2019. július 3., szerda

Egy könyv a szorongásról // John Green: Teknősök végtelen sora

Dióhéjban: Aza Holmes legjobb barátnőjével, Daisy-vel az eltűnt milliárdos, Russel Pickett után kezd nyomozni, miután megtudják, hogy jelentős pénzjutalomban részesül a nyomravezető. Még szerencse, hogy Pickett fia, Davis Aza régi ismerőse, így a két barátnő bátorkodik meglátogatni a srácot, hátha elárul pár fontos információt az apja eltűnésével kapcsolatban. Ám, mint azt John Greentől megszokhattuk, semmi sem alakul úgy, ahogyan kellene.
A nyomozás mellett hangsúlyt kap Aza élete, s életének legnehezebb alkotója: súlyos szorongással küzd. A gondolatai spirálként csavarodnak elméjében, kényszerképzetei maga alá temetik, és úgy érzi, az életét nem ő irányítja, hanem a vissza-visszatérő mániákus és gyötrő gondolatfoszlányai. Betekintést nyerünk a lány mindennapjaiba; végigkövethetjük, hogy hogyan próbál normális gimis életet élni, miként talál rá az első szerelem, és hogyan próbálja meg leküzdeni a legnagyobb ellenségét - önmagát.

Gondolataim: A könyv fülszövege kissé félrevezető lehet, ugyanis teljesen más hangvételű és témájú a történet, mint ahogyan azt az ismertető szöveg elénk tárja. Az eltűnt milliárdos utáni nyomozás hangyafalatnyi szerepet tölt be, mondhatni a detektíveskedés csupán a cselekmény beindítására szolgál; az eltűnt Russel Pickett ügye hol feltűnik, hol feledésbe merül a történet során.

Szóval még véletlenül se gondolja azt senki, hogy ez egy krimi, ahol az Olvasó izgatottan elemzi a nyomokat, mert nem az! :D
(Bár, az író kicsit poénosra vette a figurát, mivel Aza vezetékneve Holmes lett, ami nyilvános utalás a krimitörténelem egyik legikonikusabb alakjára: Sherlock Holmes-ra. Na hát, ki gondolta volna? :D)


Tehát ne egy eget rengető, izgalmakkal teli bűnügyi remekművet várjunk, mert a regény egy fiatal lány pszichés betegségéről, kényszercselekvéseiről, és fóbiáiról szól.
Mindebből kifolyólag lélektani könyvről beszélünk, ami fantasztikusan ábrázolja a lelkileg sérült lány vívódását és önmarcangolását. Valós képet kaphatunk egy szorongó ember mindennapjairól, emellett Aza történetét megismerve átélhetjük magunk is, milyen csöppnyi problémák jelenthetnek hatalmas gondot egy szorongással küzdő személynek. Ráadásul, ha mi magunk is ismerjük a szorongás fogalmát, és a saját bőrünkön tapasztaltuk/tapasztaljuk a helyzet szörnyű mivoltát, akkor talán a segítségünkre is lehet John Green alkotása; és ha nem is segít, legalább jól észbe véssük: nem vagyunk egyedül.

A lélektani regényekről általában:

