David Levithan: Nap nap után

Dióhéjban: "A" minden nap más testben ébred és sosem tudhatja előre, holnap kinek a személyazonosságát veszi fel. Eddigi élete során mindig alkalmazkodott aznapi személyiségéhez, és ezáltal rengeteg élethelyzetet megtapasztalhatott. Ám, egy napon egy Rhiannon nevű lány barátjaként ébred; "A"-nak elég egy röpke délután ahhoz, hogy beleszeressen az érző szívű lányba és felrúgja a jól megszokott napirendjét. Minden egyes nap keresi a módját, hogy kapcsolatba léphessen Rhiannonnal, kerüljön ez bármibe. Képesek lesznek áthidalni szerelmük akadályait? Mit kockáztathatnak a boldogságukért?

Gondolataim:

A szerelem csak akkor boldog, ha beteljesült. A beteljesületlen szerelem pedig maga a tragédia: sokan megsérülhetnek benne.

Erre persze azt is mondhatnánk, hogy: “Ha boldog szerelmet szeretnél, hát tegyél érte!” De, vannak bizonyos akadályok, amik harccal sem győzhetőek le. A körülmények szabhatnak bizonyos gátakat. Olyan gátakat, amelyeken áttekinthetsz, félig akár át is lendülhetsz a túloldalra, de teljesen mégsem léphetsz át felettük. Vannak olyan korlátok a szerelemben, amik lehetetlenné teszik két ember boldogságát. Legyen az a múlt, az eltérő etnikum, a különböző vallási nézetek, a családi háttér, az esetleges sérelmek és viszályok, a másik fél érzelmei, és még sorolhatnám. Ezek persze bizonyos kereteken belül legyőzhetőek, de vannak olyan esetek is, amikor “minden a kapcsolat ellen dolgozik”. Amikor egy szerelem boldogságához, azaz két ember boldogságához túl sok áldozatot kéne hozni és több lélek sérülne, mint épülne érzelmileg.

A Nap nap után története éppen ezért oly fájdalmas és valóságos egyben. Mert “A” életében szó sem lehet beteljesült szerelemről. Ha átverekedné magát a szerelme útjában álló rögös úton, az azt jelentené, hogy minden egyes ember életét, akik testében reggel felébred, kockára tenné. Mások boldogságát tenné tönkre mindössze egy nap leforgása alatt, miközben Ő minden napját egyetlen lánynak szentelné - nap mint nap más emberként. És annak az egy lánynak, Rhiannonnak is felforgatná az életét: hiszen sosem lehetnének kiegyensúlyozott család, nem lehetne közös gyermekük. Kizárólag olyan kapcsolatuk lehetne, ami a jelenre épül, ami kötöttségek nélkül működik. Családok szakadnának szét egyetlen szerelemért...

Mindennek ellenére létezhet mód a kapcsolatuk stabilzálására. Igaz, az is végzetes következményekkel járna...

Mit vagyunk hajlandóak feláldozni a boldogságunk érdekében? Félredobnánk mindent a szerelemért? Képesek lennénk más életeket megkeseríteni, vagy ami még rosszabb, tönkre tenni azokat önnön boldogságunk fényében? Lennénk oly önzők, hogy mások érzelmeire fittyet hányva a saját szerelmi életünket építgessük? Ezekre a kérdésekre mindenki csak saját maga tud választ adni. És természetesen nem is lehet általánosságban megválaszolni őket: egyénenként más és más értékrend szerint élünk, más és más körülmények között keressük a boldogságunkat. Na, és itt van még ez a kérdés is: Mennyivel előrébb való egy másik ember boldogsága a miénktől, illetve fordítva? Egyáltalán van olyan, hogy két (vagy több) ember közül az egyik boldogsága fontosabb, mint a másiké (vagy a többségé)? Nem hiszem, de ez a dolgokon nem változtat: egy szerelem akarva, akaratlanul tud fájdalmat okozni nekünk és a környezetünknek egyaránt.

Napok száma, mint fejezetek.

Maga a történet tehát rendkívül elgondolkodtató, több kérdést is felvet a szerelemmel kapcsolatban. A könyv hangulata kissé mélabús mégis kalandokkal teli: "A" érzelmi vívódása mindamellett, hogy gondolkodásra késztetett, picit le is hangolt; nemigen szórakoztam a kötet olvasása közben. A sorai negatív eszméket, feltevéseket, érzéseket váltottak ki belőlem, amik folytán a saját érzelmeimet vizsgálgathattam. Ez a komorság végigvezetett a mű egészén, ám mégis kíváncsian követtem nyomon a két fiatal sorsát. A könyvet befejezve pedig teljesen azt kaptam, amire vártam: egy történetet, ami segít elmerengeni a saját érzelmeimen és ami bizonyítja azt, hogy a szerelem nem mindig elég a győzelemhez. Hogy a szerelem nem fog mindig győzedelmeskedni. Hogy nem lehet mindent felrúgni a boldogságért, nem mindig lehetünk boldogok a szerelemben. És bár egy erős függővéget kapunk a sztori végére, számomra már lezárult a történet: én beérem ezzel a tanulsággal.

A kis érzelmi kitérő után egy hangyányit szót ejtenék a szereplőkről és azokról az elemekről, amiket hiányoltam a Nap nap utánból.
       Kezdeném rögtön "A"-val, aki igencsak egy összetett személyiség - ami nem is csoda, hisz minden nap más testben ébred. Nem kedveltem és nem is rühelltem, mondhatni közömbös maradt számomra a karaktere. Tetszett az elképzelés: minden nap egy új élet számára, ám szerintem a jelleme lehetett volna jobban körvonalazott. A személyiségéből nem derül ki sok minden, véleményem szerint minden testben egy kicsit mássá vált. Éppen ezért is gondolom úgy, hogy a külsőnk valamilyen szinten meghatároz minket, a stílusunk és a szokásaink meglátszanak a testünkön. Tehát nap mint nap más szokásokat ölt magára, azt, amit a teste megszokott: dohányzás, túlzott éhség, jó magatartás, depresszió, stb. Nem képes önmaga lenni, mert sosem lehet önmaga.
Mindig más és más lesz, így formálódik a jelleme. Éppen ezért nem tudom elképzelni, azt, hogy egy "bolyongó lélekbe" igazán bele lehet szeretni.
       Rhiannon igaz szerelemre vágyik. Törődésre, amit "A"-tól meg is kap - ez valószínűleg eléggé imponál neki. Ám, úgy gondolom, hogy nem lehet szerelmes egy olyan lénybe, aki tulajdonképpen nem képes önmaga lenni a körülményeket tekintve. Egy ember lehet igényes vagy igénytelen, vonzó vagy nem vonzó számunkra, ez pedig merőben meghatározza az érzelmeinket felé. "A" nem tehet semmit a külsője érdekében, nem választhatja meg a stílusát és ha egy igénytelen személy testébe bújik, akkor Ő is azzá válik. Igen, rettentő fontosak a belső tulajdonságok, de emellett fontos a kisugárzás is, ami nem csak a személyiségünkből adódik. A külső sok mindent elárulhat egy adott személyről, de épp ellenkezőleg, meg is tévesztheti a környezetét.

Ami a két fiatal között történik, szerintem nem igaz szerelem. Talán én látom rosszul, de számomra teljesen más képet fest ez a történet. "A" egy biztos pontot keres az életében, szeretetre vágyik. Rhiannon épp ugyanezt érzi, rettentően szeretethiányos.
De elég ez egy szerelemhez, mi több egy kapcsolathoz? Milyen jó, ha találsz valakit, akivel egy hullámhosszon vagy. Milyen jó érzés az, amikor valaki tényleg megért. De ez még nem biztos, hogy szerelem. Fellángolás, hirtelen boldogság, biztonságérzet. Mindez nem feltétlenül elég egy boldog kapcsolathoz. Miként húzol ki valakit a gödörből, ha Te magad is lent ragadtál?
        Ez az én szerény véleményem a főszereplőkről és az érzéseikről. Mindezek ellenére, megértem, ha fellobbant közöttük egy szikra, csak úgy gondolom, hogy ez a románc nem lehet hosszú életű, mivel instabil érzelmeken alapul.

Amit pedig nagyon hiányoltam: magyarázat "A" életére, arra, ami vele történik. Annyira foglalkoztatott, hogy miért is jelenik meg minden nap egy új testben, hiszen ez a különös dolog keltette fel az érdeklődésemet a fülszövegben. Nos, választ nem kaptam, ami picit csalódottsággal tölt el.

Összegezve a kétes érzéseimet a könyvvel kapcsolatban:
Maga az elképzelés szerintem fantasztikus és roppant különleges. Egy lélek, aki minden nap más testben ébred fel... ez nagyon fantáziadús. Ám, én ennek az egyedi léleknek egy valós személyiséget adtam volna, akin az is érződik, hogy nem csak egy törődő lélek. Rhiannon jelleme pedig számomra semmitmondó és kissé unalmas is, tehát a karakterábrázolás nálam sajnálatos módon nem aratott sikert.
Filozófiai, lélektani értelemben a szerelemről való elmélkedés viszont meglepően elnyerte a tetszésemet. Esélyem volt a beteljesületlen és bonyolult szerelmi vívódás legmélyére tapintani, átgondolni és megformálni a véleményemet a témával kapcsolatban. Sok mindent átértékeltem magamban ezáltal, képes voltam realizálni a fájdalmas szerelem olyan oldalát, ami csak sebeket eredményez. Eljutottam arra a pontra, hogy belátom: a szerelem, vagy amit annak hiszünk nem mindig végződik happy enddel, és bizony túl kell lépni azokon az intenzív érzéseken, amiket hiába érzünk, sosem fognak boldogságra lelni.
Felesleges egy olyan utat járni, ami tudod, hogy nem vezet sehová.

Ez a könyv megtanított arra, hogy a boldogságot elsősorban ne másokban, hanem magamban keressem. Úgy döntsek, ahogy az nekem a legmegfelelőbb, azt csináljam, amit szeretek és úgy éljek, ahogy azt én akarom.
Ne másokat mentsek meg a bánattól, az elkeseredettségtől, az elveszettségtől és a magánytól, hanem saját magamat. Aki ki akar mászni a szomorúsága gödréből, az előbb-utóbb úgyis felülkerekedik a negatív érzésein.

Ezt csak így idetenném a végére ;)

Bullet For My Valentine - Over It