kicsit csalni fogok, ugyanis nem teljesen egy, kimondott emléket osztanék meg.
Van egy velem egykorú unokatesóm, Őt Alexának hívják (remélem nem haragszik meg, hogy felhasználom a nevét :D).
       Ahogyan visszaemlékszem, 10-11 éves korunktól kezdve rengeteg játszottunk együtt; vicces videókat készítettünk - tulajdonképpen tudatlanul figuráztuk ki a médiát. Bakis híradósokat alakítottunk, playback-elve X-faktor versenyzőként táncoltunk, Barbie-babákkal játszottunk el gyilkossági eseteket, és egyszer még a jól ismert Szulejmán sorozat szereplőit is megelevenítettük a babákkal. És ez csak a jéghegy csúcsa: minden hétvégén együtt aludtunk, amit lehetett, kiparodizáltunk, tehát rengeteget nevettünk, és imádtam ezt az időszakot.
Ám, lassan kinőttünk a babázásból, egyre kevesebbet aludtunk együtt, és végül csak családi összejöveteleken találkoztunk.
       A hetekben pedig lehetőségem volt megnézni egy több, mint tíz éves szülinapi felvételt, amin épp a hatodik életévemet töltöttem. A (VHS kazetta) felvételen jól látszik, ahogyan kézen fogva pörgünk-forgunk, egymásra ugrálunk, és ölelgetjük egymást. Bevallom, nem is emlékeztem, hogy ennyire szerettük egymást már akkor is... megmosolyogtató élmény volt látni a még óvodás képünkön azt az önfeledt vigyort. :)

     Amint azt feljebb is írtam, ez a nagyon nagy kötelék már nincs meg köztünk. Nem mondom, hogy nem hiányolom - mert igenis szuper volt minden perc - de valamilyen szinten várható volt. A középiskola új barátok, kapcsolatok helyszíne, nem csoda, hogy rengeteg barát veszi Őt körül. És én ennek örülök, mindig is társasági személyiség volt. :)
Persze attól még beszélünk néhanapján: ha összefutunk a suli folyosóján, és ha valami eszünkbe jut írunk chat-en egymásnak. De ez már nem ugyanaz. Ezért is választottam ezeket az emlékeket... jó visszagondolni a sok baromságra, amit kitaláltunk.


3. Ha bevezethetnél egy új tantárgyat a suliban, mi lenne az, és miért?
Ami nekem nagyon tetszik, és több iskolában is tanítják, az az életvitel, és a barkács-órák. Úgy gondolom minden általános iskolában, és középiskolában/gimnáziumban is be kéne vezetni olyan órákat, ahol a diákok sütnének, főznének, barkácsolnának, azaz ház körüli tevékenységeket végeznének. Erre azért is lenne szükség, mert nem biztos, hogy minden szülő tud annyi időt szánni ezekre a tevékenységekre, hogy azt gyermeküknek is megtanítsák. Továbbá, valami ténylegesen hasznosat is tanulnának a diákok: a mértékegységeket, a különböző szerszámok használatát gyakorlatiasan tudnák alkalmazni a mindennapi életükben.
       Véleményem szerint nem lenne hülyeség heti minimum egy órában különböző fogások elkészítése, és tárgyak megjavítása. Fiúknak, lányoknak egyaránt érdemes megtanulni főzni, ami egy szuper kiindulási pont, mivel egyszer kirepülnek a családi fészekből. A barkácsolás, egyes tárgyak megjavítása is számottevő tud lenni az önállósodásban, nem is beszélve az egyre kevesebb szakmunkásról. Egy fúró, vagy kézifűrész használata már nagy segítség: ne kelljen minden egyes probléma felmerülésekor kihívni a szerelőt. Megint más kérdés, hogy az ÁNTSZ mit szólna a sütéshez-főzéshez (kiindulva abból, hogy tavaly azért nem lehetett a sulinkban Adventi-sütivásár, mert nehogy valaki megbetegedjen - holott eddig semmi probléma nem volt belőle), és a túlféltő szülők, meg a tanárok, akik nyilván nem akarják, hogy egy esetleges sebesülés miatt őket vonják felelősségre. Pedig abban biztos vagyok: lenne értelme ezeknek az óráknak.