Manapság egyre több lélektani írás kerül a könyvesboltok polcaira, amik nagy százalékban az ifjúságnak szólnak. Ez a jelenség pár évtizede még tán furcsának tűnhetett, de véleményem szerint mára már nem meglepő, hogy a fiatalokhoz rengeteg olyan könyv íródik, ami bizony valamilyen pszichés betegséget dolgoz fel.
Elég csak körülnézni az utcán, vagy épp az Interneten, és rájöhetünk, hogy a lelki nehézségekkel küzdő tízen-huszonévesek száma SOK. Jellemzően ilyenkor jön a hegyi beszéd az idősebb generációktól: "Bezzeg, amikor mi voltunk fiatalok, nem voltak olyasmi problémáink, mint a maiaknak...". Igen, ez tény: a mostani szülők, nagyszülők teljesen máshogy nőttek fel. Nekik is volt elég gondjuk: háború, forradalom, masszív politikai elnyomás, éhínség, nélkülözés és még sorolhatnám. Ők is megszenvedték a saját problémáikat, ám ne suhanjunk el azon negatívumok mellett, amelyek ma számtalan gyerek és tinédzser életében megtalálhatók (amelyek évtizedekkel ezelőtt nem léteztek, vagy ritkán fordultak elő a mindennapokban):
fiatalkori súlyos megbetegedések, mint rák, gyulladásos-, autoimmun betegségek, csontproblémák (sajnos ezek egyre gyakoribbak); a szülők csökkenő figyelme és az együtt töltött, minőségi idő hiánya; a szülők csúnya, hirtelennek tűnő válása; a médiában bemutatott normák idealizálása a társadalom által; otthoni-, iskolai bántalmazások; elszigeteltség a valós emberi kapcsolatoktól az online világ miatt; negatív példaképek megjelenítése, amit a fiatalok naivan követnek; beilleszkedési problémák eltérő egyéniség és életszemlélet miatt; a lenézés, rosszindulat (bullying) és még sok minden más, a listát tömérdek tényezővel bővíthetném még.
Egy szó, mint száz: más világot élünk. Minden változik, s ezzel együtt a fiatalok mindennapjai is: másféle problémákkal kell megküzdenünk, mint anno a felmenőinknek. Továbbá azt is figyelembe kell vennünk, hogy az egész társadalomnak formálódott át teljesen az életvitele a XXI. századra, így tulajdonképpen mindenkinek újabb és újabb gondforrásai keletkeztek.
*ennyi-lett-volna-a-társadalommal-kapcsolatos-filozofálgatásom* :D
Visszakanyarodva a lélektani regényekhez: nem véletlenül kerül ki tömérdek mennyiségű, ilyen témát körbejáró regény a nyomdából. Ezekre a könyvekre SZÜKSÉG VAN; számtalan helyzetben tudnak segítséget nyújtani, mi több szívesen is olvassák/olvassuk őket. (Én speciel legfőképpen akkor, ha egy John Green tollából származó történetről van szó.)

A könyv világáról:

Teljesen hétköznapi légkört teremt a sztori annyi különbséggel, hogy főszereplőnk durván szorong
bárhol, bármikor, bárkivel is legyen éppen. Az első fejezetben egy indianapolisi gimnázium kellős közepén találjuk magunkat, ahol megismerjük Azát és Daisy-t, az ő barátságukat és a tényt, hogy Russel Pickettnek nyoma veszett.
Felettébb életszagú a lányok viselkedése és a körülmények, amik meghatározzák a mindennapjaikat. Azát édesanyja egyedül neveli, mert apja elhunyt pár évvel ezelőtt. A lány nem képes elengedni édesapja elmékét, ezért megőrizte apukája mobilját, amin időnként a családjukról készült régi képeket nézegeti. Valószínűleg apukája tragikus elhalálozása, s az ezzel együtt járó gyász erősítette fel Azában pszichés betegségét, kényszercselekvéseit, és a folytonos szorongását. Nem képes feldolgozni szülője elveszítését, ami nem meglepő: aki veszített már el hozzá közel álló személyt, tudja, milyen fájdalommal jár a tudat, hogy akit szeretünk, sosem lesz már fizikailag mellettünk.

