Sziasztok! :)
Mindig foglalkoztatott a téma, hogy valójában mit is jelent nőnek lenni. Mitől nő egy nő? Van-e feltétele annak, hogy nőnek nevezhessem magamat?
Úgy gondolom, ezekre a kérdésekre nincsenek konkrét válaszok, ugyanis ahány ember, annyi szokás és történet. Mindig is lesznek olyanok, akik úgy gondolják majd, hogy a nők kizárólag háziasszonyok lehetnek, hogy mi vagyunk a gyengébbik nem, és hogy minket irányítani kell. Akárhányszor eszembe jut ez a gondolat, elönt a düh, hiszen teljesen nonszensz az egész. Én szerencsésnek mondhatom magamat, mert sosem éreztem úgy, hogy a nemem miatt lenéztek volna, - a környezetemben nem jellemző túlzottan a megkülönböztetés - ám a világon sok helyen még mindig "alsóbbrendűként" tekintenek a nőkre, ami igencsak dühítő.
Először is tisztázzuk a feminizmus fogalmát:
„Olyan politikai eszmerendszer és a hozzá kapcsolódó emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása."
Tehát szó sincs arról, hogy a nők felül akarnának kerekedni a férfiakon, vagy hogy a nők jobbak tőlük. Aki feminista, az alapvetően a diszkrimináció ellen küzd, megveti a lealacsonyítást és a negatív megítélést. Ez napjainkban kiterjed a rasszizmusra és az LMBTQ közösségre is, azaz legyen az illető akár nő, akár férfi, rendelkezzen akármilyen bőrszínnel és vallással, legyen akármilyen az identitása, MINDEN EMBERT megilletnek az alapvető jogok és az egyenlő bánásmód.
Persze vannak olyan extrém esetek, amikor nők utálat tárgyaként állítják be a férfitársaikat, megalázzák, és rossz színben tüntetik fel őket. Tulajdonképpen nők bánnak lekicsinylően a férfiakkal, mindenért őket hibáztatják. Sőt, vannak olyanok is, akiket teljesen elragadott a patriarchizmus gondolata, és akár nőtársaiknak is nekirontanak, ha valamelyikük "behódol" a férfiaknak: feszülős ruhát, magassarkút, dekoltázs villantó pólót, vagy épp miniszoknyát vesz fel, ami miatt a "gonosz, perverz, patriarchális férfiak megbámulják". ATYA ÚR ISTEN, HÁT MIT KÉPZEL EZ A RIB@NC? - teszik fel a kérdést a gyakran femináciknak becézett nők a miniszoknyás nőt látván, és rögtön elkönyvelik szegényt, aki csak jól akarja magát érezni a bőrében, és olyan ruhát visel, amilyet AKAR. Ez tökéletes példa azokra, akik túlzásba viszik a dolgot és egy teljesen eltorzított feminista eszmét képviselnek.
Nemrég olvastam az Egy feminista nem jár rózsaszínben - És egyéb hazugságok című antológiát, amit Scarlett Curtis szerkesztett. Számos nő írását fűzte csokorba arról, mit jelent számukra a feminizmus. Egy igencsak sokoldalú könyvről beszélünk, mivel minden nő más és más, különböző kultúrával, szokásokkal, vallással és élethelyzettel rendelkeznek. Úgy vélem, fontos több szemszögből is megvizsgálnunk egy-egy problémát, jelen esetben a nők egyenjogúságának kérdését.
A novella-gyűjtemény bővelkedik szubjektív tapasztalatokkal, érzésekkel, gondolatokkal, amelyeket elolvasva átfogó képet kaphatunk arról, mit értünk el a történelem során, és mi az, amiért küzdenünk/amin dolgoznunk kell a továbbiakban.
Mindegyik írás egyedi a maga módján, ám néhány kiemelten kedves/közel álló a szívemhez. A következőkben ezekről szólnék pár szót, de előtte megosztanám a saját verziómat, azaz hogy én mit gondolok a témáról, s hogyan élem meg azt, hogy születésemkor az anyakönyvi kivonatomba belekerült jellemzőként a "NŐ" meghatározás.