4. Hiszel a fiú-lány barátságban? Miért (nem)?
A serdülőkorom nagy része ekörül a kérdés körül forgott. Általános iskola felső tagozatától foglalkoztat ez a kérdés, és talán a mai napon már tudok rá ésszerű választ adni.
       Úgy gondolom, kisgyermekkorban lehetséges. Amíg az ember 10-11 éves nem lesz, gondtalanul barátkozhat fiúval, lánnyal - de az barátság lesz, és semmi több.
A tinédzserkortól, olyan 12 éves kortól már kíváncsiak a gyerekek. Onnantól kezdve nagyon ritka az, hogy szerelmi érzések nélkül lenne fiú és lány között barátság.
       Ez az „egyik fél többet érez barátságnál" szerintem végigvezet a középiskolán is (tapasztalataim szerint) és valószínűleg még a felnőttkorban is kialakulhat ilyen kapcsolat. Mégis úgy látom a környezetemben, hogy felnőttek között gyakoribb a férfi-női baráti viszont. Bár, megint más kérdés, hogy az már nem fiú-lány barátság, hanem felnőtt, férfi és nő közötti, csak barátság alapú kapcsolat.
Szóval a válaszom igen is, meg nem is.. nekem eddig nem volt olyan barátságom fiúkkal, amiben az egyik fél ne érzett volna többet. Persze ezt „kinőheti" később a kapcsolat, de attól még nem mondanám, hogy 100%-osan létezik a két nem közötti barátság.
Nektek erről mi a véleményetek/tapasztalatotok? Írjátok meg hozzászólásban! :)


5. Milyen szuperképességet választanál magadnak, ha bármit választhatnál?
Az első, ami eszembe jutott, az a repülés volt. De gondoltam: "- Áh, nézzük meg mi illene hozzám egy Internetes teszt keretein belül!" Kitöltöttem, és a repülés jött ki eredményül. :D Tehát még tudat alatt is a repülésre vágyom. Ha esetleg Te is kitöltenéd, ITT eléred a tesztet.
És őszintén belegondolva, képletesen tényleg vágyom rá. Vágyom a szabadságra, a felfedezésre, az elrugaszkodásra a Földtől. Mondjuk szépséges szárnyakkal, amik a erővel tele törnének az ég felé.


6. Neked mit jelent a blogolás? Mióta csinálod? Miért kezdted el?
A Lapok közé rejtőzve 2017. február 1-jén nyílt meg, aminek előzménye egy unalmas ügyvitel óra, amin valamilyen ügyiratot kellett írni, csak nekem épp nem volt hozzá kedvem. (Úgy is gyakoroltuk negyvenhétszer, szóval negyvennyolcadikra is ugyanolyan jól ment volna.) Ezért kinéztem az ablakon a sűrűn hulló, fehér hópelyhekre, és azon tanakodtam, el kéne indítanom egy blogot. Még aznap délután meg is csináltam, és ismerkedtem a Blogger funkcióival.
       A "Miért?"-eket kár is feszegetni: szerettem volna egy olyan helyet, ahol a véleményemet kifejthetem bármely témában. :)
Számomra a gondolataim szabadságát jelenti. Arról írok, ami épp eszembe jut: kifejthetem a gondolatmenetemet több oldalban, és ahogy tapasztalom, vannak, akiket érdekel is. :) Megoszthatom könyves élményeimet, társaloghatok különféle témákban, valamint számos bloggerrel kommunikálhatok.


7. Hiszel a szerelemben első látásra?
Ez egy nagyon támadható kérdés. :D
Ugyanis két külön dolog hinni benne, és tudni a létezéséről. Én még nem tapasztaltam ilyet, tehát csak hihetek a valószerűségében.
Az "első látás" pedig lehet:
  • egy kép az Interneten,
  • egy személy egy társaságban, akit messziről figyelünk meg, esetleg rámosolygunk,
  • és lehet egy olyan illető, akivel először találkozunk, beszélgetünk vele, és beleszeretünk.
Az elsőben egyáltalán nem hiszek, míg a másodikban úgy nagyjából. De ha már valakit meglátok, aki szimpatikusnak tűnik, akkor sem esem szerelembe. Maximum rettentő kíváncsi leszek a személyre, és meg akarom majd ismerni.
A harmadik eset pedig végül is megtörténhet. Egy hosszú, személyes beszélgetés szerintem válthat ki mélyebb érzelmeket. Ha valaki az első látásra szerelem említésekor az effajta "első látásra" céloz, akkor még egyet is tudok érteni, és hiszem, hogy létezik ilyen.


8. Mi a véleményed a kötelező olvasmányokról? Szereted őket, vagy inkább változtatnál rajtuk? Ha változtatnál, mit ajánlanál?
Hehe, hát... nincs mindegyik az ínyemre, fogalmazzunk úgy. :D
Őszintén, van, amit elolvasok - azt, ami érdekel. Ami nem, annak csak az összefoglalóját olvasom el. Viszont ha egyszer emelt szintű magyar érettségit akarok tenni, akkor kénytelen leszek behozni az összes elmaradásomat.
       Változtatnék rajta, mert úgy gondolom, kell a frissesség. Egyik iskolatársammal beszélgettem pont erről, és arra a következtetésre jutottunk, hogy kéne egy kis kortárs irodalom a kötelezők közé. Persze nem azokra a regényekre gondolok, amiket kifejezetten szórakozásból olvas az ember, hanem azokra, amik elgondolkodtatnak, és felvetnek morális kérdéseket. Például John Green-t szívesen adnék a diákok kezébe.