Mindemellett a többi szereplő élete sem habostorta (bár, ki az, aki nem küzd gondokkal?):
Daisy-ék anyagi problémáktól szenvednek; a lány egy büfében gürizik, hogy meg tudja fizetni az egyre közelgő egyetemi éveit.
Tuatara - forrás: Google
Davis és Noah bár szinte egy kastélyban élnek, az életük fenekestül felfordul. Apjuk rejtélyes módon eltűnik, és míg Davis hallani sem akar édesapjáról, addig öccse magába roskadva emészti magát, hiányolja a férfit. Russel Pickett "egyedül neveli" gyermekeit, ám korántsem viselkedik szülőhöz méltóan: szemernyi időt sem foglalkozik fiaival, sokkal jobban érdekli, hogy minél több pénzt, vagyont szerezzen, s mi több, egész gazdagságát egy tuatarára kívánja hagyni halála után. Tehát feketén-fehéren kijelenthetjük: Pickett utálja a gyerekeit, s magasról tesz róla, mi lesz velük, ha ő világgá megy. Mit ér a luxus és a jólét, ha az apád nem képes meghallgatni és játszani veled, továbbá egy tuatara élete fontosabb számára, mint a Tiéd (és testvéreidé)? Hogy mit ér? Szart se ér, ha nem kapsz kellő szeretet és törődést. Saját mozitok és medencétek van? Szuper, csak a depresszió és a magány ne lenne mellette, ami a szülői nemtörődömségből ered.

Kevés szereplő életét, lelkivilágát ismerjük meg behatóan: leginkább Aza és Davis érzéseit mutatja be az író; a többiek szemléletét és helyzetét csak felszínesen láthatjuk. Éppen ezért John Green arra próbál minket rávenni, hogy gondolkodjunk, lássunk a dolgok mögé, és rakjuk össze a piciny darabkákat, így tiszta képet kapva a karakterekről. Figyeljük a jeleket, s magunk jöjjünk rá egyes ok-okozati párhuzamra. Legyünk empatikusak és vizsgálódjunk objektíven, ami valljuk be, sokszor nem könnyű feladat.
Ez nem az a könyv, amelyiket lekapod a polcról, végigolvasod gyorsan és csak úgy visszahelyezed a helyére. Tipikus Green kötet: el kell veszned a részleteiben, át kell gondolnod minden egyes elemét, hogy rálelj a szavak mögött megbúvó jelentésére. Mert minél inkább elveszel benne, annál több apró üzenetet találsz.

„A legnehezebben definiálható szó az én."

- Aza

Karakterábrázolás:

Véleményem szerint minden karakter szépen fel van építve, valamint nem kétdimenziósak.
Egyikőjüket sem 1-2 tulajdonság jellemzi, pedig Aza életét jócskán befolyásolja a szorongása. Amikor sikerül megfeledkeznie a gyötrő gondolataitól, olyan, mint egy normális 16 éves: tanul az óráira, a legjobb barátnőjével tölti a szabadidejét, és egész jó társasági ember tud lenni. Értelmes és általában átlát mindenkin, ám néha túlzottan magába fordul, ezért elsiklik mások problémái mellett és érdektelennek tűnik a körülötte lévők szemében. Nyugodt természetű, csöndes, és talán épp emiatt nyeli sokszor magába a gondolatait, fájdalmát és véleményét.

Kissé mániákusra sikerült ez a kép,
pont ide illik.
Daisy szinte az ellentéte lehetne; a lány heves, ami a szívén, az a száján, kreatív és Azával ellenkezőleg minden információt összegyűjt, kombinál és beleássa magát mások személyes szférájába. A regény olvasása közben az az érzésem volt, hogy Azát jobbnak tartja magától, szebbnek és értékesebbnek látja barátnőjét, amit próbál nem kimutatni. Így egy kis rivalizálást véltem felfedezni; mintha Daisy-ben lenne egy piciny féltékenység Aza felé.

A Pickett-fiúk élete jóval másabb a két lányétól, mégis emberiek. Nem "tipikus pénzes családból" származó ficsúrok, mivel nincsenek elszállva apjuk vagyonától. Sőt, nagyon is érzékeny lelkületűek, hisz édesanyjukat rég elveszítették, apukájuk pedig egyáltalán nem foglalkozik velük. A férfi eltűnésével sem lett jobb a helyzet: Davis csak még jobban megutálja a családfőt, az öccse meg teljesen összeomlik. Davis egyébként művelt, tanult fiú, aki sokat foglalkozik olvasással, írással, művészettel és csillagászattal. A maga módján helyes fiatal legény, viszont zárkózott, magányos és kívülálló kissé. Próbálja a tinik életét élni és ismerkedni, barátkozni, de a helyzetéből adódóan ez nem egyszerű feladat: a legtöbben fényűző hátterét, apja vagyonát látják benne. Mindemellett a Pickett-családban van valami groteszk, nem hétköznapi vonás, amit John Green előszeretettel fűz történeteibe; ettől kissé mesebelinek hat az összkép. Ez a furcsaság ébreszti rá az Olvasót, hogy csupán egy fikciót tart a kezében, hogy az elé tárt történet egy darabka a világról, ami akár görbetükörként is funkcionál.

Miről szól a könyv?

Pszichés betegségről - a szorongásról: A sztori legfőbb eleme Aza szorongása; erre épül rá a cselekmény, ezt a szálat viszi végig az író. Teljességgel átadja a lány állapotának súlyosságát, úgy érezhetjük, mintha belemásztunk volna a gondolataiba. Átélhetjük, milyen az élete egy kényszercselekvőnek, akinek nap, mint nap meg kell küzdenie gyötrő gondolataival. Holmesy-val együtt próbáljuk elválasztani a valóságot a kényszerképzetektől, továbbá vele karöltve harcolunk egy normális életért. Rendkívül részletesen és velősen tárul elénk a szorongás, ami olyan, mint egy szörny: megfélemlít és visszatart. A történet rávilágít arra, mennyire nehéz "normálisnak tűnni" annak a személynek, akit belül a saját elméje tart fogva.

Gyászról: A halál minden egyes ember életében szerepet játszik; és fiatalon elveszíteni olyan személyt, aki közel állt hozzánk elképzelhetetlenül borzalmas. Főszereplőnk igencsak szívhez szólóan emlékezik meg elhunyt édesapjáról; s a fájdalom mélyen beleásta magát a lelkébe. Szorongását felerősíti apja hiánya, és nem tud megbirkózni ezzel az érzéssel. Hatalmas törést okozott benne a tragikus esemény, amit visszaemlékezéseiben érzékelhetünk leginkább.

Barátságról: Aza és Daisy barátsága életszerű; jól megmutatkoznak benne a kapcsolat nehézségei, szépségei: meg kell tanulni jó barátnak, segítőtársnak lenni, de olykor-olykor a lazulás és bolondozás is fontos szerepet kell, hogy játsszon. Bár, mindez csupán fel-feltűnik a műben, mégis kiemelkedő szerepet kap.

Empátiáról: Azaz, mindenkinek meg van a maga keresztje, mindenkinek vannak gondjai, amelyekkel meg kell küzdeni. Fontos felismerni, hogy bárkinek lehet rossz napja, nehéz időszaka. És ami lényeges: néha igen is meg kell próbálnunk elengedni ezeket a negatív dolgokat, félretenni a keserűséget, és magunkra erőltetni egy mosolyt, hiszen csak egy életünk van.

Az első szerelemről: Ifjúsági regény gyanánt (na meg John Greenről beszélünk) ne csodálkozzunk, hogy bizony az első nagy románc itt is megmutatkozik. Viszont kissé furcsa és meghökkentő ez a szerelmi kapcsolat, hiszen a körülmények miatt nem is lehetne más a nagy egymásra találás. Aki olvasott már az írótól, az tudja, mit értek azalatt, hogy "olyan igazi johngreen-es", aki pedig még nem, nos az olvasson, olvasson, OLVASSON Greentől de gyorsan. :D

Az élet egyszerűnek tűnő, mégis komplikált elemeiről: Filozofálgatós, elmélkedős sztori, ami gondolkodásra ösztönöz, és ami mindenkiben másféle nyomot hagy.

– Szeretem a rövid, furcsa rímelésű verseket, mert az élet is ilyen.
– Ilyen az élet? – értetlenkedtem. 
– Igen. Rímel, de nem úgy, ahogy várnánk."
- Aza és Davis

Amit nem neveznék a mű erősségének:

Imádom, szeretem a szerző regényeit, de nem értékelhetem a remekműveit elfogultan, mert bárhogy is legyen, tökéletes nem létezik.
Szó, mi szó NEM ez az író legjobb könyve, de olvasmányos, érdekes és elgondolkodtató. Kicsit vontatottabb, őszintén szólva nem kötötte le a figyelmemet 100%-osan, így hosszabb időbe telt kiolvasnom. Persze érdekelt, mi a sorsa a szereplőknek, hogy hogyan jut el a történet A-pontból B-pontba, ám nem szerettem bele a karakterekbe. Most valamiért nem ragadtak magukkal a figurák személyisége, leginkább csak a cselekmény foglalkoztatott, és a szorongás ténye. Igen, összetett jellemeket alkotott Green, igen, rendkívül beleillettek a sztoriba, de mivel egyikük sem került közel a szívemhez, és egyikükkel sem tudnám elképzelni, hogy mély beszélgetést folytatok, ezért a Teknősök végtelen sora most nem ütötte meg nálam azt a bizonyos mércét. (Ez viszont egy teljesen szubjektív vélemény.)

További "annyira-nem-tetszett" eleme a cselekménynek:

  • A pszichológus: Aza jobban tette volna, ha el sem jár Dr. Karen Singh-hez, mert időt és pénzt
    spórolt volna. Mondhatni felesleges szerepe volt, nem igazán segítette a lány állapotát.
  • Aza édesanyja: hihetetlenül keveset tűnt fel a műben, és személy szerint úgy gondolom, hogy egyedülálló szülőként, ráadásul egy pszichés betegséggel küzdő gyermeket nevelve jobb, bensőségesebb kapcsolatot kellett volna ápolnia Azával.
  • Még több gondolatspirált akarok: 288 oldalból jó néhányon olvashattam főszereplőnk, Holmesy gondolatairól, de én nem értem be ennyivel, MÉG TÖBBRE lennék kíváncsi, még mélyebben ástam volna bele magamat a lány elméjébe.
  • Még több Aza-Davis pillanatot akarok: nagyon egy hullámhosszon voltak, mégis csak a kapcsolatuk felszínét kapargatta a történet... picivel több beszélgetés belefért volna.

„Megszorítod a kezét, és ő viszonozza a szorítást. Együtt nézitek ugyanazt az egyet, és egy idő után így szól: Mennem kell, mire te: Viszlát, és ő azt mondja: Viszlát, Aza, és csak az búcsúzik el, aki viszont akar látni."

- Aza és Davis

Ami pedig emeli az írás fényét:

- a szorongás valós ábrázolása
- a cselekmény felépítése
- a nyelvezete
- hétköznapi problémák, események beillesztése
- beleillő metaforák alkalmazása
(- gyönyörű borító)
- realisztikus alkotórészek, cselekményszál-elvarrások
- a történet érdekes megjelenítése.

Egy dolog tuti: ne várjon senki happy end-et, mert John Green NEM az a típus, aki cukormáztól édes befejezést szán a könyveinek. Alkotása elejétől a végééig kérdéseket vet fel, elmélkedésre buzdít. Nos, az én értelmezésemben a regény utolsó fejezete erről szól: SPOILER-es tartalomért IDE kattints.

Kiknek ajánlom?

Mindazoknak, akik szeretik John Green munkásságát, és akik szívesen olvasnak lélektani/ifjúsági regényeket, betegségekről szóló könyveket. Akik örömmel emelnek le a polcról filozofálgatós, elmélkedős köteteket, akik szorongással küzdenek, vagy épp kíváncsiak egy szorongó ember hétköznapjaira.
És természetesen ajánlom mindazoknak, akiknek felkeltette az érdeklődését a Teknősök végtelen sora. :)

Ha olvastátok, hogy tetszett? Milyen érzésekkel csuktátok be a könyvet a végén?
Gondolataitokat írjátok meg egy hozzászólásban! ;)

Legújabb kedvenc zeném, ami illik a történethez:
Motionless In White - Holding On To Smoke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése