Nem hobbiból járok iskolába!

A matematika könyvem.

Egy hete felvonultattam pár olyan tényezőt, ami igenis zavar a középiskolában. Többek között szó volt arról is, hogy némely tanár nagyon rohan az anyaggal (ami nem feltétlenül a tanár hibája).
Rengeteg a tanulnivaló, és kevés hozzá az óraszám, ezt alátámasztom. Viszont azok a tanárok, akik azt szeretnék, hogy a diákok megértsék mindazt, amit leadnak az órán, azok szakítanak időt a gyakorlásra. Most legfőképpen a számításokra és egyéb összefüggésekre gondolok, azokra, amiket több magyarázattal lehet csak igazán megérteni.

Az idei évben több, új tantárgyunk is lett, amik lényegesen számítanak majd a szakmai érettséginél; ilyen például a pénzügy és a statisztika. Mindkettő tartalmaz számítási feladatokat, és bár még az egyszerűbb módszereknél tartunk, azért akadnak nehézségek. Azt tapasztalom, mindkét tanárom próbál eleget gyakoroltatni minket órán, továbbá inkább többször is elmondanak egy-egy lépést a teljes megértés érdekében. Az okuk is megvan rá: az alapköveket be kell gyakorolni, hiszen erre fogunk majd építeni. Természetesen néha egy-két zökkenőbe botlok, de úgy érzem, fejlődök ezekből a tantárgyakból.
Mivel nem olyan könnyű élesben elsajátítani a pénzügyi-, és a statisztikai számításokat, ezért órai munkára kis jegyeket szerezhetünk. Tehát a tanárok a mi érdekeinket nézik: ott segítenek, ahol tudnak - továbbá javítási lehetőséget is nyújtanak. Ám, nem csak szakmából érettségizünk...

Mint minden átlagos magyar középiskolában, nálunk is kell érettségit tenni az olyan tantárgyakból, mint magyar, matematika, történelem, nyelv. Ezek közül ami (talán) a legbonyolultabb, és legparásabb lehet, az a matek. Sok diáknak problémája van vele, ami nem feltétlenül a diák hibája; előfordul, hogy valakinek egyszerűen nem áll rá az agya, vagy éppen nem érti meg. Az is felmerülhet, hogy a tanár nem éppen segítőkész, és inkább azt mondja a diáknak, gyakoroljon otthon, egyedül.

„Tapasztalataim szerint, a középiskola szívás."

Itt gyökerezik az én bajom is: olyan tanárt kaptam ebben az évben, aki nem teljesen érthetően magyaráz.
Első évben is ez a tanár tanított matematikából, és félévkor kettessel, év végén hármassal zárt le. (Megemlíteném, hogy általános iskolában négyes, ötös átlagom volt matekból.) Második évben szerencsére leváltották őt egy másik tanárra, akinél ugyanabból a tananyagból ötösöket szereztem. Ezek a jó jegyek pedig annak voltak köszönhetőek, hogy a tanár elmagyarázta, gyakoroltatta velünk a számításokat, és az érdeke a mi, jó jegyeink szerzése volt. Véletlen lenne a tény, miszerint az osztályomból MINDENKI sokkal jobb jegyekkel zárt, mint előző évben? Nem hinném.

Most, a harmadik évben újra visszakaptuk azt a tanárt, aki az első évben tanított. Mikor megtudtam, téptem is a hajamat miatta, de úgy gondoltam, tiszta lappal kezdhetünk. Az első téma könnyűnek számított, így nem volt kérdéses, hogy nagyrészt ötösöket, négyeseket kaptunk. Ám, a héten egy új anyagot kezdtünk, ami nem éppen nevezhető egyszerűnek.

Amikor belefogtunk, még értettem is miről van szó, ám amikor az alapot használni kellett volna,

„Az órán,
a háziban,
a dolgozatban."

megállt a tudomány. Olyan számítások tárultak a szemem elé, amikkel még életemben nem találkoztam. A tudatlanságomat persze lehet korrigálni, hiszen erre vannak a tanórák, és a tanár okosító szavai.
De amilyen tanítási módszere van a tanáromnak, úgy hiszem, csak magamra hagyatkozhatok.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a negyvenöt percnyi matematika óra a tanításra, és a gyakorlásra szolgál. Szerintem normális esetben a tanár elmondja érthetően, és kellően lassan a tananyagot, amit utána be is gyakoroltat a diákokkal. Miután biztos benne a tanár, hogy a legtöbb diák megértette a leckét, és azok képesek is lesznek elsajátítani a módszereket egyedül, felad pár, az óraihoz hasonló feladatot házinak. Így valószínűsítem, a tanulók házi feladatában egy-két hiba lesz csak, és nagyrészt pontos megoldások születnek. Hozzátenném, pár feladatot.. az sem megoldás, ha oldalakat ad fel házinak, mert nem csak matekot kell tanulni, hanem még sok mást is.
     Ha a tanulók nagy része ennek ellenére sem érti, véleményem szerint a jó tanár még egyszer gyakorol a diákokkal, hiszen a legfontosabb a sikeres érettségi. Én, mint tanuló, nem hobbiból járok az iskolába. Legalább hármas, de inkább négyes-ötös érettségit szeretnék tenni - vannak terveim, ambícióim, amiket el is szeretnék érni. De ez nem csak tőlem függ.