A történetet a legelején kezdeném, tehát az anyaméhben: az ultrahang alapján nem volt egyértelmű, fiú vagyok-e, vagy lány. Az orvosok azt mondták, a felvétel alapján inkább fiúnak tűnök, de a szüleim felkészültek arra, hogy lehet tévednek a szakemberek. Tévedtek. :D
 |
| Nem nevetni! :D |
koromig úgy néztem ki, mint egy kisfiú.
Emellett nem is voltam kimondottan lányos: unokabátyámmal autókkal, építőkockákkal játszottam, könnyen összehaverkodtam korombéli kis-srácokkal, és sosem öltöztettek cuki lányka ruhákba.
Furcsa belegondolni, de egy 3-4 éves gyerek is érzi azt, ha kevésbé lányos, mint a társai. Amikor bekerültem az oviba (és hirtelen rengeteg lány vett kerül) emlékszem, milyen volt látni, hogy más lányoknak hosszú haja van, csinos ruhácskába öltöztetik őket, és babáznak, meg Barbie-meséket néznek. Akkortájt én a reklámokon és a Teletabikon éltem, na meg otthon ugyebár matchboxokat tologattam és LEGO-ztam. Amikor a többi lánnyal herceg-hercegnőt játszottunk el (értsd: egyikünk lányt, másikunk fiú szerepet kapott), akkor MINDIG én voltam az, aki a fiú szerepét kapta... talán azért, mert akkoriban nem érvényesítettem túlzottan az akaratomat, vagy talán azért (és ezt látom logikusabbnak), mert a többiek is érezték: nem vagyok az a tipikus lányos lány.
Nem mondanám, hogy nem éreztem magamat lánynak, inkább úgy fogalmaznék, másmilyennek éreztem magamat. 5-6 évesen jött a szoknya-imádó korszakom, amikor télen sem voltam hajlandó mást hordani, pluszban megnövesztettem a hajamat és többé már nem hitt fiúnak senki.
Ám, ezután is voltak olyan érzéseim, hogy lehet "nem vagyok igazán lányos". Általános iskolában több lánybarátot szereztem, de a fiúkkal mindig is könnyebben megértettem magamat, ami most, 19 évesen sincs másként. Nyolcadikos koromig minden srácnak csak a haverja voltam. Megannyi sztorit hallgattam végig: ki tetszik nekik, ki a "legfullosabb csaj", ésatöbbi. Egy szó, mint száz, 15-16 évesen kezdtem magamra teljes értékű lányként tekinteni, amikor a fiúk elkezdtek érdeklődni irántam LÁNYként, na meg a külsőm is nőiesedett.
Mire szeretnék ezzel rámutatni? Nem, nem arra, hogy az identitásom más, hanem hogy egy nő nem lesz attól nőietlen, ha esetlegesen nem öltözik mindig kiskosztümbe, ha ultra-rövid a haja, ha szeret szerelni és fizikai munkát végezni, ha kaja után elenged egy büfögést, vagy ha épp az anyaság nem neki való és inkább karrierista. Túl sok sztereotípiát állít fel a társadalom, holott nőnek lenni egyet jelent azzal, hogy NŐNEK ÉRZEM MAGAMAT. Ugyanez érvényes a férfiak szemszögére is: ha egy férfi különös gondot fordít a megjelenésére, ha hosszú a haja, ha szeret főzni, mosni, takarítani, ha extra-udvarias és visszafogott, vagy ha épp nagyon gondoskodó és családcentrikus, attól még FÉRFI, ha férfinek érzi magát.
Ahogy az a kis történetemből is kivehető: mindig is tudtam, hogy LÁNY vagyok, de akkor még nem fogtam fel az egyének személyiségbeli különbségeit, azaz nincs 2 egyforma lány, nincsen egy megszabott SÉMA, amilyennek egy lánynak/nőnek lennie kell. Természetesen csiszolódott az egyéniségem gyerekkorom óta, de például mai napig nem öltözködöm tipikusan csinos-nőies ruhákba, nem tudok profi sminket készíteni, nem rajongok a cuki kisbabákért, és egy kiadós ebéd után igencsak nagy büfögést tudok produkálni. :D (Ha szerintetek ezért undorító vagyok, hát oké, vállalom.)
