A legnagyobb problémám a középiskolával..

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy járhatok iskolába, tanulhatok, művelődhetek. Esélyem van tudásomat gyarapítani, és persze megalapozni a jövőmet. De! Senki ne mondja azt, hogy nincsenek gondok az egyes tanítási módszerekkel, amiket alkalmaznak. Mert rengeteg olyan dolog van egy szakközépiskolában/szakgimnáziumban/szakiskolában/gimnáziumban, ami nincs rendjén.

Ezt a bejegyzést pedig nem siránkozásból írom, és nem is azért, hogy sanyarú sorsomat hangoztassam. Csupán egy kis összegzőként, hiszen engem, mint diák nem hallgatnak meg. Nem szólhatok bele abba, amit a felnőttek szabnak meg az oktatásban, de ezzel nem csak én vagyok így. Így vagyunk, így gondoljuk mi, diákok mindannyian, és sok esetben még a tanárok is.

Azt is tisztáznám, hogy nem a tanárokat akarom bántani. Tisztában vagyok vele, hogy nekik sem egyszerű, és hogy vannak még olyan tanárok, akik a diákok érdekeit is szem előtt tartják. Vannak viszont kivételek, akik sokszor fittyet hánynak Ránk, és nem üti őket szíven az, ha rossz jegyeket produkálunk.

A legelső dolog: 14-15 évesen nehéz eldönteni, hol tanuljunk tovább.
Talán a legnehezebb az, hogy:

• inkább menjünk egy gimibe, ahol az alap tantárgyakat (mint: magyar, matek, történelem, földrajz, kémia stb.) tanuljuk sok óraszámban, általában egy második választott nyelvvel,
• vagy válasszunk egy olyan szakiskolát, ahol szakmát tanulunk magas óraszámban, emellett az alapműveltségünket is fejlesztjük.

Nos, egy biztos, nem könnyű a döntés. Mindkét iskolának megvannak a maga nehézségei, és előnyei; de mindenekelőtt alkalmazkodnunk kell majd a tanítási folyamathoz.

Személy szerint nem sokat tudok mondani a gimnáziumi életről, de ahogy a környezetemben tapasztaltam, nagyon sokat kell tanulni az egyes tanórákra (főleg, ha választani kell szakot pl.: biológia-kémia, magyar-történelem stb.)

     Viszont három éve szakgimnáziumba járok, (azaz eleinte szakközépiskolának hívtuk) és ahogy beékelődtek az órarendembe a különböző szaktárgyak úgy érzem, nem a legkedvezőbb döntést hoztam. Röviden annyit jegyeznék meg, hogy a közgazdaságtan nem éppen nekem való, igaz megtanulható, és jó érettségit ad, de inkább humán beállítottságú vagyok.

Ezért aki felvételezik, nincs jó helyzetben: azt hittem, tudom mit szeretnék, és mégse tudtam. Az első év után viszont még bőven van lehetőség a váltásra. Na, meg az érettségi elvégzése után számtalan lehetőség van továbbtanulni olyan irányban, amit szeretnénk.

Amit szeretnének, de nagyon nehéz: tanuljunk MINDENRE.

Igen, igen.. tanuljunk minden órára, készítsük el a rengeteg házit, legyünk fegyelmezettek, legyünk kipihentek, szellemileg-, és fizikailag is legyünk ápoltak, rendezettek. Minderre van egy egész délutánunk, hát akkor miért nem vagyunk felkészültek a dolgozatra, miért alszunk órán, és a házi feladatot miért nem készítettük el? Továbbá miért vagyunk ingerültek? Nem is tudom... talán túl sokat várnak el tőlünk?

Őszinte leszek: általában mindenre próbálok tanulni, és a legjobbat kihozni magamból. De amikor tizedikesként tizenegyedikes számvitel, és statisztika könyvünk van, ráadásul még teljesen újak is számunkra ezek a tantárgyak, akkor kicsit összeroppan az ember. Persze, a tanáron is múlik a dolog, na de kérem.. ne csodálkozzon senki, ha idegroncs leszek az első tanítási hét után.

Emellett van magyar, történelem, matek és angol tantárgyam is, azokra is kell tanulni, mivel érettségit azokból is kell tenni. Mindezt meg kell tanulni, na de a szakmai tárgyak egy részét meg is kell érteni, ami nem éppen egyszerű, hiszen egyszer csak belecsöppentem a legjavába. Bár, úgy gondolom egy gimnázium se lehet sokkal könnyebb, hisz ott is rengeteg tantárgyból várják el a maximumot.