Ennyi lett volna a válaszolósdi, köszönöm, hogy ilyen érdekes, fontos kérdéseket kaptam! :)

És akkor jöjjön az én jelöltem...
DOBPERGÉS!

Miután a jelöltemet lecsapták a kezemről (ketten is :D) ezért másik szerencsést kellett választanom. Nem agyaltam túl sokáig: biztos voltam abban, hogy egy 'könyvmolytárs bloggert' fogok választani. Így a jelöltem nem más, mint Niitaa a Niitaabell Világa bloggerinája. :)
       Azért is választottam Őt, mert Moly.hu-n elég régóta követem, és az értékelései mindig jól kifejtettek, ésszerűek. Több könyvet olvastam már az ajánlására, amik rendszerint tetszettek. És bár nem mindig olvasom az értékeléseit, de amelyiket elolvasom, abban megbízok. Például Tara Altebrando: A távozás című regénye május óta várólistás nálam, és amint újra meglátom a könyvtárunkban, el is hozom :)
       Szeretem a stílusát, ahogyan ír. Szimpatikus azért, mert ha bármikor felteszek Neki egy kérdést egy-egy könyvről, akkor kedvesen és lelkesen válaszol. Ahogyan a hozzászólásokban kommunikál, mindig lenyűgöz: aranyos, rendkívül könyvszerető, és türelmes. Nagyon is illik hozzá a Csinigilinges profil kép; Niitaa egy tündéri blogger. :)
       Ha egy jó könyvre vágytok, nézzetek be hozzá! És ha esetleg nem vagytok a könyvek szerelmesei, lefogadom, hogy az értékelései olvasására Ti is kedvet kaptok egy regényhez! :)
Kedves Niitaa! :)
Az én jókívánságom számodra csupán az lenne, hogy folytasd, amit elkezdtél. Csodálatos az, amit nap mint nap egy értékelésed megírásával nyújtasz az embereknek. Gondtalan perceket és kikapcsolódást teremtesz minden bejegyzéseddel, ami meg is látszik, hiszen rengetegen olvasnak Téged. És sokan az Olvasóid közül meg is fogadják a tanácsaidat. :) Igazi értéket képviselsz minden legépelt betűddel, a bejegyzéseidre kattintók pedig minőségi tartalommal gazdagodnak. Csak így tovább előre, váltsd valóra minden álmodat! :)
Köszönöm, hogy létrehoztad a saját könyves világodat, és hogy a gondolataidat nem tartod titokban. ;)
A kérdéseim pedig a következők:
1. Moly.hu-n már a 136. olvasmányodnál tartasz a 2017-es évben. Mégis hogyan tudsz ilyen sok könyvet ilyen rövid idő alatt elolvasni?
2. Melyik az a könyv, amit minden kamaszkorúval elolvastatnál? Miért?
3. Meséld el a legviccesebb/legaranyosabb/legfurább könyvtári vagy könyvesbolti élményedet!
4. Vannak könyves tárgyaid (pl.: telefontok, ékszer)? Ha igen, mutatsz pár képet? Ha nincs, szeretnél a jövőben?
5. Meddig tart megírni egy-egy bejegyzésedet?
6. Mit gondolsz az óraátállításról? Hogyan viszonyulsz a korai sötétedéshez?
7. Közeleg a Karácsony. Inkább előre tervezel, vagy az utolsó pillanatokra hagyod a dolgokat?
8. Számodra mely Magyarország legszebb városa? Miért?


Szabályok
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.


A Teaszünet Díj fejléce Thea-tól származik (ITT több variáns is látható), a többi kép forrása pedig a We Heart It.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szuper érzés volt olvasni a válaszaidat, és köszönöm a kedves szavakat is (a blogger nevemről csak annyit, hogy az Éhezők Viadala nézése közben jutott eszembe, hogy újrakezdjem a blogolást). A kihívottadnak pedig gratulálok, igyekszem majd követni egyébként, hogy kikhez megy majd tovább a kihívás :)))
    Ölelés: FMBxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Inkább én köszönöm, hogy megtiszteltél a díjjal. :D
      Nagyon tetszettek a kérdéseid, bonyolult, de egyben nagyon is szórakoztató volt a válaszolgatás.
      Sejtettem, hogy valami köze lehet az Éhezők Viadalához! ;) Szerintem jövő évben elolvasom a trilógiát.
      Szép napot/estét: Tina. :)

      Törlés