Feminista vagyok?
Sokáig úgy gondoltam, hogy nem vagyok feminista. Számomra evidens volt a nő-férfi egyenlősége; sosem éreztem azt, hogy esetlegesen kevesebb lennék a férfitársaimtól. Viszont ahogy elkezdtem kamaszodni-komolyodni és körbenéztem, rájöttem: ÉN alapjában véve egyenlőként tekintettem a két nemre amióta csak élek, de vannak, akik máshogy gondolkoznak efelől.
Szóval igen, mondhatom, hogy FEMINISTA VAGYOK., de mint ahogyan azt a bejegyzés elején is kifejtettem: számomra a feminizmus azt jelenti, hogy mind a férfiakat, mind a nőket egyenlő bánásmód illeti, és egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, kész PONT.
 |
| Októberi könyves-fotós-nap. |
Visszakanyarodva az eredeti témához: a függetlenségem, szabad-szelleműségem valamelyest elegendő ahhoz, hogy feministának valljam magamat, hogy ellenszegüljek annak a házasság-példának, amiben a nagyszüleim korabeliek élnek/éltek. Persze, mára már javult azért a helyzet, de a gondolattól is irtózok, hogy belekényszerítsem magamat a SZTEREOTÍPIÁKBA, vagyis hogy háztartásbeli feleség legyek, akit eltart a férje. Nem vagyok konyhatündér, a sütés-főzés sosem hozott lázba, és nem nevezném magamat gyermek-központúnak sem. Persze, ha kell elkészítek 1-2 fogást, és a gyerekekkel is megértetem magamat, de sokkal inkább foglalkoztat a jövőbeli karrierem és az eredményeim. Lehet, hogy idővel változik a véleményem a házasságról és a gyerekvállalásról, de ehhez olyan partnerre van szükségem, akivel 100%-ban megértjük, szeretjük és építjük egymást. Ez természetesen a jövő zenéje, meglátjuk, mire jutottam 29-30 évesen. :D Mert minden a kommunikációra épül, továbbá, hogy mennyire passzol két ember elképzelése, terve, és személyisége. Ha mindkét félnek megvan a saját mozgástere és döntési lehetősége, már szuper alappal indulunk.
A feminizmusom vázlatpontjai:
Nem várom el férfitársaimtól, hogy:
- előre engedjenek az ajtóban/buszra felszállva,
- kihúzzák nekem a széket az asztalnál,
- kinyissák nekem az autó ajtaját,
- felköszöntsenek Nőnapkor.
Nem várom el a páromtól, hogy:
- virággal érkezzen a randinkra/találkozónkra,
- kifizesse a kajámat/mozijegyemet/stb.,
- emlékezzen a hónapfordulónkra :D,
- állandóan dicsérgessen.
A fent említetteket nem várom el, ám ha mégis előreenged egy srác az osztályterembe belépve, vagy ha a barátom meghív egy italra/kajára/stb. azt megköszönöm, és jólesik. Emellett időnként az is jólesik, ha én hívhatom meg valamire a másikat.
Amit minden férfitársamtól elvárok:
- tekintsenek rám egyenrangú emberként,
- ne kezeljék úgy a gyengeségeimet, minta nekik nem lenne.
Ebben a két pontban minden megvan, ami lényeges.
A könyvről
Mindenképpen sokszínű antológia, amiben nem csak a feminizmusról, mint mozgalomról van szó, hanem egymás elfogadásáról, segítéséről, az önbizalom növeléséről, és a rasszizmus elleni küzdelemről is. Egyesek teljes őszinteséggel, akár fájdalommal mesélnek a történetükről, míg mások bohókás hangulatban, vagy versbe foglalva, továbbá szatirikus ábrázolással mutatják be, mit jelent számukra NŐnek lenni.
Összeszedtem azokat a novellákat/verseket, amelyek számomra fontosabbak és érdekesebbek voltak, amik megragadták a figyelmemet. Bevallom, 1-2 írással egyáltalán nem tudtam azonosulni, mert teljesen más irányból közelítették meg a feminizmus eszméjét, de hát ahány ember, annyi különféle nézőpont.