Délután háromtól kilencig nem csak és kizárólag tanulni szeretnék, hanem mondjuk a hobbimnak is szentelnék egy kis időt. Megint más kérdés, hogy a családommal, barátaimmal sem szabad elveszíteni az interakciót, továbbá az otthoni környezetemben is elkél a segítség.

A tananyaggal haladni kell!

Mivel a tankönyveink túlnyomórészt rengeteg információval vannak telezsúfolva, a tanárok (egy része) sietősre fogja: így egy év alatt (majdnem) befejezzük a könyvet, és év végén négyesnél jobb jegy nem születik. Tehát a probléma: egy tanév alatt túl sok leckét kell megtanulnunk egyes tantárgyakból. Tetézi ezt az a tény, hogy vannak bizonyos tanárok, akiket nem érdekel az, hogy a tanuló megtanulja-e az anyagot, avagy sem. Csupán leadja az anyagot, és gyakorlásra, megbeszélésre nem pazarolja az időt. Én meg csak ülök és azon gondolkodom, hogy ebből hogy a jó életbe fogok leérettségizni? Mert ugyebár mire hazaérek elfelejtem a módszert, vagy ami még előfordulhat: úgy gondolom, ezt nem otthon kéne megtanulni, hanem normálisan kéne megtanítani az iskolában. Vegyünk egy példát: az Excel nem egyszerű program. Függvények, hivatkozások, diagramok, és a többi bonyolult művelet. Otthon, a tankönyv segítségével aligha lehet begyakorolni, meg aztán mégis csak jobb a suliban a tanár által megtanulni. Ebből következik a lejjebb látható tételmondat.

Gyakorlásra nincs idő, de a következő órán dolgozat.

"Ötletem sincs, mit csinálok."

Ez az a mondhatni folyamat, amit szívből gyűlölök. Amikor szemernyit sem gyakorlunk együtt, aztán írunk egy jó kis dolgozatot. A tényt talán az teszi számomra ilyen szörnyűvé, hogy világéletemben képes voltam megtanulni egy anyag nagy részét az órákon. Ha a tanár jól tanít, elég csak egyszer átfutnom a könyvet, és már tudok is mindent. De ha egyetlen egyszer ledarálja az órán, aztán nem foglalkozunk vele, akkor megdől az egész: otthon kell átrágnom magamat rajta. Ez a bonyodalom a szakmai tárgyaknál jön nálam elő, de biztosan másnak is vannak hasonló problémái esetleg más tantárgyakkal. Ezek után persze a dolgozat sem lesz olyan fényes eredményű.

Két tanóra között sokszor nincs időnk a dolgaink elintézésére.

Ez a tény a tanárokat is érinti. Nálunk nem csupán tíz perces szünetek vannak, meg elvétve egy-két hosszabb szünet az étkezésre: van két öt perces szünet, több tíz perces szünet, és egy huszonöt perces szünet az ebédre. Kérdem én: miért kell huszonöt percet elfecsérelni az ebédidőre?

Az éhség, azaz az étkezés és a vizelési inger, tehát a testünk természetes kiválasztása két olyan szükséglet, amit szeretnénk minél előbb kielégíteni. Az ehhez szükséges javak ugyebár az élelem, és a jól felszerelt mosdó. (Hahh, na itt ütközik ki, hogy gazdasági iskolába járok. :D)

Tegyük fel az öt perces szünet elején 8:40-kor megéhezem, és úgy gondolom, miután elvégeztem a dolgomat a mosdóban, eszek pár falatot. Továbbá egy emelettel feljebb kell mennem, mert ott lesz megtartva a második órám. Miután kivártam a WC-ben a sort, és káromkodtam egyet azért, mert nincs WC-papír, elindulok az emeletre, ahol boldogan kicsomagolom a szendvicsemet, de mire beleharapnék megérkezik a tanár, és a tervnek lőttek. Más esetben megeszem a reggelinek szánt étkemet, viszont a mosdóba nem enged ki a tanár. Ördögi kör ez, még ördögibb, ha témazárót írunk az ominózus második órában és átnézném még utoljára az anyagot, de nincs rá időm.

A huszonöt perces szünet pedig túlontúl hosszú, és annak, aki előbb már evett, igazán unalmas egy időszak. Szerintem a tavalyi két tizenöt perces szünet sokkalta értelmesebb volt, mint most ez így. De tényleg, minek kell tönkretenni azt, ami eddig jól működött?