„Mi a franc ez?!"

A fentebb leírt kis monológom a tökéletes matematikatanár képe; azé, aki a diákjai érdekeit is számon tartja, és nem az lebeg előtte, hogy leadja az órákat, és megkapja a fizetését. Elhiszem, nehéz tanárnak lenni.. de ha én emberien állok a tanáromhoz, akkor ő is úgy viszonyuljon hozzám.

A tegnapi napon sajnos bebizonyosodott a gyanúm: újra nehézségekkel nézek szembe, és ez a nehézség a matektanárom, aki tegnap rendesen felidegesített.

Kezdem azzal: rohan az anyaggal. De rettenetesen. Az alapokat nem gyakoroltatja be rendesen, házinak pedig olyan feladatokat ad, amelyeket sem az óráján, sem előtte nem láttam még. Összefoglalva: olyat kér számon, amit még meg sem tanított.
     Tegnap előtt délután az osztálytársaimmal arról diskuráltunk, hogy nem értjük a házit. Mindenkinek okozott nem kis fejtörést a lecke, így sokan meg sem írták azt. Tegnap, amikor a tanárunk megnézte a házikat, azaz inkább a házik hiányát, úgy döntött, írunk egy röpdolgozatot a háziból.
Én meg így: MI VAN? Kelletlenül, de írtam, amit tudtam, hisz nekem sem ment túl rózsásan a házi feladat. Miután beszedte egy elég érdekes párbeszédbe elegyedtem vele.

ÉN: - Nem lehetséges, hogy azért nem írtak sokan házit, mert nem értették?
TANÁR: - Én megmondtam, gyakoroljátok addig otthon, ameddig nem sikerül tökéletesen megoldani.
ÉN: - Egy, az órán nem is ilyen feladatot oldottunk meg, kettő, a matematikán kívül más tantárgyakra is kell tanulnunk. Na, meg remélem nem gondolta, hogy éjjelbe fordulva fogok gyakorolni, mivel valamikor aludnom is kell. Talán órán lassan és érthetően meg kéne tanítani, aztán be is gyakoroltatni. Akkor talán most az osztály nagy részének lenne házi feladata, és nem kellett volna dolgozatot írni.

Így néznék ki akkor, ha addig gyakorolnék,
míg nem megy tökéletesen a lecke.

Ezután a tanár már az egész helyzetet a tanítási rendszerre kente, meg hogy ők is háborognak a kevés
óra szám miatt (heti három). Minden anyagot le kell adnia, hisz érettségizünk belőle. Ahha, kérdem én: miként fogunk mi leérettségizni, ha nem tanítja meg RENDESEN az anyagot? Ja, be kell érnünk a kettes-hármassal, mert több erőfeszítést nem hajlandó tenni értünk. Így már mindent értek, köszönöm a lehetőséget. Végül is tényleg sokkal jobb otthon, egyedül a könyvből megtanulni, és órákat gyakorolni, vagy ami még jobb, fizessünk külön tanárt, mert miért ne? Őszintén, pont erre van plusz pénze a szüleimnek..
Ennyi erővel minek járjak be az óráira? Akkor teljes időpazarlás az egész, és a fennmaradó időben inkább magam tanulom meg egy másik tanár segítségével. Csupán én azt szeretném, ha abban a negyvenöt percben, abban a heti százharmincöt percben ténylegesen megtanítana a matematikára. Mert az oktatásomra az állam költ, viszont abban a pénzben benne van a szüleim adója - anyu és apu pedig azt szeretné, hogy az adójuk jó célra legyen felhasználva; mondjuk a teljes értékű matematika oktatásomra. Miért kéne több pénzt kiadniuk? (Oké, akkor is adóznak majd, ha már nem tanulok, de na. Remélem érthető a gondolatmenetem.)

Tehát nem egyszerű a helyzet. Tényleg nem várhatja el tőlünk azt, hogy magunk tanuljuk meg az egészet. Mégis csak ő A TANÁR, aki SZAKTUDÁSSAL rendelkezik. Mi meg a diákok vagyunk, akik tanulni szeretnénk attól a személytől, aki a tudását átadhatja nekünk.
Én megadom neki a tiszteletet, és diplomatikusan szólok hozzá. Komolyan veszem az óráit, és őszintén tanulni szeretnék tőle. De ha ő nem vesz engem emberszámba, és nagy ívből tesz az érdekeimre, akkor mégis miként viszonyuljak hozzá? Rendben, 17 éves vagyok, ő meg már a 40-en is túl.. de ha egyenesen és normálisan szólok hozzá, illetve kulturáltan teszem fel a kérdéseimet, akkor ne engedje el a füle mellett a mondandómat. Nem vagyok hülye gyerek, ezért ne kezeljen úgy. Vagy csak ciki átgondolni egy tinédzser véleményét?

Nektek mi a véleményetek a szituációról? Érzékeltetek/érzékeltek hasonlót a tanáraitok körében, vagy a környezetetekben? Hogyan vélekedtek ezekről a dolgokról? Mi a Ti történetetek? Írjátok meg egy hozzászólásban! :)