Evanna Lynch - Macskás nők
színész
Nagyon tetszett, ahogy a gondolatait egymásra építette a színésznő. A látásmódja hihetetlenül hétköznapi és egyszerű, és ezáltal olyan, mintha egy barátnőm beszámolóját olvastam volna. A bohókás történetmesélése mellett az fogott meg, ahogyan a tini-éveire emlékezik vissza; kitér arra, hogy Ő inkább az okoska könyvmoly volt, akiben mindenki a barátot látta. Nem öltözködött "csinosan", nem szépítkezett túlzottan, hiszen inkább tanult és terveket szőtt, mintsem pletykákkal és szépségápolási praktikákkal kísérletezett volna. Ezért sokszor érezte magát csúnyának, nőietlennek azon lányok mellett, akiknek kifogásolhatatlan volt a haja, sminkje, ruhája, és persze népszerű volt a srácok körében. Ezzel az érzéssel valamennyire én is együtt tudtam/tudok érezni, hiszen kifejezetten ritkán öltözködöm csinosan, a smink nálam a szempillaspirált és maximum a szemhéjtust jelenti, s a hajam sem mindig tökéletes. 13-15 éves koromban éreztem így leginkább, akkor még a gerincferdülésem miatt egy műanyag korzettet is hordanom kellett, ami merőben rontott az önbizalmamon. Most sem mondanám magamat túlzottan nőiesnek, de nyilvánvalóan nem fogok csak azért máshogy öltözködni és többet sminkelni, hogy egy szintbe kerüljek a kortársaimmal. :D Úgy gondolom, fontos ilyen beszámolókat olvasnunk/hallgatnunk ismert emberektől (főleg fiatal korban), hiszen így belátást nyerhetünk egy sikeres, tökéletesnek vélt személy esetleges komplexusaira.
Lolly Adefope - Válassz!
színész, komikus
Ez a nő valami hihetetlenül jól tud fogalmazni. A novellája tele van érzelmekkel, a helyzetet pedig olyan érzékletesen ábrázolja, mintha magam is ott lennék a történet kellős közepén.
Lolly nem csak a nemek közötti-, hanem a származásbeli megkülönböztetésről is írt. Művéből kiolvasható a fájdalom, a megszégyenítés, és az előítéletekből fakadó lealacsonyítás borzalmas érzése. A sorokat olvasva az egyre fokozódó feszültség, düh, tehetetlenség, csalódottság egymást követve tárul az Olvasó elé. Tudatlannak nézik, lekicsinylik Lolly-t, aki tisztában van azzal, hogy értékes személyiség, hogy ugyanolyan EMBER, mint bárki más. Ám, a társadalom nagy része nem akarja elfogadni Őt a bőrszíne miatt. Szomorú és dühítő is egyben, hogy 2019-ben még mindig hatalmas probléma a rasszizmus, ami mellett nem szabad elsiklani. A történelem során többször bebizonyosodott már, hogy a tisztességesség, sikeresség, tehetség, szerethetőség kortól, nemtől, bőrszíntől FÜGGETLEN. Nem szabad, hogy előítéletesek legyünk; meg kell tanulnunk nyitott szívvel járni a világban. Lolly Adefope novelláját mindenkivel elolvastatnám, sőt elemezendő szövegként a középiskolás irodalomkönyvekbe is beilleszteném, mert véleményem szerint az érettség valahol ott kezdődik, ahol az előítéleteinket félre tudjuk tenni.
Charlie Craggs - Nőségem rövid története
transz aktivista, író (a To my Trans Sisters antológia szerkesztője)
Én, aki kora tini éveimben (14-15 évesen) a TLC-t bámultam minden este, sosem kérdőjeleztem meg, hogy születhet-e valaki "rossz" testbe, vagy sem. És miért hittem már akkor a műsorban a történetüket elmesélő embereknek? Mert ismertem egy lányt, aki olyan volt, mint egy fiú.