Ha bizonyos termek felújítás alatt vannak, hatalmas a káosz.

Előfordul egy iskola életében, hogy az épület megadja magát az esőzésnek, ezért beázik, esetenként pedig penészes lesz a fal. Ekkor tele van a hely vizes vödrökkel, és orrfacsaró bűzzel. Mivel (jobbik esetben) a szaktanár nem tartja meg az órát a nem épp megfelelőnek titulálható teremben, keres egy másikat, amiben nincsenek. Igen ám, de mi van akkor, ha elfelejt szólni a diákoknak, vagy mondjuk nincs másik szabad hely? Káosz. Rosszabb esetben pedig a büdös, és vizes teremben adják le az órát, ami valljuk be, nem kellemes.

Egy iskolában általában egy tornaterem van, ahova időnként több osztály zsúfolódik be egyszerre. Előfordul olyan is, amikor a tornaterem használhatatlan, ezért az udvarra kell menni - ami jó időben kivitelezhető. Ám borús, szeles, esős időben aligha. Erre mi a megoldás? Ha ésszerűen gondolkozunk, akkor az iskola elküldi diákjait a közelben lévő uszodába, vagy épp bármely használható nagyobb terembe, folyosóra, stb. Ha nem gondolkozunk ésszerűen, akkor csak szimplán a diákokra bízzuk az udvar rendjét: sövény nyírás, gyomlálás, levél söprés, és a többi olyan tevékenység, amiért egyébként közösségi szolgálati órát kérhetnénk. Viccesnek hangzik, de sajna nem az.

Hol a véleménykinyilvánítás joga?

Egy tanóra folyamán rengeteg gondolat járja át az agyamat. Rengeteg kérdés, és hozzászólás formálódik meg bennem, amit ki is nyilvánítok a tanárok előtt. Vannak azok a tanárok, akik normálisan elbeszélgetnek veled, megvitatják a nézeteiket. De a mondandóm sokszor le van hurrogva, hiszen én ne mondjam meg a tanárnak. Eléggé kötözködőnek számítok a tanáraim szemében, mert rengeteg belső gondolatot osztok meg velük, ami nem mindig van az ínyükre. Mindig őszintén, szemrebbenés nélkül megmondom a véleményemet, amit általában nem díjaznak. Na, de kérem.. úgy tudtam, hogy a kérdéseimet, felvetéseimet szabadon feltehetem egy bizonyos témában. És ha valami nem tetszik, és úgy gondolom, nem etikus velünk, diákokkal szemben, akkor azt igenis megmondom olyan kulturáltan, ahogy csak tudom. A másik meg: valahogy nem tetszik a tény, miként a személyiségeket sem viselik el túlságosan. Az "az jár jól, aki csöndben marad" nem éppen a legjobb elv. A lényeg: nem mindegyik szokott repesni az örömtől, amikor én felszólalok az osztályban. Ami, valljuk be elég rossz érzés.

"Hétfő. Már megint."

Ez csak hét példa volt a problémákra, és a zavaró tényezőkre. Nyilván, ezzel a bejegyzésemmel nem fog megváltozni az egész oktatási rendszer, de muszáj voltam kiírni az érzéseimet, és gondolataimat, mert egy idő után az a bizonyos pohár betelik.

Ha ezt az irományt diákként olvasod, és átéled mindezt, akkor csak annyit mondanék: Kitartást! :)
Ha szülőként olvassa ezt valaki, akkor csak annyit üzennék, hogy ne várjanak el túl sok mindent a gyerekeiktől. Mindenkinek vannak rossz napjai, időszakai és igen, becsúszik egy-két rossz jegy. Rengeteg újdonságot kell tanulnunk, így előfordul, hogy néha egy kettes után csak megrántjuk a vállunkat. 

Ha tanárként olvassa, akkor ne vegye sértésnek az írásomat. Megértem, hogy a diákok tudnak nagyon gonoszak, és idegesítőek lenni, amikor épp nem maradnak csöndben az órán. De vannak azok, akik kellemes környezetben tanulnának, és rendesen fel akarnak készülni az érettségire. :)

Problémák mindig is lesznek, de ha nem szólalunk fel valamilyen formában, semmi sem fog változni. Én azt kívánom, hogy pozitív irányba változzanak ezek a tényezők. Remélem, egyszer minden könnyebb lesz.

A képek forrása a We Heart It.