Kisiskolás koromban volt egy lány, akivel sokat játszottunk és könnyen megértettük egymást. Mikor megismertem, olyan volt, mint egy hosszú hajú fiú; emellett a hangja is jóval mélyebben csengett. Aztán elkezdtünk beszélgetni és megtudhattam, hogy fiúkkal barátkozik, ők fiúnéven is szólítják Őt, továbbá fiús dolgok érdeklik. A mozdulatai, és az egész kisugárzása azt közvetítette, mintha egy tizenéves srác lenne. Mások nevében nem beszélhetek, de bennem (hetero) lányként mindig is más érzések kavarogtak akkor, amikor egy sráccal beszélgettem (vagy ha kisiskolásként fiúkkal játszottam), mint mikor lányokkal. Azaz, már kisgyerekként feltűnt, hogy bizony a szóban forgó lány valószínűleg csak külső adottságai alapján nőnemű, de belül egy fiú lelke lapul. Éppen ezért, mikor olyan személyek történeteit olvasom, mint Charlie Craggs, belegondolok, hogy mennyire nehéz is lehet elfogadni egy olyan helyzetet, amin beavatkozások nélkül nem lehet változtatni.
Charlie írása tömör és lényegre törő, de mégis minden benne van. Azért is emeltem ki az írását, mert sokak számára tabunak számít a transzneműség, amiről viszont beszélni kell egy bizonyos életkort elérve. Ha én, 7-8 évesen képes voltam felismerni a másságot (amikor még internet közelébe se kerültem, a TV-ben pedig nemigen beszéltek róla), akkor a mostani gyermekek - akik az okos telefonok világába születtek -, is biztosan felismerik.
Jameela Jamil - Mondjátok el neki
színész, aktivista
Jameela írása nem teljesen tökéletes, ám mindenképp említésre méltó. Novellája tanácsokról szól, amiket olyan nőknek címez, akik családjában nevelkedik fiú is. Tehát lényegében a cél az, hogy a fiúk kiskoruktól kezdve úgy nevelkedjenek, hogy a lányokat/nőket egyenrangú félként kezeljék, ne alakuljon ki bennük a patriarchizmus. Ez tök jó alapkoncepció, viszont több helyen is túlzásokba esett kissé a szerző (legalábbis számomra). Szerintem fontos tisztában lenniük a fiúknak azzal, hogy bizony a nők sokkal később jutottak szóhoz, mi több, a Földön még ma is vannak országok, ahol másodrangúnak számítanak nőtársaik. Szükséges emellett a tabuk nélküli felvilágosítás, hogy ne a pornóból tanulják meg, mi az a szex, mert az csak egy film... persze semmi probléma, ha pornográf tartalmakat is néznek, de tudniuk kell különbséget tenni a film és a valóság között. Mindemellett, engedni kell őket érzelmeik kimutatásában, na meg persze meg kell tanítani Őket arra is, hogy az erőszak elítélendő dolog, és semmiképp se akarják a másikat leigázni/birtokolni. A családon belüli erőszak létező jelenség, aminek igencsak itt lenne az ideje, hogy visszaszorítsuk.
És miért esett mégis túlzásba a szerző? Mert mindezt csupán a férfiakra vetíti, holott a lányokkal is el kell beszélgetni ezekről a dolgokról. Vannak olyan lányok/nők, akik bántalmazzák a férfitársaikat, megalázzák Őket, ha érzelmeiket kimutatják, és szexuális téren is eltorzult viselkedést mutatnak, amiért okolhatjuk azon borzadály young adult és new adult könyveket/filmeket, amikben a jelenséget teljesen normálisnak állítják be.
Összegezve: igen, fontos a fiúkat a jó irányba terelni, de emellett a lányoknak is meg kell mutatni, mi a helyes út.
Olivia Perez - Tíz módszer, amivel te is támogathatod a nőket
a Friend of a Friend podcast alapítója
 |
| A lényeg, hogy jól érezd magad. |
A követők, lájkok, Instagram-influenszerek világában időnként nehéz nem féltékenynek lenni, nem versengeni. Általában mindenki a LEGJOBB akar lenni, mindenki ki akar tűnni a tömegből, mindenki szép és sikeres akar lenni. Viszont meg kell tanulnunk azt, hogy FELESLEGES versengenünk; nem szabad lerib@ncozni egy másik lányt csak azért, mert lengébben öltözködik, ahogyan nem szabad irigységünk miatt egy munkában/iskolában tőlünk jobban teljesítő nőt/lányt azzal vádolni, hogy biztosan a testével bűvölte el a felettest/tanárt.
Nem olyan rég egy barátnőmtől hallottam, hogy egy ismerősének az ismerősének a barátnője csoportos szexben vett részt (egyedüli lányként), és ez milyen már... erre csak annyi volt a reakcióm, hogy ha ez volt a szíve vágya a lánynak, miért ne csinálhatta volna. Én ugyan nem fogom emiatt elítélni.
Az eredeti témát folytatva: erősítenünk, segítenünk és megértenünk kéne egymást ahelyett, hogy a legjobb barátnőinkkel mindenkit elhordanánk egy riherongy sz@rnak, persze véleményünk lehet, meg olyan is, akit nem bírunk elviselni, de ismerjük el az erősségeiket, mert mindenkiben van valami jó, bármennyire is elcsépelt ez a közhely.
Emily Odesser - Azt. Hiszi. Csodás. Vagyok.
költő
Szeretem a verseket, mert egy konkrét írást ezerféleképp lehet értelmezni. Egy vers minden embernek mást mond, mindenkiből más érzelmeket hoz ki. A költő megírja versét, ami a részévé válik, de amint publikálja és megosztja másokkal, már nem csupán az Ő verse. Minden elolvasott vers, ami megragad bennünket, már a miénkké is válik, átformálódik. Szinte biztos, hogy nem fogom ugyanazt gondolni/érezni, mint a költő a mű írása közben. Ezért kell az irodalomórákon kívül is verseket olvasni. :D
Az Azt. Hiszi. Csodás. Vagyok. című költemény egy szabadvers, ami abszolút modern.
A vers mondanivalója az én szemszögemből: azt a szituációt tárja elém, amikor egy lányt fel akar szedni egy srác, persze csak szórakozásként. A lányt hidegen hagyja, nem érdekli a fiú közeledése, nem akar adni neki az "energiájából". Érzékelhető, hogy a fiú csak kalandra vágyik, kizárólag a lány teste érdekli. Ám, ettől a fiútól nem akar semmit, nem érdekli a gyötrődése, nem szándékozik időt fecsérelni egy olyan személyre, aki nem érdemli meg.
Szabó T. Anna - Mérleg
író, költő
Véleményem szerint, Anna fogalmazta meg a legjobban a feminizmus lényegét. Egyszerűen, nem kertelve, szeretettel a szívében írt mind a nőkről, mind a férfiakról, hogy bizony egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál. Férfi és nő kapcsolata, mint egy mérleg, akkor a legideálisabb, ha kiegyenlítik, támogatják egymást. Közgazdasági ártalom, de azt kell mondjam, számvitelben is akkor tökéletes minden, ha az eszközök és a források összege megegyezik. Más-más szempontokat különböztetünk meg az eszközök között, és ugyanúgy a források között is, mégis, a végén egyenlőknek kell lenniük. Furcsa hasonlat, mégis kiválóan helytáll a jelenlegi téma kapcsán.
Tehát a nő és férfi viszonya olyan, mint egy vállalkozás számláinak a mérlege. :D A sz@r poénjaimat félretéve, Szabó T. Anna nem is fogalmazhatott volna szebben és átfogóbban, Mérleg-verse pontosan azt tükrözi, amit én is vallok.
 |
| Szösszenet Rupi Kaurtól. |
Tasha Bishop - Mikor a lelked mélyén tudod, hogy nőnek születtél
a Pants Project alapítója
A biosz könyvek konkrétan behatárolják, hogy mitől nő egy nő: külső és belső nemi szervektől, női nemi hormonoktól, kromoszómáktól, "normális" nemi éréstől... ám, mi van akkor, ha mégsem úgy történik mindig minden, mint a könyvekben?
Tasha méh nélkül született, így sohasem szülhet gyermeket, a társadalom által elvárt "Anya szerepet" pedig sosem töltheti be. Mégis NŐ. EMBER. ÉRTÉKES SZEMÉLY. Nem adhat életet egy kisembernek, amivel együtt kell élnie.
Hány olyan nő él a környezetünkben, akiknek valamilyen oknál fogva nem születhet gyermeke... és általában ezek a nők szeretnének leginkább egy csöppséget a szívük alatt hordani.
Tasha-nak nincsen méhe, sosem volt menstruációja, mégis nagyobb fájdalmat cipel magával napról napra, mint azok, akik havonta 1x pár napig véreznek. Meg kellett operálni, hogy egyáltalán szexuális kapcsolatot létesíthessen.
Sokan küzdenek kisebbségi komplexusokkal, amik eltörpülnek egy olyan elemi dolog mellett, mint a nemzőképesség, azaz annak a hiánya. Mindnyájunknak vannak kényes témái, mindnyájunknak vannak olyan dolgok az életben, amikkel együtt kell élnünk; amik esetleg korrigálhatók, vagy helyettesíthetők. De nyilvánvalóan nem lesz sokkal jobb, ha megműttetem a kis melleimet, mint ahogyan az sem lesz ugyanolyan, ha valaki örökbe fogad egy gyermeket. Enyhíthet a helyzeten, de nem lesz UGYANOLYAN érzés. Tasha együtt él azzal a tudattal, hogy valami "hiányzik" belőle, ami más nőkben megvan, s ezt a nyomasztó érzést igencsak nehezen lehet elnyomni.
A könyvben őszintén ír arról, ahogyan nap mint nap küzd az önbizalma helyreállításáért, de vannak rosszabb napjai, amikor szinte teljesen maga alá temeti a kisebbségi komplexus súlya.
Ezért, amikor legközelebb menstruáltok nők, lányok, gondoljatok Tasha-ra... az a pár nap fájdalom a nyomába se ér annak, amit Ő érez.
Skai Jackson - Bizonyítani, hogy tévednek!
színész
 |
| Indokolatlan Halloween-i kép. |
És igazából ennyit a novellákról-versekről is, mert nemigen emelnék ki többet.
Ez a könyv sok nő, sokféle történetét meséli el. Néha nem árt elgondolkodnunk és vizsgálódnunk a feminizmus témájában, legalábbis én, személy szerint így érzem. Hasznos volt az antológia, mert számos perspektívába tekinthettem bele; egyszerre tanultam, kikapcsolódtam, és fejlesztettem a gondolkodásmódomat.
Amin manapság leginkább agyalok, az a női-szövetség. Rengetegszer tapasztalom, hogy mi nők valamelyest nehezebben alkalmazkodunk egymáshoz, mint a férfiak. Versengünk, játszmázunk, utálkozunk, holott nincs jobb vagy rosszabb, a nyertes pedig az, aki nyitott szívvel tud a többi nő felé fordulni. Olyan, mintha belénk lenne nevelve az állandó versengés. Amióta elolvastam a könyvet, folyamatosan tanulok: tanulom azt, hogyan lehetnék nyitottabb, elfogadóbb a társaimmal. Egyre csak azt mantrázom magamban, hogy minden emberben van valami kiemelkedő, mindannyian értékesek vagyunk. Minden lányban/nőben van valami szép, és nem lehetek annyira vak, hogy nem veszem észre: felesleges versengeni bárkivel is. Szóval mélyen magamba szálltam és elgondolkodtam, megéri-e azon görcsölni, hogy "Jajj, elég nőies vagyok a többiek mellett?".
Le. Kell. Sz@rni. :D Elég nőies vagyok és kész, aztán gondoljanak bármit.
Az antológiát ajánlom elolvasni, mert szélesíti a látókört, emellett el is gondolkodtat a téma kapcsán. A tagolása szuper, és tartalmilag is egészen átfogó, bár nyilvánvalóan lehetne bővíteni.
Az antológiát ajánlom elolvasni, mert szélesíti a látókört, emellett el is gondolkodtat a téma kapcsán. A tagolása szuper, és tartalmilag is egészen átfogó, bár nyilvánvalóan lehetne bővíteni.
Utóirat:
Nyugi, nem lettem #GIRLBOSS! :D
Nektek mi a saját sztoritok? Meséljétek el hozzászólásban! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése